Mindenkinek joga van elkeríteni a saját tulajdonát, azonban a kerítés kialakítása, építése közben nem árt pár dologra odafigyelni!
A kuvasz korábban nagyon népszerű kutyafajta volt Magyarországon, az utóbbi években azonban inkább a kihalás fenyegeti.
Budapest VII. kerületében jelentős forgalmi változások lépnek életbe a trolibuszok zavartalan közlekedése érdekében.
Elkezdődött a 2025-ös érettségi, mutatjuk, milyen feladatokat kellett a diákoknak megoldaniuk kedden, a matematika napján.
Az OTP változtat az internetbankba történő belépésen, a közleményük szerint, így biztonságosabb lehet az ügyintézés.
2016. március 17., 07:49
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, Mendrey László által kiadott közleményben a PDSZ 13 pontban szedte össze, hogy szerintük miért is kérhetne bocsánatot mégis Orbán Viktor.
2016. március 17., 06:14
A kormányoldal az építőipar fellendítésével érvelt a nemzeti otthonteremtési közösségek (nok) létrehozásáról szóló előterjesztés kapcsán, míg az ellenzék államilag támogatott piramisjátéktól és monopóliumépítéstől fél, írja az MTI. Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága elé tegnap benyújtott törvényről ma döntenek.
2016. március 16., 19:26
A főváros több pontján kezdődtek útjavítási munkák szerdán. Az M1-M7-es autópálya bevezető szakaszán és a III. kerületi Nagyszombat utcánál is forgalomkorlátozásokra kell készülni – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
2016. március 16., 17:55
„Új törésvonalak jelentek meg a hatalom belső köreiben, a Fidesz új generációjának már semmit sem jelentett a szakkollégiumi időszak közösségi érték- és élményvilága. Sokuk számára a hatalmi pozíciók birtoklása, a szimbolikus és anyagi javak gyarapítása lényegesen nagyobb motiváló erővel bírt, mint a politikai közösséghez tartozás élménye, illetve a nemzeti ügyek szolgálatának ethosza.”
2016. március 16., 16:47
„Én úgy vettem, hogy ez egy tréfa” – ezt mondta Orbán Viktor miniszterelnök arra a kérdésre, hogy bocsánatot kér-e a közoktatás állapotáért, miként arra a március 15-i pedagógustüntetésen felszólították.
2016. március 16., 15:19
Az ARD német közszolgálati televízió úgy értékelte, hogy sok pompa és sok uszítás jellemezte a hivatalos magyar megemlékezést, amelyet Orbán újból arra használt ki, hogy hangulatot keltsen a menekültek ellen. Szavait azonban elfojtotta a közeli tiltakozó tüntetésről érkező fütty és hurrogás. Az emberek azt kiabálták: „diktátor”, és piros lapot mutattak a futballrajongó Orbánnak.
2016. március 16., 13:55
Van egy rakás cowboyos flanelingje, sőt kockás alsónadrágja Németh Szilárdnak, a Fidesz alelnökének, aki Pukli Istvánt, a pedagógustüntetés egyik szervezőjét ügynöknek, a tanárok ultimátumát pedig bolsevik diktátumnak tartja. A pénteken megjelenő 168 Órában így fogalmaz: „Olyan csata zajlik, amit a kormány fog megnyerni.”
2016. március 16., 11:17
Karsay Dorottya, Polgár Dóra, Kóbor Andrea – emlékszünk még ezekre nevekre? És a Nem teszik a rendszer című dalra? Vagy az Áder János erkélyére felmászó diáktüntetőkre: Simándi Szelimre, Barabás Richárdra, Rózsa Milánra? Rémlik, hogy kicsoda az elégedetlenek közösségi oldalát ígérő Várady Zsolt? Pár éve velük volt tele a sajtó, új arcot, friss lendületet adtak a kormányellenes tüntetéseknek. A 168 Óra utánajárt, mi történt velük.
2016. március 16., 09:33
Hatvanpusztán, az Orbán család tulajdonában lévő főúri majorságnál foglalta le Gulyás Márton ellenzéki aktivista drónját a rendőrség.
2016. március 16., 08:47
Balog Zoltán szerint ugyan a zárt európai határok csak még több szenvedést okoznak a menekültek számára, mégis helyes a magyar bezárkózási politika. A Die Zeit című német hetilapnak adott interjúban az emberi erőforrások minisztere azt fejtegette, hogy Németország félreérti a helyzetet, amikor úgy gondolja, hogy a magyar határok lezárása önkényes, emberellenes intézkedés volt.
2016. március 16., 08:17
Négy embert mentettek ki közvetlen életveszélyből a tűzoltók abból a VIII. kerületi társasházból, ahol tűz keletkezett hétfőn késő este – közölte a katasztrófavédelem.
2016. március 16., 05:00
Frissen kapott Kossuth-díjával a kézben fényképezték le Nemes Jeles László, a Saul fia rendezőjét a Kossuth téren szerdán a pedagógustüntetésen.