Stopperrel a színpad szélén

A Tanítanék Mozgalom képviselői pár nappal a február 13-i pedagógustüntetés után keresték meg Schilling Árpád rendezőt, a Krétakör alapítóját, hogy lenne-e kedve segíteni nekik a március 15-re tervezett demonstráció megszervezésében. Schillingről tudták, hogy korábban már több tüntetést szervezett, néhányon szónokként is szerepelt, valamint személyesen is ismerte Törley Katát, a Tanítanék Mozgalom egyik vezetőjét, aki a Magamnál Jobban nevű kórus tagjaként szerepelt a rendező Katona József Színházban látható Faust-előadásában. Schillinget arra is felkérték, hogy szólaljon fel a tüntetésen, ám ezt a rendező elhárította. Azzal érvelt, hogy ez a demonstráció a tanárokról szól, csak ők képviselhetik hitelesen a saját ügyüket a színpadon.

Schilling egyébként nézőként végigázta a Kossuth téren a februári esernyős tiltakozást, amelyen azt érezte, a szónokok – jelentős tömegtámogatást élvezve – hitelesen és jól beszéltek a közoktatás problémáiról, ugyanakkor hiányolt egy markáns lépést, egy konkrét követelést, illetve annak megfogalmazását, mi történik akkor, ha ezt a követelést a hatalom nem teljesíti.

– Amikor felkértek segíteni, azt kérdeztem először a mozgalom vezetőitől: mi van a kezetekben? Mert érdemi nyomást gyakorolni a kormányra, egyúttal emberek százezreit mozgósítani csak konkrét követelésekkel és pontosan meghatározott ultimátumokkal lehet. Végre ki kell mondani, hogy a következő lépés a sztrájk és a polgári engedetlenség, majd figyelni, miként reagál erre a társadalom, illetve a hatalom. Ebben a kérdésben aztán hamar konszenzusra jutottak a tüntetés szervezői – mondja a rendező.

A demonstráció előkészítésére több egyeztetést is tartottak a szervezők, ezeken 15-20 ember vett részt, a megbeszélések általában késő éjszakába nyúltak. Schilling Árpádtól elsősorban azt várták a mozgalom vezetői, hogy segítsen minél hatásosabbá tenni a tüntetés színpadi részét. Megfogalmazása szerint színházi emberként is mindig a néző pártján áll, ezért a március 15-i demonstrációt is igyekezett úgy felépíteni, hogy az végig lekösse a közönség figyelmét. A rendező hangsúlyozta, közös munkáról volt szó, amely a felszólalók kiválasztásával kezdődött.

– Együtt határoztuk el, hogy ezúttal kevés szónok lesz, és a beszédeknek úgy kell egymásra épülniük, hogy a végére kerüljön a már előre belengetett nagy bejelentés – magyarázza a rendező. – Közös döntés volt az is, hogy ne lépjenek fel celebek, legyenek ismeretlen arcok is, valamint hogy a más ágazatokat kizárólag a már emblematikus figurává vált Sándor Mária képviseljen. A szakszervezeti vezetők maguk léptek egyet hátra, hiszen az egyórás sztrájk és a polgári engedetlenség bejelentése a Tanítanék Mozgalomhoz kötődik.

Schilling igyekezett felkészíteni szónokokat arra, hogy a tömeg minden bizonnyal kormány- és Orbán-ellenes rigmusok skandálásába kezd, amit a színpadon állóknak meg kell próbálniuk leállítani. Hiszen amíg a mozgalom nem adja fel a tárgyalási pozíciót (és ez az ultimátum lejártáig biztosan így marad), addig nem követelheti a tárgyalópartnere távozását. A tüntetésen Törley Katának és Pukli Istvánnak is voltak olyan reakciói a színpadon, amelyek a kormányellenes jelszavakat skandáló tömeg csitítására irányultak – Schilling szerint sikerrel.

Az egyes felszólalók maguk írták meg a szövegüket, de elosztották egymás között, hogy ki milyen témára fókuszál, melyikőjük elemzi az esélyegyenlőség, a minőségi oktatás, a tanári méltóság megsértésének problematikáját. Világos volt, hogy a mozgalom 12 pontjának el kell hangoznia, mint ahogy az is, hogy egy külön blokkban szót kell adni a szülők, a diákok és a tanárok egy-egy képviselőjének. Bár sok lehetséges szónok neve felmerült, a szervezők elfogadták Schilling Árpád javaslatát arról, hogy minimalizálják a felszólalók számát. A rendező azzal érvelt, hogy minél több a szónok, annál több lesz a beszédekben az ismétlődő elem, ami idővel unalmassá teheti a demonstrációt. Egy külső körülmény is közrejátszott abban, hogy a színpadi megszólalások pörgősre sikerültek: az eseményt élőben sugárzó ATV csak 17.40-ig közvetített a Kossuth térről, így addigra el kellett hangoznia Pukli István fontos és várt nagy bejelentésének.

– Azt könnyű volt előre kiszámolni, hogy mennyi ideig tart majd a színpadi rész, azt azonban megjósolni sem tudtuk, hányan fognak menetelni a Hősök terétől a Kossuth térig, azaz milyen hosszú lesz a vonulás. Ott álltam a színpad mellett egy stopperrel, és mértem a felszólalások hosszát. Ha úgy adódott volna, menet közben is változtatok a beszédek sorrendjén, mert Pukli István bejelentésének mindenképpen az élő televíziós közvetítésben kellett elhangoznia – mondja a rendező. Úgy emlékszik, civil tüntetéseken korábban még nem fordult elő, hogy már egy héttel az esemény előtt véglegesítették volna a felszólalók listáját, és utóbb senki nem változtatott rajta.
Schilling Árpád valamennyi színpadra lépővel egyeztetett a beszédekről, amelyeket egyébként szoros határidővel kért és kapott meg mindenkitől. Hangsúlyozta, csupán javaslatokat tett, a döntést a szónokokra bízta. Igyekezett összefésülni a szövegeket, hogy lehetőleg ne legyenek ismétlések, illetve segített meghatározni, mely pontokon vonják be a hallgatóságot versmondásba, éneklésbe, skandálásba. Színpadi próbát nem tartottak, Pukli István volt az egyetlen, aki elő is adta a mondandóját a rendezőnek, és kikérte a véleményét arról, milyen retorikai eszközöket használjon, mikor tartson szüneteket, mikor nézzen bele a kamerába a beszéde közben.

Ugyanakkor mindegyik szónok mankóként támaszkodhatott Schillingre, aki a színpad mellett állva jelezte nekik, hogy a mikrofonhoz közelebb vagy attól távolabb álljanak. A rendezőt pedig önkéntesek segítették, akik a tér különböző pontjain állva SMS-sel jelezték, hogy arrafelé mennyire jól hallható éppen az adott felszólaló. Több tucat önkéntes dolgozott azért, hogy sikeres legyen a rendezvény: irányították a tömeget, kezelték a mozgalom Facebook-oldalát, tartották a kapcsolatot a sajtóval, zenéket válogattak, pénzt gyűjtöttek.

Nem Schilling Árpád javasolta, viszont egyetértett azzal az ötlettel, hogy a rendezvényen ne hangozzon el sem a Himnusz, sem a Szózat. Ezt részben azzal indokolták, hogy kizárólag lelkesítő dalokat szerettek volna elénekelni. Másfelől szerették volna elkerülni, hogy a rendezvény az iskolai ünnepségek hangulatát idézze. Ezért választották közös éneklésre inkább a Kossuth-nótát, amely jóval energikusabb. Sándor Mária, aki nyíltan vállalja a vallásos meggyőződését, nem értett egyet ezzel a döntéssel, ezért kompromisszumos megoldásként a saját beszédében idézett néhány sort a Himnuszból.