A Magyar Hangnak adott interjúban Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija értékelte a Sorsok Háza projekt kormányzati elkaszálását, a magyar zsidó felekezetek közötti feszültségeket, valamint Izrael jelenlegi háborús helyzetét és a nemzetközi kritikák jogosságát is.
Az elektromos rollerek egyre fontosabb szereplői a közlekedésnek, ezért a rendőrség tisztázott pár szabályt.
Kapu Tibor és társai indulását már sokadik alkalommal halasztják el, most újabb lehetséges indulást jelentettek be.
Agyevő amőba miatt halt meg egy gyermek Párkányban, most az orvos elmondta, hogy mit kell tudni a fertőzésről.
A Nyugati pályaudvar átmenetileg nem elérhető egyes vonatokkal.
2014. július 16., 12:30
A 168 Óra eheti címlapján a német labdarúgó-válogatott tagjai láthatóak, amint önfeledten ünneplik világbajnoki győzelmüket. A vb-ről szóló összefoglaló írásunk persze nemcsak arra keresi a választ, mitől jobbak a németek ma mindenkinél, hanem arra is, hogyan lett vége a brazil korszaknak, mekkora a véletlen szerepe a játékban, és kik voltak a világbajnokság hősei. A hetilap digitális változatát lapozhatja végig.
2014. július 16., 11:44
Tovább gyarapodik Orbán Viktor házi gázszerelője, Mészáros Lőrinc. Ezúttal két alcsúti közbeszerzési pályázaton is nyert a nevét viselő céggel. Mindkét pályázatot az Alcsúti Arborétum fejlesztésére írta ki a Duna–Ipoly Nemzeti Park – közölte a Demokratikus Koalíció.
2014. július 16., 10:55
Továbbra is több ponton izzik és parázslik az Andrássy út és a Kodály körönd sarkán tegnap kigyulladt palotaépület Budapesten – közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
2014. július 16., 07:06
Biztossá vált, hogy nem térhetnek haza a leégett tetejű Andrássy úti házban lakók, az épület ugyanis életveszélyessé vált, a visszaköltözés előtt felújítási munkálatokat kell majd végezni rajta – közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága.
2014. július 16., 05:00
Radarképeken is látszott a tűz, amelynek során porrá égett egy Andrássy úti műemlék épület tetőszerkezete.
2014. július 15., 20:08
Nem Magyarország, hanem a magyar kormány ellen indított újabb kötelezettségszegési eljárásokat az Európai Bizottság – állította Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője kedden az MTI-hez eljuttatott közleményben.
2014. július 15., 19:56
Orbán Gáspárnak nem tetszik, hogy róla ír a magyar sajtó, hiszen ő saját magát nem látja közszereplőnek. Azért valószínűleg nem volt rossz neki a brazíliai stadion VIP-páholyából apja, Orbán Viktor mellől nézni a vasárnapi vb-döntőt Putyintól és Merkeltől tíz centire.
2014. július 15., 17:23
Demeter Márta (MSZP) firtatta, mit csinált az orosházi alpolgármester több mint négy és fél millióért a Miniszterelnökségen. Lázár János szerint rengeteget dolgozott.
2014. július 15., 17:09
A pénzt arra fordítják, hogy még több járőr legyen az utakon, állandó legyen a közterületi jelenlét. A kísérleti program az év elején indult az ország északkeleti régiójában. A belügyminiszter szerint sikeres volt, ezért döntött a kormány a folytatás mellett.
2014. július 15., 13:54
Szinte biztos, hogy ősszel lesz elszámoltatás, amelynek végén a bankok fizetnek majd a korábbi ügyfeleknek, illetve csökkentik a még aktív hitelek törlesztőrészleteit. Akár a felvett összeg harmada is visszajárhat a devizában felvett autóhitelek után.
2014. július 15., 13:52
Profi módszerrel blokkolja a külföldi fogadóoldalakat a magyar hírközlési hatóság, de a rendszer kijátszható.
2014. július 15., 11:37
Egyelőre bizonytalan a Szabadság téri német megszállási emlékmű avatásának időpontja – de kormányközeli források „logikusnak” tartanák, hogy az átadási ceremóniára az önkormányzati választás után kerüljön sor.
2014. július 15., 09:21
Vita a felső vezetésben, hazahívott nagykövetek, a folyosókon egymásnak nem köszönő régi és új munkatársak – nem indul zökkenőmentesen a „gigatárcának” számító Külgazdasági és Külügyminisztérium felállítása, ahol sorra szorulhatnak háttérbe a korábbi „nyugatos” külügyérek emberei. A keleti nyitás olyannyira nagy szerepet kap, hogy ez az átszervezésekből is világosan tükröződik.
2014. július 15., 09:02
Valami vidám kis Ennyit illene most írni, vagy hosszú, ünnepélyes „nagypublicisztikát”. Megköszönni mindenkinek mindent, és mint a régi reklámban az Aranypók, „ügyelni a részletekre”. Van, amire élesen emlékszem ebből a 25 évből, és van, amit inkább felejtenék. Van, amire azt mondom – de nem kell nagyon komolyan venni –, hogy nem emlékszem pontosan.