Betelt a pohár

– Amikor először telefonált, említettem a feleségemnek, azt mondta, úristen, mi lesz ebből. A kollégák fejében is az fordult meg azonnal, hogy aki kidumál, annak utánanyúlnak a Kliktől – magyarázza Muresán Péter, a békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskola igazgatóhelyettese. – Az asszonyt végül meggyőztem, de már azt tervezi: ha kirúgnak, majd ő visszamegy dolgozni, én meg otthon maradok gyesen.
Muresánéknak két gyerekük van, a nagyobbik hároméves, a kisebbik négy hónapos. A pedagóguscsaládból származó, 43 éves, számítástechnika szakos tanár a tizenhetedik tanévét kezdte idén.

– Voltam reklámszakember, ám kiderült, ahhoz túl humán fejem van. Aztán elmentem üzletkötőnek, de úgy vágtak át, ahogy lehetett. Utóbb családsegítő, végül elhivatott pedagógus lettem.

Muresán Péter egyike annak a tizenhatezer pedagógusnak, aki aláírta a Miskolci Herman Ottó Gimnáziumnak az oktatási rendszert kritizáló „kiáltványát”.

És ő még a sajtóval is szóba mer állni, sőt a nevét is nyilvánosan vállalja.

De beszéltünk olyan, Észak-Magyarországon tanító pedagógussal, akinek esze ágában sincs felfedni kilétét. Pedig aláírt ő is.

– Itt csak néhány iskola tartozik a helyi tanfelügyelőhöz, ezért a legtöbben nem mertek aláírni. Van olyan tanár, akit az önkormányzat pozícióban tart, hiába küldenék el. Mást meg simán kirúgnak, csak mert nem tetszik a feje. Összesúgnak, besúgnak, tiszta ötvenes évek. Pedig nem kéne félni, tudom, hisz ennyi pedagógust nem lehet kirúgni. Már senki nem jön erre a pályára, vidéken hatalmas a tanárhiány. Ezt az őrült átalakítást pedig tényleg csak a vadnarancsosok támogatják.
Muresán Péter szerint a tanárok fásultak, rég beleszoktak, hogy nem kritizálhatják a rendszert.

– Arra szocializálódtunk, hogy ha van véleményünk, rögtön félni kell. Ha nincs miért, mi akkor is félünk. Ráadásul időnk sincs, sokan azért nem mennek tüntetni, mert jön haza a gyerek, főzni kell. Persze ha lenne eredménye vagy hatása egy demonstrációnak, nyilván sokan másképp reagálnának. Függőségben élünk, sokan már számolják vissza a hónapokat a nyugdíjig, ráadásul az iskolai vezetőkre sem számíthatunk, hiszen ha baj van, nem védik a kollégáik érdekeit. Volt olyan évnyitó tantestületi értekezlet, melynek végén az igazgató minden előzmény nélkül megmondta a háromgyerekes kollégának, hogy másnap ne jöjjön dolgozni. Szóval tettek róla, hogy legyen félelem a tanárokban.

Ehhez képest a hatvanfős békéscsabai tantestület szinte teljes létszámban csatlakozott a tiltakozó akcióhoz.

– Kiakadtunk. Előírták az önellenőrzést, a mások ellenőrzését, az ellenőrök ellenőrzését. A Klik hitvallásáról kellett előadást tartani, „értékünk az ember” típusú, agymosó szöveget kellett felmondani. Korábban is küldözgettem oktatással kapcsolatos cikkeket a kollégáknak, mert bátorságot ad nekik. A hermanosok levelét is azonnal kitettem. Jöttek is sorban, hogy ugye csatlakozunk. Mondtam, ez a Közalkalmazotti Tanács és a szakszervezet dolga, mire beszéltek az elnökkel, aki összehívta csapatot, és nyílt szavazással támogattuk a csatlakozást. Ilyen még nem volt nálunk. Persze az is segített, hogy a négy békéscsabai iskolából három hasonlóan tett. Ha valaki a tömeggel szembe kezd menni, előbb-utóbb mások is csatlakoznak majd.

A XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium 48 fős tantestülete is egyhangúlag támogatta a miskolci kezdeményezést, illetve 16 pontban foglalta össze követeléseit.

Pukli István intézményvezetőt is féltette a felesége.

– Elmagyaráztam neki, ha felnő a fiam, szeretnék a szemébe nézni, és azt mondani, én mindent megtettem a jövőjéért – mondja Pukli. – A Klik SZMSZ-e és a köznevelési törvény rendelkezik arról, melyek azok a témák, amelyekről az intézményvezető a nyilvánosság előtt beszélhet. Ez ellentmond az Alaptörvény által biztosított szólásszabadságnak. Ha probléma van a rendszerrel, miért ne mondhatnám el? Egyszer s mindenkorra le kellene számolni azzal a téves szemlélettel, hogy az iskola olyan, mint egy multinacionális vállalat: az alkalmazott fogja be a száját. Nem a gyártószalag mellett állunk, ahol maximum az a tét, hogy egy-egy hibás terméket állítunk elő. Itt a jövő generációjának neveléséről van szó, amelyben partnerek vesznek részt. Három éve, amikor az új rendszer elindult, hittem az elképzelésekben, a központosításban és hogy az állam gondosabb gazda lesz, mint az önkormányzat volt, az intézményvezető pedig a szakmai munkával tud foglalkozni. A megvalósítás viszont nem sikerült.

– Nálunk két kicsi gyerek van, rám kifejezetten büszke a párom; a környezetem is támogat. Nem szoktuk a homokba dugni a fejünket – jegyzi meg Kovács Ágnes Lilla intézményvezető-helyettes. – Persze nálunk, a Telekiben is sokan félnek, hiszen a kollégáknak nincsenek anyagi tartalékaik. Nem hiszem, hogy ez a kiállás bárkinek a munkájába kerülhetne, de a félelemhez elég. Ez most nem tanárokról, állásokról szól, hanem az oktatási rendszerről, amit meg kell változtatni. Mi korábban is ellenálltunk, szembementünk például a szerintünk jogtalan 2015. évi tanfelügyeleti ellenőrzéssel, ügyvéddel konzultáltunk. A szolgálati utat betartva folyamatosan jeleztük a tankerületi igazgatónak a problémáinkat. Hogy utána mi történt az észrevételeinkkel, nem tudjuk. Sokszor még választ sem kapunk a kérdéseinkre. Ez egy idő után felőrli az ember idegeit. Azt érezzük, nem számít a szavunk. Az utolsó csepp a tanfelügyelet bevezetése volt. Hihetetlen bürokratikus úton rengeteg használhatatlan papírt kell előállítanunk, és ez rengeteg időt vesz igénybe: kérdőívek, interjúk, dokumentumelemzés, tanóra-látogatások jegyzőkönyvezése. Ez már tényleg túlment minden határon.
– S most hogyan tovább?
– Folytatjuk a tiltakozást, bár attól tartunk, a szakszervezetek elmossák a kontúrokat. Újabban látható, hogy a politikai pártokat igencsak érdekli az oktatásügy. Köszönjük a támogatást, de ez nem politikai, hanem szakmai ügy, ehhez nincs szükségünk politikai pártokra. A miskolciak által elkezdett út, a közalkalmazotti tanácsok országos szövetségének felállítása ellensúlyt jelenthet a Klikkel és az oktatáspolitikával szemben – teszi hozzá Pukli.

A Teleki tanárijában nagy a pörgés a szünetben. Az egyik tanárral beszélgetünk.

– Én is aláírtam, persze. Az egy dolog, hogy jobb a fizetés, de annyival többet kell érte dolgozni, hogy a mérleg a végén sokkal rosszabb. Harmincegy éve tanítok. Amikor végeztem, heti tizennyolc óra volt kötelező, most huszonhat. Nincs időm feltölteni a portfóliómat, kiráz a hideg, ha csak rágondolok. Ráadásul nem értek egyet vele. Nem azon múlik egy tanár teljesítménye, hogy fel tud-e tölteni száz oldalt. A rendszer nem nézi, hogy a tanítványok milyen eredményeket érnek el, pedig egy jó edzőnél is ez a lényeg. Korábban is mindig behúztuk fülünket, farkunkat, pedig voltak problémák. Nem értem, miért tűrtünk mindent. Talán ez változik most. Ja, és nevet ne írjon, csak annyit, hogy egy matematikatanár.
Középkorú férfi lép be.

– Részben egyetértek – foglalja össze véleményét a huszonhárom éve pedagógus Tóth Attila, biológia–földrajz szakos tanár.

S hogy ez mit jelent?

– Egy részével igen, másik részével nem. Ezt jelenti a részben.
Már ezt is tudjuk.

– Az én tantárgyaimnál nem olyan régiek a könyvek. De a portfólióból nekem is elegem van. Megcsináltam a szakvizsgát, amikor elkezdtem, úgy volt, kétéves, amikor befejeztem, kiderült, egy év alatt is elvégezhető. Sőt amikor megszereztem, az jött elő, hogy szakvizsga nélkül is be lehet lépni a P2-es kategóriába. Pedig két éven át minden péntekem és szombatom ráment. És még én finanszíroztam, félévente száztízezer forint. Aztán jött a portfólió, ami olyan, mint egy szakdolgozat. Megcsináltam, ideiglenes P2-be kerültem. Tizenötezer nettóval nőtt a fizetésem. Telt-múlt az idő, és jött az értesítés, hogy még egy portfóliót kell csinálni, azaz még egy szakdolgozatot. Tegyek még hozzá valamit?
S hogy fél-e?

– Mitől? Ugyan már!
Fiatal pedagógushoz lépünk.

– Két éve vagyok tanár. Nekem nincs összehasonlítási alapom, ebben a rendszerben kezdtem tanítani – így Szegheő Csaba.
Harmincéves, angolt és médiát tanít, osztályfőnök. Azt mondja, számára a szakma túl nagy örömforrás ahhoz, hogy bármiért abbahagyja.

– Reménykedtem, hogy olyan politika kezdődik, ami megoldja a gondokat. Volt is akarat a változtatásra, a jó szándékot sem vitatom, de a kivitelezés félresiklott. Talán azért nem voltak eddig annyira hangosak a pedagógusok, mert aki szereti a munkáját, béketűrő. Amikor úgy döntöttem, hogy tanár leszek, felkészültem, hogy keveset keresek majd. Ezért úgy rendezkedtem be, hogy a bevételem töredéke jön innen, döntő része magántanításból. De ehhez átlag napi tizenhat órát dolgozom... Hopp, elnézést, becsengettek, rohanok.