Mi is ilyenek vagyunk?

A budapesti Katona József Színház dramaturgja, a Dramaturgok Céhének társelnöke. Több mint két évtizede tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen: a múlt tanévben kinevezték az Elméleti Intézet élére. Ascher Tamás munkatársaként dolgozta át Gorkij darabját, amely Fényevők címmel elnyerte a legjobb rendezés díját az idei Pécsi Országos Színházi Találkozón. A mű az értelmiség tehetetlenségét diagnosztizálja, miközben arról is szó esik benne: az „egyszerű nép” vajon szerethető-e? SZTANKAY ÁDÁM interjúja.

2014. július 17., 11:32

- Álmagázódhatnánk, de végképp fals lenne: osztálytársak voltunk a Madách Imre Gimnáziumnak az 1978-ban indult irodalom–dráma tagozatán, amely egyike volt a Várkonyi Zoltán javaslatára szervezett speciális középfokú kurzusoknak. Többek között Montágh Imre és Mezei Éva igyekezett az értelmiségi lét irányába terelni az akkori kamaszokat. Jelen állapotunkról – bő harminc év után – korrekt tükröt tart elénk a Katona József Színház előadása. A Gorkij-mű eredeti címe persze kissé romantikus: A napfény gyermekei. Düh vagy más megfontolás miatt lett belőle Fényevők?

– Egyrészt marketingszempontból változtattunk: a Fényevőknek erősebb a hatása a plakátokon. De ami fontosabb: a darab értelmiségi hősei önmagukat nevezik a napfény gyermekeinek. Úgy hiszik: szépek és gáncstalanok, s emelkedettnek látszanak, amikor néha-néha kiállnak a „nép” elé. Ascher Tamással együtt átgondoltuk a helyzetet, majd hozzáillesztettem néhány jelenetet az eredeti darabhoz: ezekből kiderül, mit is gondol róluk valójában a „nép”. Szemfényvesztő, szószátyár léhűtőknek tartják őket. Fényevőknek. A cím ezt a nézőpontváltást is tükrözi. A Katona több produkciójában is foglalkozik torzult viselkedésmintákkal, kirekesztett csoportokkal, de ez az első, amely azoknak tör borsot az orra alá, akik ott ülnek a nézőtéren. Többször is kérdezték már döbbent értelmiségi ismerőseim előadás után: mi is pont ilyenek vagyunk?

- A honi értelmiség konzervatív és liberális halmaza között is van hasonlóság? Előbbi szakmádban is „erőnyerő”, míg utóbbiak azt gondolják: átfogóbban, mélyebben értik a világot. Profánul szólva: okosabbak vagyunk náluk?

– Mindkét halmazban hiszik: ők a napfény gyermekei, a másik oldalon vannak a fényevők. Ami a mi okosságunkat illeti: ha annyira eszesek lennénk, nem tartanánk ott, ahol tartunk. Van ugyan hajlamunk az önanalízisre, de valamit alighanem félrenéztünk.

- Nem lehet, hogy sok beszéddel kerüljük a lényeget? Csupán egykori osztályunkra visszagondolva: tudjuk, miként sodródott egy-két nyitott szellemű társunk erősen korlátos eszmék képviselői közé. Értjük, hogyan kerültek mára pozícióba politikában, kultúrában, és miféle impulzusok hatására igyekeznek korlátozni másokat. Ám mi visszatértünk a virágnyelvre, hallgatunk a konkrétumokról. Erősítjük a társadalmi szintű befelé fordulást, korlátos világlátást.

– Életképtelenségünk egyik tünete a finomkodás. Lenyeljük a hazugságot, ha tegnapi ismerős, barát, haver „tolja”. Rettegünk a kínos helyzetektől, kerüljük az erős konfliktusokat. Esetemben is konkrét, személyes probléma ez. Fő oka persze valahol a „néplélekben” rejtőzhet – jelentsen az bármit is.

- Anyai ágon felmenőid oroszok. A kettős gyökerűség jelent még valamit?

– Anyukámmal általában magyarul beszélgetünk, de ha érzelmek, indulatok kerülnek szóba, átváltunk oroszra. A magyar nyelv nagyon gazdag, árnyalt – érzelmek terén az orosz mégis lefőzi.

- Sajátos tény: szláv nyelvű országokban a rendszerváltás balhésabb, katartikusabb volt. Mi a tévén néztük a történéseket.

– Még büszkék is voltunk a halvérű állapotra.

- De közben gyűlt a feszültség. A dramaturg céh egyik elnökeként nem gondoltál még arra, hogy mediátorként közvetíts a Magyar Teátrumi Társaság és a Magyar Színházi Társaság megosztott tagjai között?

– A Magyar Színházi Társaságban szakmánként épül fel a struktúra, a dramaturgok alkotják egyik tagozatát. A Magyar Teátrumi Társaság viszont színházakból áll össze. Nincsenek kompatibilis tagozataink. Ha találkozunk „ellenoldali” dramaturgokkal, szakmai ügyekben persze próbálunk szót érteni. De nehéz a fesztelen mosoly, ha nem egyenrangú a párbeszéd. A partner most irdatlan nyerésben van, és túlságosan újak a szerzemények, úgyhogy még gyakorta parvenü az attitűd.

- Szakmailag amúgy tudnátok egy nyelvet beszélni?

– A Pécsi Országos Színházi Találkozón kiderült: a szórakoztatásra szakosodott színházak egyes képviselői már nem is értik azokat a problémákat, amelyek a Fényevőkben is megfogalmazódnak. Ez sem könnyít a kommunikáción.

- Azt se kerüljük ki: a „remény színháza” felől érkező pökhendi reflexiók részben az ellenoldal hasonló gesztusaiból fakadnak. Vidnyánszky Attila vonatkozó értekezései túlfutnak néha a valóságon, de nem alaptalanok.

– Sajnos nem figyeltem elég alaposan, hogy honi indulásakor mennyire fogadták őt kirekesztően. Ám érzékelhető: van egy eleven, nem csillapuló megbántottsága. Tehetségesebb alkotó annál, mint hogy ez a semmiből fakadjon. Baloldaliak, liberálisok – hihetetlenül gőgösek tudunk lenni. Más kérdés, a válaszreakcióknak milyen veszélyes mellékhatásai lehetnek.

- Kerényi Imre minapi, a színművészeti egyetem ellen beszélő kirohanása után elcsitultak a hullámok. Lehet még abból cunami?

– Ha például elvennék az egyetemtől a színészképzést, mindjárt súlytalanítanák az intézményt. De jelen kondícióink alapján nem kérdés: nem lenne belőle országos felzúdulás.

- Fix?

– Emlékszem az Új Színház előtti spontán tüntetésre: ácsorogtunk ott pár százan, pár méterre tőlünk vöröslő fejjel zsidóztak. Majd tervszerűen lezajlott a színház igazgatóváltása.

- Néplélek állja útját a normálisabb viszonyok alakulásának?

– A Fényevők nemcsak a jó szándékú, ám balfék értelmiséget mutatja be, hanem a népet is, amely erőnek erejével kuncsorog egyes fényevők szeretetéért, figyelméért. Agresszióba átcsapó buzgalommal, amitől elkopik minden szerethetősége. Az értelmiségi lét meghatározó eleme a felelősségvállalás. A társadalom akkor van igazán bajban, ha már nem marad olyan szeglete, amely talaja lehetne az őszinte felelősségvállalásnak.

- Akkor hát: jaj nekünk?

– Mondjak pozitívat? Ami a szakmai pályámat illeti, nem tudok elképzelni más hivatást, amely több örömet adna. Sok darabban dolgoztam, amely betalált a nézők lelkébe, gondolkodásra ösztönözve őket. Személyes öröm. Mindemellett egyetemi tanítványaim másként gondolnak már a színházi pályára, mint én. Nem honi tradíciókra épülő pályaívben látják a jövőt. Projekteken törik a fejüket, nagyvilágból lesnek mintákat. Vannak persze tévedéseik is. Ráadásul olykor mintha más nyelvet beszélnénk, így tanárként sem könnyítik meg a dolgom. De ott van bennük a változás lehetősége.

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tiszaigaron tartott időközi polgármester-választáson a Fidesz-KDNP jelöltje, Kovácsné Szabó Tünde szerezte meg a legtöbb szavazatot, maga mögé utasítva a függetlenként induló Csala Józsefet.