Hogy mi van?

Bolgár György sorozata

Azt állítja Orbán Viktor
miniszterelnök (március 15-i ünnepi beszédében a Nemzeti Múzeumnál), hogy „a mi fajtánk ritkán adja forradalomra a fejét. 170 év alatt mindössze kétszer léptünk erre az útra. [...] Az 1918–19-es forradalmat a magyargyűlölő, idegen érdekből és célokért kirobbantott, bolsevik felforgatásokról szóló lexikonban találhatjuk meg.”

Ezzel szemben a tény az,
hogy az 1918-as őszirózsás forradalmat polgári demokratikus forradalomként tartja számon a történetírás, ráadásul olyan forradalomként, amely több száz éves török, majd Habsburg fennhatóság után létrehozta a független Magyarországot. Összemosni tehát a 19-es Tanácsköztársasággal sima történelemhamisítás. Nem az első persze. De félek, nem is az utolsó a hazugságokról szóló lexikonban.

Azt is állítja Orbán
(ugyanott), hogy „ma, 168 évvel az európai népek nagy szabadságharcai után a mi közös otthonunk, Európa nem szabad. Európa nem szabad, mert a szabadság az igazság kimondásával kezdődik.” Márpedig „ma Európában tilos kimondani, hogy ma nem menekültek érkeznek, hanem népvándorlás fenyegeti Európát”.

Ezzel szemben a tény az,
hogy Európában ezt egyáltalán nem tilos kimondani, még akkor sem, ha nem felel meg a valóságnak, hiszen természetesen háborús menekültek is nagy számban jönnek a kontinensre. A népvándorlásról vagy más szóval migrációról és annak veszélyeiről azonban naponta beszélnek és értekeznek vezető politikusok, méghozzá nemcsak a még mindig állítólag Európához tartozó Magyarországon, hanem a leginkább menekültbarát politikát folytató Németországban is. Aki tehát azt meri állítani, hogy Európában tilos a népvándorlás fenyegetését felidézni, az hazudik. De teheti, mert Európában szabadság van. Még.

Azt állítja Lázár János,
a Miniszterelnökséget vezető miniszter (szokásos heti sajtótájékoztatóján, a menekültek balkáni útjának lezárásáról), hogy Orbán már egy éve megmondta, mit kell tenni.

Ezzel szemben a tény az,
hogy napra pontosan egy évvel Lázár János mostani kormányinfója előtt Orbán Viktor a magyar nagykövetek értekezletén egyetlen árva szóval sem beszélt a menekültválságról és arról, hogy mit kell tenni. Aztán másfél hónappal később, április 24-én, az uniós csúcsról hazatérve a következőket mondta a Kossuth rádióban: „Magyarországnak nincsenek tengeri határai, a tengeri menekültek kérdése bennünket nem érint, bennünket a szárazföldön érkező menekültek kérdése érint Koszovó felől, akik jönnek.” Vagyis még akkor sem mondta meg, mi a teendő, ráadásul csak a Koszovóból érkezőkkel foglalkozott. Mindazonáltal adjuk meg a császárnak, ami a császáré, mert Orbán azt is kijelentette, hogy „Európa határait meg kell védeni, nem lehetünk olyanok, mint egy lyukas sajt, ki-be járkálnak a határainkon, tehát itt komoly rendészeti, katonai lépéseket is tennie kell az Európai Uniónak.” Jól megmondta. Mit is? Ja, hogy oldják meg...

Azt állítja Balog Zoltán,
az emberi erőforrások minisztere (több helyen is, így a parlamentben vagy a Magyar Idők című lapban az oktatás átalakításának szükségességéről), hogy semmiféle megbízható adat nem létezett 2010-ben sem a tanárok számáról, sem arról, mennyibe kerül az oktatás fenntartása.

Ezzel szemben a tény az,
hogy de bizony létezett. Mi az hogy! Nagyon is! Ha máshol nem (de persze máshol is), a Központi Statisztikai Hivatalban, ahol megyénként is meg összességében is számon tartották a pedagógusokat. Ha már Balog Zoltánnak nem sikerült megtalálnia, íme: 2010-ben 30 359-en dolgoztak az óvodákban, 73 565-en az általánosokban, 10 832-en a szakiskolákban, 18 292-en a gimnáziumokban és 19 829-en a szakközépiskolákban. És csodák csodája, létezett adat a kiadásokról is: 2010-ben a GDP 4,75 százalékát fordította a költségvetés közoktatásra, 2013-ben pedig csak 3,93 százalékot. És megvolt ez forintban is: 2010-ben a közoktatási kiadások összege 889 957 000 volt, a felsőoktatásé 259 156 000, az egyéb, oktatással összefüggő kiadások összege pedig mintegy 113 milliárd forintot tett ki. Aki nem keres, az nem talál.