A Magyar Hangnak adott interjúban Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija értékelte a Sorsok Háza projekt kormányzati elkaszálását, a magyar zsidó felekezetek közötti feszültségeket, valamint Izrael jelenlegi háborús helyzetét és a nemzetközi kritikák jogosságát is.
Az elektromos rollerek egyre fontosabb szereplői a közlekedésnek, ezért a rendőrség tisztázott pár szabályt.
Kapu Tibor és társai indulását már sokadik alkalommal halasztják el, most újabb lehetséges indulást jelentettek be.
Agyevő amőba miatt halt meg egy gyermek Párkányban, most az orvos elmondta, hogy mit kell tudni a fertőzésről.
A Nyugati pályaudvar átmenetileg nem elérhető egyes vonatokkal.
2014. július 18., 11:15
Vész- és óvintézkedésként indokoltnak nevezte pénteki rádióinterjújában a kormányzati kiadásokat érintő 110 milliárd forintos zárolást Orbán Viktor miniszterelnök.
2014. július 18., 09:23
A miniszterelnök szerint szokatlan, ritka, megdöbbentő és ezért alapos kivizsgálást igényel, hogy lelőttek egy utasszállító gépet. Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta, valószínűleg katonai műveletek eredményeként történt a tragédia. A magyar kormányfő részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak.
2014. július 18., 08:48
Áder János államfő aláírta a Paks II.-hitelmegállapodásról szóló törvényt, ám ezt elhallgatta a Magyar Távirati Iroda. Ennyire nem volna fontos? Pedig a beruházás – kamatokkal, önrésszel – hétezermilliárd forint is lehet. Fejenként hétszázezret fizetünk ki érte. Petschnig Mária Zita közgazdász azt mondja: 2047-ig törlesztjük ezt. NEJ GYÖRGY interjúja.
2014. július 18., 07:54
Csökkentette bruttó 3-3 forinttal a gázolaj és a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt.
2014. július 18., 05:46
A tartós kánikula miatt péntek 0 órától vasárnap éjfélig hőségriasztást rendelt el az országos tiszti főorvos.
2014. július 17., 16:25
Az érintett minisztériumok alkalmazottai hadat üzentek a tervnek, hogy vidékre költöztessék tárcájukat, bár kísérti őket a félelem a kényszerkitelepítés miatt – írja a Die Welt.
2014. július 17., 13:47
Nem egy átlagos vendég, hanem Orbán Viktor kormányfő mobilját lophatták el lánya, Ráhel tavaly megtartott lakodalmán – értesült a HVG.hu rendőrségi forrásból.
2014. július 17., 13:27
A kormány 110 milliárd forintot zárol a kormányzati kiadásokból azért, hogy biztonsággal teljesíthető legyen a 2,9 százalékos hiány a GDP arányában – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten. A megtakarítás jelentős mértékben érinti a Beruházási Alap kiadásait, egyes projektek vagy projektelemek 2015-re történő átütemezésére kell számítani.
2014. július 17., 11:32
A budapesti Katona József Színház dramaturgja, a Dramaturgok Céhének társelnöke. Több mint két évtizede tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen: a múlt tanévben kinevezték az Elméleti Intézet élére. Ascher Tamás munkatársaként dolgozta át Gorkij darabját, amely Fényevők címmel elnyerte a legjobb rendezés díját az idei Pécsi Országos Színházi Találkozón. A mű az értelmiség tehetetlenségét diagnosztizálja, miközben arról is szó esik benne: az „egyszerű nép” vajon szerethető-e? SZTANKAY ÁDÁM interjúja.
2014. július 17., 11:02
A Figyelő szerint Orbán Viktor egybegyúrná a nagy budapesti egyetemeket. A lap szerint a kormányfő azt szeretné, hogy a magyar felsőoktatás teljesítménye váljon láthatóvá a nemzetközi felsőoktatási piacon, és legalább egy egyetem küzdje fel magát a top 200-ba.
2014. július 17., 08:56
Július 4-én a parlament kormánypárti többsége megszavazta a felsőoktatási törvény módosítását. Ezentúl doktori végzettség nélkül is lehet valaki egyetemi professzor, sőt rektor is. A művészeti felsőoktatásban „doktorival egyenértékű” lett a Kossuth-díj, illetve a „kormányrendelet vagy miniszteri rendelet alapján adományozott díj”. Szintén doktorit érhet az olimpiákon elért dobogós helyezés. Még jobboldali tudósok is úgy vélik, mindez durva politikai beavatkozás a hazai szellemi életbe. SÁNDOR ZSUZSANNA írása.
2014. július 17., 06:33
Ma még nem életveszélyes az M3-as metró, de néhány éven belül életveszélyes állapotba kerülhet. Az orosz szerelvények egy-két évig még biztonságosan használhatók, de ha ez idő alatt nem sikerül pénzt szerezni a vonal felújítására, akkor le kell állítani az M3-as metrót – nyilatkozta Tarlós István főpolgármester.
2014. július 17., 06:15
A Le Monde rámutat, hogy manapság úgy alakulnak a dolgok nálunk, hogy az RTL Klub egyszer csak a kormányellenes mozgalom élén találta magát – a reklámadó miatt.
2014. július 16., 19:26
Szabadon engedik a budapesti Andrássy úti tűz előidézésének gyanúja miatt őrizetbe vett két embert.
2014. július 16., 19:03
Nagyon kevesen tudják, miről van szó. Valaki mondott valakiről valamit még 2013-ban, ennek nyomán valaki (konkrétan az ügyészség) nyomoztatni kezdett, így vezettek a szálak valakihez. Az MSZP volt XIII. kerületi alpolgármesteréhez, aki március óta már csak országgyűlési képviselő. Önkormányzati posztját nem kívánta megtartani.
2014. július 16., 15:49
Soros-pénzből működő civil szervezetnek dolgozott Lázár János. A politikus 2000 áprilisa és 2001 januárja között tagja volt a Magyar Helsinki Bizottság börtön- és fogdamegfigyelő programjának – .
2014. július 16., 12:50
Aláírásgyűjtést kezd a fővárosi MSZP a 3-as metró mielőbbi felújítása érdekében – jelentette be az ellenzéki párt budapesti elnöke szerdán Budapesten.