Mindenkinek joga van elkeríteni a saját tulajdonát, azonban a kerítés kialakítása, építése közben nem árt pár dologra odafigyelni!
A kuvasz korábban nagyon népszerű kutyafajta volt Magyarországon, az utóbbi években azonban inkább a kihalás fenyegeti.
Budapest VII. kerületében jelentős forgalmi változások lépnek életbe a trolibuszok zavartalan közlekedése érdekében.
Elkezdődött a 2025-ös érettségi, mutatjuk, milyen feladatokat kellett a diákoknak megoldaniuk kedden, a matematika napján.
Az OTP változtat az internetbankba történő belépésen, a közleményük szerint, így biztonságosabb lehet az ügyintézés.
2016. március 18., 18:48
Az RTL Klubot és Simicska Lajost is nehéz helyzetbe hozná a Fidesz új törvénytervezete, amely megtiltaná, hogy egy médiavállalat tulajdonosa reklámfelületet értékesítő kereskedőházat, sales house-t is működtessen – értesült a Népszabadság.
2016. március 18., 18:05
Juhász Péter tiltott adatszerzés bűncselekményének gyanúja miatt a TV2 munkatársait, miután azok bekameráztak a házába. Az Együtt politikusa arra kérte a hatóságokat, hogy foglalják le a kamerát, amivel elkövették a bűncselekményt.
2016. március 18., 17:25
Ellenzéki pártok és civilek tiltakoztak a budapesti Városliget fáinak kivágása, illetve a terület beépítése ellen pénteken.
2016. március 18., 15:04
Pukli István a Tanítanék mozgalom nevében intézett ultimátumot március 15-én a Kossuth térről a miniszterelnökhöz és Áder János köztársasági elnökhöz, bocsánatkérést követelve. Orbán kinevette a követelést, mondván: „olyan viccesen hangzott az egész”. Pilz Olivér, a miskolci Hermann Ottó Gimnázium igazgatója azt mondta: elszomorító, hogy 40-50 ezer ember véleményére a miniszterelnök így válaszol.
2016. március 18., 14:49
Böröndi Lajos, a Földművelésügyi Minisztérium főtanácsosa a Facebookon fejtette ki véleményét a pedagógusokról. Azóta törölte a posztot.
2016. március 18., 13:31
Profi színházi rendező is segítette a nemzeti ünnepen megtartott pedagógusdemonstráció megszervezését: Schilling Árpádot, a Krétakör alapítóját a februári tanártüntetés után kérték fel közreműködésre a Tanítanék Mozgalom vezetői. A Jászai Mari-díjas művész nem verte nagydobra, hogy részt vesz a rendezvény lebonyolításában, mivel megítélése szerint a közönség teljes figyelme a színpadra állókat illeti meg. Schilling a 168 Órának elmesélte, hogyan készültek fel Pukli Istvánékkal a több tízezer embert mozgósító eseményre.
2016. március 18., 11:51
Vacsorára csak egy szelet párizsit és kockasajtot kapott egy fiatalember a fővárosi Szent László Kórház fül-orr gégészeti osztályán. A kórház szerint a reggelihez járó pékárut kellett volna beosztania estéig. És azért volt egyetlen nővér és távozott kora délután az orvos, mert az ünnepi hétvégén nem volt szükség több szakemberre.
2016. március 18., 10:49
A vidéki napilapok esetében a sajtószabadság mértéke elmarad ugyan az ideálistól, de a kedvezőtlen sztereotípiákkal szemben a helyzet árnyaltabb – állítja Zöldi László sajtótörténész.
2016. március 18., 09:27
Ötvenmillió forint értékű kábítószert találtak a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai egy személyautóban az M1-es autópályán Hegyeshalomnál csütörtök délután, a rendőrség kezdeményezte a sofőr előzetes letartóztatását – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata pénteken az MTI-vel.
2016. március 18., 09:12
A Bors megszerezte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) székházának utcafrontján lévő biztonsági kamerák felvételeit, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy a kigyúrt verőemberek összejátszottak Erdösinével. Az is jól látszik, hogy Nyakó István érkezett először a helyszínre, Erdösiné csak egy órával később.
2016. március 18., 08:39
Nincs bérmegállapodás, öt napig sztrájkolni fognak a volánosok – jelentette be Baranyai Zoltán a Közúti Közlekedési Szakszervezet elnöke az aláíró szervezetek nevében.
2016. március 18., 04:04
Pattanásig feszült a helyzet csütörtökön a Városligetben az egykori Kertem nevű szórakozóhely területén, ahol civilek és politikusok gyűltek össze, hogy megakadályozzák a fák kivágását.
2016. március 17., 21:18
Orbán ugyanazt csinálja, mint mindig: egy tőle teljesen függetlenül már bekövetkezett döntésért „harcol”, hogy aztán saját győzelemként ünnepelhesse az előre ismert végkifejletet – írja közleményében a Demokratikus Koalíció.
2016. március 17., 17:59
A képviselők 111 igen szavazattal, 47 nem ellenében fogadták el Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter javaslatát, így a jövőben csak kilenc magyar kutyafajta tenyésztői maradnak hatósági felügyelet alatt, a többi ebfajtával foglalkozó tenyésztő törvényi szabályozása megszűnik.