Hogy mi van?

Bolgár György sorozata

Azt állítja Csontos János
(a Magyar Idők című kormánypárti napilapban Soros Györgyről), hogy az amerikai üzletembert magyar származásúnak szokták „aposztrofálni (...) holott Schwartz néven látta meg a napvilágot, s a holokauszt elől keresztény segítséggel menekült el”.

Ezzel szemben a tény az,
hogy Sorost egyrészt nem magyar származásúnak szokták „aposztrofálni”, hanem magyar zsidónak, hiszen az. De ha Csontos szerint egy Schwartz nem érdemli meg a magyar származást, csak szóljon. Vagy írja meg egyenesen.

Azt is állítja Csontos
(ugyanott, Heller Ágnesnek egy ATV-beli nyilatkozatáról, amelyben a kölni szilveszteri erőszakkal foglalkozott), hogy „Hellerben sem a nőt, sem az életkort nem lehet tisztelni, ha politikai elfogultságainak beteges igazolására megmásítja a tényeket, elferdíti a valóságot, magyarán: hazudik, mint a vízfolyás”.

Ezzel szemben a tény az,
hogy nemcsak lehet, de kell is: a nőt, az embert, az életkorát, a filozófusi teljesítményét egyaránt. Ez a minimum, miközben természetesen lehet kritizálni a véleményét. Mondjuk így, Csontos-módra: „Miért nem kérdezik meg Hellert: Önnek is letépték a villamoson az alsóneműjét, különböző altesti nyílásaiba kíváncsi férfiujjak hatoltak, vagy csupán verbálisan inzultálták, ami ennyi idős korban akár még kellemesen bizsergető nosztalgikus emlékezésre is alkalmas?” Íme, a konzervatív, keresztény, polgári újságírás. És akkor még G. Fodor kért bocsánatot...

Azt állítja Németh Szilárd,
a Fidesz alelnöke (az ATV Szabad szemmel című műsorában), hogy egyetlen ország van Európában, amely meg tudta védeni lakosságát az illegális bevándorlástól: Magyarország.

Ezzel szemben a tény az,
hogy a lakosságot remekül megvédték Horvátországban és Szlovéniában is, ahová a lezárt magyar határról áttereltük a menekültek tömegét. A különbség az, hogy ők különösebb belpolitikai és nemzetközi cirkusz nélkül megszervezték a migránsok átengedését Ausztriába. Egy dologban azonban mégis egyedülállóak vagyunk Európában: mi tényleg semmiben nem segítünk a menekülteknek.

Azt állítja Balog Zoltán,
az emberi erőforrások minisztere (a Pesterzsébeti Polgári Esték rendezvényén), hogy stabil gazdaság és erős ország nélkül Magyarország hangja a migránsválságban feleannyit nem ért volna, mint így, hiszen egy adósságban fuldokló országgal „könnyebben lehet szórakozni”.

Ezzel szemben a tény az,
hogy az Európai Unió nem szórakozik egyetlen tagállamával sem. Orbán Viktor ugyan többször is keményen megüzente a görögöknek, hogy mit kellene tenniük a menekültek feltartóztatására, de a valóban adósságban fuldokló Görögországgal nem lehet „szórakozni”. Mintha valóra válna Orbán álma: az erős nemzetállamok Európája. Pech.

Azt is állítja Balog Zoltán
miniszter (a TV2 Mokka című műsorában az oktatásban zajló vitákról), hogy „ha versenyképesek akarunk maradni, nemcsak többet kell dolgozni, de a diákoknak is többet kell tanulniuk”.

Ezzel szemben a tény az,
hogy nem többet, hanem mást és máshogy. A nemzetközi tapasztalatok ugyanis egyértelműen azt mutatják, hogy nem az ismeretanyag mennyiségét kell növelni, hanem azokat a készségeket megtanítani a gyerekeknek, amelyekkel képesek lesznek az eddiginél gyorsabban változó világban alkalmazkodni az új helyzetekhez. Kezdjük talán a miniszterrel!

Azt állítja Tuzson Bence,
a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár (az M1 állami hírtévében a vörösiszap-perben hozott elsőfokú felmentő ítéletre reagálva): a kormány felháborítónak tartja, hogy nincsenek felelősök egy olyan súlyú ügyben, mint a vörösiszap-katasztrófa.

Ezzel szemben a tény az,
hogy a bíróság szerint igenis vannak vagy voltak felelősök, de nem azok, akik a vádlottak padján ültek, hanem azok, akik az iszaptározót eredetileg megtervezték és engedélyezték. Hogy aztán ők évtizedekkel később felelősségre vonhatók-e, az már nem a bíróságra tartozik. De nem is a Fideszre. Szóljanak talán a rendőrségnek és az ügyészségnek.

Azt állítja a Nemzetgazdasági Minisztérium
(közleményében), hogy a magyar reformok működnek, hiszen 25 éve nem volt ilyen magas a foglalkoztatottak száma hazánkban, a munkanélküliségi ráta 6 százalékon áll, és már öt hónapja 300 000 alatt van a munkanélküliek száma.

Ezzel szemben a tény az,
hogy a 4 260 000 foglalkoztatottból 232 000 közmunkás, a külföldön dolgozók (de itthon élők) száma pedig 117 ezerre nőtt. A munkában állók tényleges létszáma tehát 3 900 000 körül van, így aztán a munkanélküliségi ráta is valójában 11 százalék fölött lenne. Tény: a közmunka jobb, mint a semmi, de ez a valami messze nem az igazi.