Nem tetszett a rendszer

„Nem tetszik, hogy egyre szarabbul érzem magamat a hazámban, nem tetszik, hogy a haverok, a rokonok nemsokára disszidálnak” – énekelte Karsay Dorottya, becenevén Dodó 2011-ben, a Milla klipjében. Mára már ő is „disszidált”, nem lakik Magyarországon. Fotóblogját, Facebook-oldalát nem találni, Twitter-fiókja nem frissül, régi telefonja nem kapcsol. A Milla egykori tagjai nem tudnak róla, leveleinkre nem válaszol. Közvetítőkön keresztül bukkantunk a nyomára, velük üzent: ha majd akar nyilatkozni, keresni fog minket. Azt eddig is tudtuk, hogy dolgozott több emberi jogi egyesületnek, három éve még ő szervezte a budapesti Pride melegfelvonulást. Ismerősei szerint egy ideig Szicíliában élt, nemrég Berlinbe költözött.

Hogy mit csinál külföldön? Forrásaink bizonytalanok: talán az ENSZ-nek dolgozik. Nyomoztunk utána, s kiderült, ez részben igaz. Az ARC International, egy melegjogokért kiálló civilszervezet – amelynek ő a kutatási és információs tisztségviselője – kapcsolatban áll a nemzetközi szövetséggel. Karsay Dodó több fényképére is rábukkantunk az ARC Facebook-oldalán, február 16-án például Isztambulban volt a Nemzetközi Dialógus című konferencián, ahol – a képaláírás szerint – szorgalmas jelentésíróként vette ki a részét a munkából.

Nem csoda, hogy mostanában kerüli a reflektorfényt. Anno hamar ismert lett, idehaza folyton megállították az utcán, és igencsak magára haragította a kormány embereit; Böszörményi Nagy Gergely, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese egy álnéven publikált mandineres cikkben titulálta „elviselhetetlenül irritálónak” és „kiadós együttlétet” javasolt neki. Ő erre akkor úgy reagált, reméli, hogy Böszörményi Nagy a munkahelyén nem annyira ostoba és szexista, mint a szabadidejében.

A Nem tetszik a rendszer!-klipben Karsay Dorottya mellett feltűnt egy másik, később híressé vált aktivista diáklány is: Polgár Dóra. Ő a Hallgatói Hálózat egyik szervezője volt, kemény beszédeket mondott a diáktüntetéseken.

Emlékszünk még? Bömbik és termosz a katedrán, hálózsák a földön, „Ne csak a szerződés kössön ide”-, „Szabad egyetem”-transzparensek kifeszítve. Bejárták a sajtót az első hazai egyetemfoglalás képei, amikor 2013 februárjában tiltakozó egyetemisták hetekre birtokba vették az ELTE BTK főépületeit. Akkor már jó néhány utcai megmozduláson voltunk túl.

A Hallgatói Hálózat 2011 májusában alakult meg, amikor a kormány minden egyeztetés nélkül bedobta számos egyetem és kar átszervezésének ötletét. A HaHa 2012 végén lett újra aktív, miután az oktatást érintő elvonásokat és rekordalacsony, 10 500 fős államilag finanszírozott keretszámokat jelentettek be.

December 10-én hallgatói fórumot tartottak az ELTE lágymányosi kampuszán, majd elfoglalták a Petőfi hidat. A tüntetések ezután is folytatódtak, aztán jött az egyetemfoglalás. Bár a kormány a keretszámokat végül 55 ezerre emelte, a hallgatói szerződés kicsit felpuhított változatát és a kancellári rendszert bevezették. Nem valósult meg a hat pontban követelt átfogó köz- és felsőoktatási reform, nem került több pénz az egyetemekhez és az autonómiájuk sem növekedett. Sőt.

Polgár Dóra 2012-ben hagyta ott a HaHa-t, és a Demokratikus Koalícióhoz csatlakozott. A pártba nem lépett be, és fél év múlva kiábrándult Gyurcsányék szervezetéből is. Információink szerint már ő sem Magyarországon él, Londonban lakik. Messzire került a politikától: a Corvinus után felvették a London School of Economicsra, ahol 2014-ben diplomázott, az egyetemi Hungarian Society elnöke volt. Aztán az energiaszektorban helyezkedett el, jelenleg egy londoni cégnél globális energiaelemző, elsősorban cseppfolyós földgázzal és olajjal foglalkozik.

A Hallgatói Hálózat alapító tagja volt Papp Réka Kinga, a Nem tetszik a rendszer!-tüntetés egyik szónoka. Ő később az országgyűlési kampányban a 4K! szóvivője lett, de beszédet mondott az Origó főszerkesztőjének távozása miatt rendezett demonstráción is. A Klubrádióban ma saját műsora van, rendszeresen szerepel a Heti Hetesben és az ATV műsoraiban.

A HaHa-s tiltakozások másik fő arca és szintén a csoport alapító tagja Kóbor Andrea, barátainak Cini. Épp időben sikerül elcsípnünk, mert egy hét múlva már Kuala Lumpurban lesz. De kezdjük az elején:

– Nemzetközi gazdálkodást és gazdaságot tanultam, 2010 őszén Erasmus-ösztöndíjjal Párizsba kerültem. Sarkozy ekkor akarta felemelni a nyugdíjkorhatárt, ezért folyamatosak voltak a tüntetések, zajlott az élet azon a politikatudományi egyetemen is, ahová én jártam. Arra gondoltam, izgalmas lenne, ha nálunk is ennyien foglalkoznának a közügyekkel. Aztán hazajöttem, és 2011 áprilisában megjelent a felsőoktatási törvény tervezete. Felháborított, hogy egyeztetés nélkül dobálóznak egyetemekkel, karokkal, koncepciókkal. A HaHa ekkor jött létre, mert úgy éreztük, időben kell lépni, amíg még nem fogadták el a törvényt.
Andrea szerint a HaHa működése nem csak azért siker, mert bizonyos kérdésekben meghátrálásra kényszerítette a kormányt, legalább ennyire fontos, hogy fejlesztette a hazai politikai kultúrát. Megtanulták, milyen a fórum, a vonulásos tüntetés, a hídfoglalás.

Meg persze azt is, milyen, amikor megtalálja őket a kormánypárti média, és egy reggel arra ébrednek, hogy ők a Soros-bérencek.

– 23 évesen félelmetes és lelkileg megterhelő volt a nyomás. Privát e-mailem járt a Hír TV képernyőjén, és sosem tudhattam, hogy aznap mivel kerülök a Magyar Nemzet címlapjára. Nehéz volt ezt tudatosan kezelni, személy szerint ezért is vonultam háttérbe.

De attól még, hogy a tévéstúdiókat tudatosan kerülte, rendezőként, szervezőként a negyedik alkotmánymódosítás miatti székházfoglalásnál vagy a netadós tüntetésnél is segített. Merthogy „akit elkapott a flow-élmény, nehezen szabadul”.

– Bele kell állni minden felháborító ügybe. Mert a valódi tét az, hogy ne Orbán Viktor maradjon örökké a miniszterelnök. A kormányzati kommunikációs monopóliummal szemben legyen ellenvélemény, okos, hangos alternatíva, ha már a parlamenti ellenzéki pártok még kommunikációs csatákat is képtelenek nyerni.

Andrea 2012 őszén kapcsolódott be a Varró Szilvia egykori oknyomozó újságíró által alapított, társadalmi ügyekkel foglalkozó kommunikációs ügynökség, az XKK munkájába. Egy évre rá kreatív igazgató lett, majd főszerkesztője a Hello 90 weboldalnak, amely a ’90 után született fiatalok számára akar trendi, fogyasztható formában politikai ismereteket átadni. Legutóbb például Nagykoalíció néven kártyajátékot találtak ki, mely a fantasy mintájára készült: a politikusokból hadsereg építhető, megtámadható az ellenfél, és játék közben az elmúlt évtized minden fontos szereplője és eseménye terítékre kerül Őszödtől a plagizált doktorin át Simicskáig.

De hogy jön ide Kuala Lumpur?

– Régóta érdekelt a délkelet-ázsiai térség és az, hogy az oktatással, ifjúsági munkával foglalkozó civilek miként dolgoznak külföldön. Megpályáztam egy lehetőséget, így most fél évig Malajziában fogok hátrányos helyzetű fiataloknak és munkanélküli nőknek angolt és számítástechnikai alapismereteket tanítani.

Ősszel viszont hazajön. Hosszú távon itthon akar élni és dolgozni.

Elfáradtak. A vonulásoktól, egyetemfoglalástól, belső konfliktusoktól. Ezt mondja a HaHa másik, akkoriban ismertté vált szereplője, Tóth Fruzsina Márta, aki akkor volt elsőéves szociológushallgató.

– A tüntetések után fél évet Berlinben töltöttem Erasmus-ösztöndíjjal, most áprilisban adom le a szakdolgozatomat, ami a menekülteket segítő csoportok (a Migration Aid, a Migszol és a Segítsünk együtt a menekülteknek) motivációiról és az önkéntesek identitásáról szól. Eközben olaszországi és török, a menekültek integrációját segítő civil projekthez jelentkeztem önkéntesnek. Itthon is szívesen továbbadnám, amit tanultam, ha már nem csak a kerítésekben látnánk a megoldást.
Mesterképzésre viszont nem Magyarországon fog jelentkezni.

– Azok a problémák, amelyek miatt 2012-ben tüntetni kezdtünk, nem oldódtak meg, csak tovább mélyültek. Megértem a tüntető tanárokat és követtem a korábbi tiltakozásokat is. Viszont már nem jövök forradalmi hevületbe, ha azt hallom, Habony ingyen kapta meg a Szépművészetit. Néha, ha elmegyek az ELTE BTK-s nagy előadó előtt, nosztalgiázom. Eszembe jut, mennyivel jobban nézett ki krétarajzokkal, transzparensekkel, miközben jó kis előadásokat hallgattunk. Sok embert aktivizáltunk, de ma már nem lehet minden hírre tüntetést szervezni. Kétharmad nélkül is el lehet lopni a fél országot, mert a többség immunis. Én azon sem lepődnék meg, ha űrállomás épülne Felcsúton.
Füzessi Károly is a központi, budapesti HaHa-sejtben kezdte. Azóta profi tüntetésszervező. Dolgozott az Origó főszerkesztőjének leváltásakor szervezett demonstráción, a norvég civileket támogató megmozdulásokon, a netadó és a szakbezárások elleni tiltakozásokon, Pride-vonulásokon. Időzítés, technikai lebonyolítás, a tömeg mozgatása – nagy a rutin. Legutóbb a Nemzeti Választási Irodánál plakátoltak Gulyás Mártonnal, azt írva: „A további rendbontások elkerülése érdekében a hivatalt bezártuk.” A március 15-re tervezett, vonulásos nagy tüntetés szervezői stábjában is benne van, igaz, ide vagy negyven szervezettől érkeztek civilek.

Füzessi másfél éve a Kettős Mérce szerkesztője, amúgy pedig webfejlesztő.

– A versenyszférában programozóként, de emellett civilszervezeteknek is dolgozom. Szerencsés vagyok, mert csak az számít, jó programot írok-e, és meg tudom válogatni, kinek dolgozom. Egy tanárnak sokkal nehezebb.

– Még az egyetem alatt létrehoztuk az Együtt ifjúsági szervezetét, az Y-GEN azóta is aktív – meséli a 27 éves Simándi Szelim.

Amikor először írtunk róla, a húszas éveinek elején járt, de már volt alternatív államfőjelölt és „igazi” helyi képviselő-aspiráns. Akkor nem nyert. De négy évig a budaörsi pénzügyi bizottság külső tagjaként figyelhette meg az önkormányzat működését. Készült a közszerepre: diákként a szocialista Herczog Editnél gyakornokoskodott Brüsszelben, és azt nyilatkozta, amit a politikáról tud, azt főleg a fideszes Navracsics Tibornak köszönheti. Szerinte Orbán rendszerének lebontása az ő generációjának a feladata. Aktivista társaival, Rózsa Milánnal és Barabás Richárddal felmásztak a Sándor-palota erkélyére, hogy a paksi erőmű bővítése ellen tiltakozzanak és népszavazást követeljenek. Milán másfél éve meghalt, vélhetően öngyilkos lett.

Szelimet 2014-ben képviselőnek választották Budaörsön, egy helyi szervezet, a Budaörs Fejlődésért Egyesület színeiben indult. Civilben most egy kommunikációs ügynökségnél tanácsadó.

– Képviselőként a legkisebb ügyekkel is megkeresnek, ha kátyú van vagy éppen nincs szemetes az utcában. Most jobban belelátok a bürokrácia működésébe: ha egy jó javaslathoz megvan is a politikai többség, sok idő, mire átfut a rendszeren. Ez türelemre nevel. Most másfajta felelősség terhel, és ez sokban különbözik attól a politikai aktivizmustól, amikor felmásztam Áder János erkélyére – mondja.
Szelim örül annak, hogy sok új aktivista lépett a helyükbe, kezdett el a közügyekkel foglalkozni.

– Fontosnak tartom a kockás inges tiltakozást, amely egy generáció kollektív élménye lesz majd. Remélem, egyre többen felismerik, hogy szükség van a közügyekben az aktív kiállásra.
Szelimnek – elmondása szerint – még mindig tud meglepetést okozni a rendszer, de úgy véli, a kormányzat teljesítménye minőségében nem változott, jelenleg a korrupciós ügyek legalizálása zajlik.

Szelim aktivistatársa, Barabás Richárd ma már a PM elnökségi tagja, újbudai önkormányzati képviselő. Ő is a HaHa-ban kezdte, de a 2013. februári egyetemfoglalás idején azt kezdte érezni, ha hosszú távon akarnak változást elérni, más formára van szükség.

– Javasoltam, a HaHa szerveződjön párttá vagy legyen belőle egyesület, szervezettebb döntési mechanizmussal.
Az ötlet a többieknek nem jött be, Richárd pedig 2013 áprilisában belépett a PM-be. A mai civileknek azt üzeni: a legfontosabb a probléma pontos azonosítása.

– Ma már nem lehet az oktatás, az egészségügy, a korrupció gondjairól külön-külön beszélni. A NER-t kell megszüntetni. Ehhez viszont pártokra van szükség. Egy-egy civil megmozdulás kapcsán mindig szóba kerül, hogy rátelepszik a politika, a politikus meg pironkodjon. Miért? Hogyan várunk változást, ha nem a politikán keresztül?

Richárd 2010-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, de ma már csak havi egy-két estét játszik a Tháliában. Több nem fér bele. Ha esemény van, muszáj menni tévébe, sajtótájékoztatót tartani. És közben anyagot gyűjt, hiszen doktori disszertációját arról írja: hogyan jelenik meg a teatralitás a politikában.

„Meg kell mutatnunk, ez a harc nem értelmetlen. Mindenki gondoljon a gyerekére, az unokájára!” Tavaly májusban, címlapos interjúnkban fogalmazott így Csonka Fruzsina, aki az ELTE TÁTK Nemzetközi Tanulmányok Szakos Hallgatói Érdekképviselet harmadéves elnökeként pár hét alatt a hallgatói tiltakozások egyik arca lett. 2015 tavaszán az okozott felháborodást, hogy a felsőoktatásért felelős államtitkárság több alapképzést – közte a nemzetközi tanulmányok és a társadalmi tanulmányok alapszakokat – meg akarta szüntetni. A hallgatók akkor is a lágymányosi kampuszon tartottak fórumot, majd utcára vonultak. A kormány pedig látszólag visszakozott. Ám tavaly szeptemberre kiderült: 2017-től hatvan alap-, osztatlan, illetve mesterképzés szűnik meg, így az andragógia, a kulturális antropológia és a társadalmi tanulmányok is.

– Bár az én szakom megmaradt, nem sikerült elérni, amit akartunk, és ez máig elszomorít – mondja Fruzsina. – Például a Corvinusról sokan csak legyintettek: ez nem az ő gondjuk. Hiába mondtuk, holnap ti jöttök! És tényleg. Pár hónapra rá fel is darabolták az egyetemüket. Több középiskolás ismerősöm keresett meg, hogy milyen a TÁTK, melyik szakra felvételizzenek. Én biztatom őket, miközben holnap egy tollvonással mindent átírhatnak. Szakokat, álmokat szüntetnek meg, és ez bármikor, bárkivel megtörténhet.

Fruzsina most államvizsgázott, mesterképzésre magyar és lengyel egyetemre is jelentkezett, párja Lengyelországban él. A tanulás mellett egy multinál dolgozik, s az elmúlt hetekben egyre többször jár kockásban.

– Jó ideje keresem a közösséget Magyarországon, de nem találom – mondta egy 2014 októberi demonstráción Várady Zsolt, a Wiw közösségi portál egyik alapítója. Élhetetlen adórendszerről, bizalomhiányról, szegénységről, állami lopásokról, társadalmi polarizációról beszélt. De felszólalt a netadó elleni tüntetésen, 2015 elején az Opera előtti demonstráción, és egyike volt a MostMi mozgalom alapítóinak. Ám a szervezetből később kilépett.

– Helyzet volt, a csapatépítésre nem maradt időnk. Valami félrement és nem tudtunk jól együtt dolgozni – magyarázza.
Később az egyik demonstráción bejelentett új közösségi oldalon, a társadalmi ügyek mentén szerveződő Populuson kezdett dolgozni. Emellett saját webfejlesztő cégét vezette, született egy kislánya.

Az új közösségi oldal kis csúszással, tavaly áprilisban indult el. Az első pár hónapban tízezrek érdeklődtek iránta, több mint négyszáz ügyjavaslat érkezett.

– Az volt a célunk, hogy egy virtuális piacteret, átjáróházat hozzunk létre olyan ügyek számára, amelyek célja egy-egy rossz állami szabályozás vagy gyakorlat megváltoztatása. Így ezek nagyobb nyilvánosságot kaphatnak, és lehetőséget arra, hogy a gondokat közösen oldjuk meg – mondja.
Ám egy idő után alábbhagyott a lelkesedés.

– Be kell ismernünk, az eredeti koncepció nem működött, nem aktivizálta az embereket az oldal.
De nem adja fel. Igyekszik átpozicionálni a Populust.

– A következő két hónap erről fog szólni. Remélem, lesz olyan ötletünk, ami jobban megmozgatja a társadalmat.