Ma van a nyári napforduló napja, mondjuk, milyen időjárás várható vasárnap estig.
A baconszalonna önmagában sem egy túl egészséges étel, de ha ráadásul listeria monocytogenes baktérium is van benne, akkor végképp nem tanácsos a fogyasztása. Termékvisszahívás az egyik legnagyobb üzletláncnál!
A Magyar Hangnak adott interjúban Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija értékelte a Sorsok Háza projekt kormányzati elkaszálását, a magyar zsidó felekezetek közötti feszültségeket, valamint Izrael jelenlegi háborús helyzetét és a nemzetközi kritikák jogosságát is.
Az elektromos rollerek egyre fontosabb szereplői a közlekedésnek, ezért a rendőrség tisztázott pár szabályt.
Kapu Tibor és társai indulását már sokadik alkalommal halasztják el, most újabb lehetséges indulást jelentettek be.
2014. július 19., 17:02
Minden korábbinál nagyobb és drágább az állam, elsősorban a vezetői posztok megsokszorozása miatt. Orbán Viktor tegnap kinevezte régi-új főispánjait, akik nemcsak a megyei kormányhivatalok irányításáért felelősek, de – a kormányfő szavai szerint – újabb feladat- és jogköröket vehetnek majd át az önkormányzatoktól. A hatalmasra duzzadt állami vezetői gárda milliárdokba kerül az adófizetőknek.
2014. július 19., 15:50
A Norvég Alapok miatt a magyar és a norvég kormány között zajló küzdelem rávilágított, milyen jelentős átszervezést hajtott végre a kabinet a fejlesztéspolitika és az EU-s források felhasználásának terén. A változás kardinális eleme, hogy 2013 decemberével megszűnt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ). Ebben szerepe lehet a Fideszen belüli pozícióharcoknak is. LAMPÉ ÁGNES írása.
2014. július 19., 13:34
Tízkilométeres a kocsisor az M0-son az M5-ös felé Diósd térségében, és az M7-es Balaton felé vezető oldalának Pest megyei szakaszán is csak lépésben lehet haladni – tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője szombat délelőtt az MTI-t.
2014. július 19., 13:25
Tóbiás József a szocialisták új elnöke, Gőgös Zoltán az alelnök, Botka László pedig a válaszmány elnöke.
2014. július 19., 11:28
Megint megy a felhajtás, a hűhó, a tamtam az olimpiai aranyérmes katedrák tárgyában. Hogy micsoda dolog ez, diszkoszhajigálásért rektori címeket osztogatni. Hogy mi lesz akkor a tudomány ethoszával, értékével, presztízsével! Ugyan, barátaim, hol van az már!
2014. július 19., 05:34
Életfogytig tartó fegyházbüntetést kér fellebbezésében az ügyészség Biszku Bélára, akit az '56-os forradalom utáni megtorlások és a kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadása miatt idén májusban első fokon 5 és fél év börtönre ítélt a Fővárosi Törvényszék – hangzott el az M1 esti Híradójában pénteken.
2014. július 19., 05:33
A hőség miatt szombatra tizenhárom megyére és a fővárosra adott ki narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2014. július 19., 05:32
Az egyetlen hiteles ügynöklista Moszkvában van mind a mai napig – jelentette ki Németh Miklós egykori miniszterelnök a 10. Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozón pénteken Soltvadkerten a Határnyitás '89 című beszélgetésen.
2014. július 19., 05:31
A Karmelita kolostor helyén átépülő irodákba, illetve az egykori tábori püspökség szomszédos területére költözik a Miniszterelnökség Központi Hivatala – olvasható a pénteki Magyar Közlönyben.
2014. július 18., 20:27
Lemondott az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) három helyettes államtitkára: Fülöp Attila, Hammerstein Judit, és Szekeres Pál – derül ki a pénteki Magyar Közlönyből.
2014. július 18., 19:15
A Karlovy Varyban múlt hétvégén véget ért nemzetközi filmfesztiválon három díjat is elnyert Pálfi György filmrendező szerint csoda, hogy elkészülhetett a dél-koreai támogatásból forgatott Szabadesés című filmje, amely sorra kapja a külföldi fesztiválmeghívásokat.
2014. július 18., 17:34
A Tecmo Koei 1997 óta tolja megállás nélkül előre a kínai történelemből táplálkozó Dynasty Warriors szekerét. Olyannyira komolyan gondolják, hogy korábban még a Gundam franchise-zal (óriás mecha robotokra tessék gondolni itt) is készült crossover. Ezúttal a 8 Xtreme Legends verziója került terítékre.
2014. július 18., 16:34
Elutasította pénteki döntésével a szolgálati nyugdíjak ügyében született három magyar beadványt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága.
2014. július 18., 14:59
Megrekedtek a tárgyalások az Együtt-PM, a DK és az MSZP között. A pártszövetség saját kompenzációs listát állít Budapesten, csak a nyerhető kerületekben támogatja az összefogást a baloldalon és olyan főpolgármester-jelöltet szeretne, aki az MSZP-t, a DK-t és őket is képviseli.
2014. július 18., 14:34
Ha a Financial Times főszerkesztője megnézné, hogy az elmúlt hét lapszámaiban melyik ország neve fordult elő a leggyakrabban az újságban, Magyarország valószínűleg a statisztika élén – de legalábbis az első tíz között – szerepelne. A tekintélyes angol lap három cikkben is foglalkozik Magyarországgal, ezekből szemezgetünk most.