2016. március 22., 11:25

A Magyarország területére ideiglenesen kihirdetett 2-es terrorfokozatnak megfelelően, a belügyminiszter utasítására Hajdu János főigazgató teljes készültségbe helyezte a Terrorelhárítási Központ állományát.

2016. március 22., 10:25

Alaposan átrendeződött a magyar sajtópiac, pontosabban annak jobbos része: a G nappal Simicska kegyvesztetté vált, médiabirodalma elveszítette az addig nagyvonalú állami apanázst, spórolni kénytelen a Magyar Nemzet, a Hír TV, a Heti Válasz, a Lánchíd Rádió. Eközben szinte a semmiből, jobbára közpénzből felépült az új kormánypárti médiabirodalom: a köztévé mellett a Magyar Idők, a Karc FM, a 888.hu, a Lokál mára fenntartás nélkül tolja az Orbán-kormány szekerét. Nagy kérdés, életképes-e ez a struktúra. És persze ennél is nagyobb dilemma, hogy mennyire szabad a magyar sajtó.

2016. március 22., 09:08

Szegeden félvak öregasszonyt és kerekes székhez kötött, féllábú menekültet is bíróság elé állítottak, mondván, hogy tavaly szeptemberben illegálisan léptek az országba, ezért veszélyt jelentenek a biztonságra – írja a Financial Times. Orbán élen jár az unió kapuinak bezárásában, írja a lap.

2016. március 22., 08:19

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az ATV Start kedd reggeli műsorában bejelentette, a Klik teljesen meg fog szűnni a nyáron.

2016. március 22., 07:38

Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke arról tájékoztatta Nyakó Istvánt, hogy nem titkolta el az NVI székházának külső kamerái által készített felvételeket, amelyeket egyébként megküldtek a Kúriának is, így a bíróság értékelheti azokat a vasárnapi boltzárról szóló népszavazási kérdések hitelesítésének felülvizsgálati eljárásában.

2016. március 22., 07:31

Nem fogadta el a vállalatvezetés válaszát az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ), amely legalább 15 ezer forintos alapbéremelést követelt 2016 januárjáig visszamenőleg.

2016. március 22., 05:02

A 444.hu munkatársa a hatvanpusztai birtokról akarta kérdezni a Parlament folyosóján, Orbán Viktor azonban a kezében lévő papírt tanulmányozta, és úgy tett, mintha meg se hallaná a kérdéseket.

2016. március 21., 20:36

Polt Péter ügyészsége alkalmatlan a korrupciós ügyek feltárására – állítja Jávor Benedek. Az EP-képviselő ezt a véleményét arra alapozza, hogy az ügyészség néhány hete őt arról tájékoztatta, hogy nem látnak korrupciós gyanút a Korányi-projekt kapcsán, ezért az ügyet részletes vizsgálat nélkül lezárták. Márpedig azóta az ügyben jogorvoslati eljárás indult a Közbeszerzési Döntőbizottságnál.

2016. március 21., 18:48

Lecserélték a Corvinus Egyetem honlapján a Tényfeltáró és oknyomozó újságírás kurzus leírását, miután megírtuk: Kunfalvi Nóra neve alatt a tantárgyat előtte oktató Wisinger István által írt szöveg szerepelt, benne Wisinger István elérhetőségeivel. A új leírás így sem teljesen Kunfalvi szellemi terméke. Az irodalomjegyzék változatlan, még most is a Joseph Pulitzer-emlékdíjas és Aranytoll-díjas újságíró, médiaszociológus által összeállított lista található a honlapon. Ez azért is érdekes, mert szerepel benne olyan forrás, amely Wisinger exkluzív anyaga, amivel a diákokat tanította.

2016. március 21., 18:27

A 34 év alatti magyar férfiak 79 százaléka a megfelelő állásért külföldre is áttelepülne, 68 százalékuk pedig itthon is szívesen dolgozna olyan pozícióban, amely utazással jár- írta az Index egy friss felmérésre hivatkozva.

2016. március 21., 17:41

Nem a kormánynak tesz szívességet az, aki vállalja benne a munkát – mondta L. Simon László a Nemzeti Hauszmann Bizottság munkáját koordináló, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkára, miniszteri biztosa az EMMI által működtetett Kultura.hu portálnak.

2016. március 21., 15:52

420 milliárd forintnyi uniós támogatású építőipari tendert hirdetett meg a Nemzeti Fejlesztési Programiroda (NFP), méghozzá olyan speciális feltételekkel, amelyeket csak nagyon szűk pályázói kör tud teljesíteni. Az Együtt az EU csalás elleni hivatalához fordult, szerintük a Fidesz már a látszatra sem ad, amikor arra készül, hogy egyszerre 420 milliárdot juttat közpénzből a fideszes oligarchák cégeinek.

2016. március 21., 14:22

A múlt hét végén létrejött a megállapodás Törökország és az Európai Unió között a menekültkérdésben – még mielőtt szíriaiak, irakiak és afgánok elárasztanák Európát. A tavasz beköszöntével ennek az esélye elvileg exponenciálisan megnövekedhetett volna, mivel tél ide, tél oda, már március 17-ig – csak az idén – további 155 ezer menekült „landolt” Görögországban.