2010. november 27., 04:45

Tegnap késő este megérkezett hazánkba a tél: az ország jelentős részén havazni kezdett. Reggeltől csökken a felhőzet, de hóra továbbra is számítani lehet, főleg az ország északi területein. A legmelegebb nappali hőmérséklet mindössze 2 és 6 fok között alakul.

2010. november 26., 21:28

A magyar állampolgársággal rendelkező külföldi magyarok hazai szavazásáról a tervezett új alkotmány csak általánosságban rendelkezik majd. A döntés, hogyan szavazhatnak a magyarországi választásokon, csak később, „legkésőbb 2014-ben” születik majd. Erről beszélt Martonyi János külügyminiszter pénteken, külföldi tudósítók előtt.

2010. november 26., 21:11

A rokkantnyugdíjasokra nem vonatkozik a csütörtökön bejelentett, januártól érvényes nyugdíjemelés, más változásra viszont számíthatnak. A szociális kormányzat országos vizsgálatot indít, hogy kiderüljön, kik azok, akiket szabálytalanul százalékoltak le. Magyarországon mintegy hárommillió nyugdíjas van, közülük minden negyedik rokkant.

2010. november 26., 20:09

Tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést kért az ügyész a nyolc évvel ezelőtti móri mészárlással vádolt Weiszdorn Róbertre. A vádlott elsőfokon életfogytiglant kapott, azzal, hogy feltételes szabadságra legkorábban 30 év után bocsátható. Weiszdorn ügyvédje jóval enyhébb büntetést kért a vádlottra, mivel szerinte ügyfelét megfenyegették és amiatt vett részt a bankrablásban.

2010. november 26., 19:32

A késő esti órákban kezdődhet havazás az országban, szombat délelőttig a magasabban fekvő területeken akár öt-tíz centiméternyi hó is hullhat, később azonban olvadás kezdődik - tájékoztatta az InfoRádiót az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.

2010. november 26., 16:24

Nincs meglepetés: Polt Pétert javasolja legfőbb ügyésznek választani Schmitt Pál köztársasági elnök. Ezzel az első Orbán-kormány újabb meghatározó egyénisége tér vissza régi munkahelyére. Polt Pétert először még Göncz Árpád javasolta legfőbb ügyésznek - akkor is a Fidesz javaslatára. Első regnálása alatt csökkent az általa vezetett szervezet presztízse, a szakma szerint nem sikerült megnyugtatóan rendezni a társadalmat foglalkoztató, politikai szálakat sem nélkülöző eseteket, és hétköznapi ügyekben is esett a munka színvonala.

2010. november 26., 12:34

Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi megbízott szerint az EU 18 tagállamában meglévő rendszerhez tértünk vissza az új nyugdíjrendszerrel. A magán-nyugdíjpénztári pénzek elvételével szavazóbázisát veszítheti el a Fidesz, a lépés ugyanis leginkább az aktív korosztályt, illetve a középosztályt érinti. Tovább folytatódik a nyugdíjpénztárak államosítása nyomán kialakult pánik a a BÉT-en, hatalmas mínuszban kezdett a magyar piac.

2010. november 26., 12:11

Az LMP szerint "útszéli zsarolás" volt Matolcsy Györgynek a magánnyugdíjpénztárakra vonatkozó szerdai bejelentése - mondta Schiffer András. Az ellenzéki párt frakcióvezetője azt mondta, "ezt követően az ember már azon sem lepődne meg, ha jövő héten bejelentenék a perszonáluniót Fehéroroszországgal, tehát ez egyszerűen minősíthetetlen". Emlékeztetett arra, hogy az LMP is kritikusan állt hozzá a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszerhez. Szavai szerint ha pártjuk már 1997-ben is létezett volna, biztosan nem támogatják a második pillér bevezetését, ugyanakkor egy már létező rendszernek "így nekimenni" egyrészt rendkívül költséges, másrészt egy jogállamban "rendkívül abszurd".

2010. november 26., 11:39

Várhatóan tíz centimétert meghaladó hótakaró alakul ki szombat reggel az ország egyes részein a péntek este kezdődő havazás hatására. A hóréteg jobbára vizes, nedves lesz. Az itthoni hegyekben már szánkózni is lehet a hétvégén.

2010. november 26., 11:03

Vajon amnéziában szenved a Fidesz? Ahhoz képest, hogy most ledózerolja a magánnyugdíjpénztárakat, hét hónappal ezelőtt még azzal buzdította szavazásra a tavaszi választási kampányban a polgárokat, hogy megőrzik a nyugdíjak értékét és megvédi a nyugdíjpénztárakat. Az alábbi fotó Fecebookon terjed - számolt be a

2010. november 26., 10:56

A kirekesztés, az elmúlt húsz év rossz romapolitikája miatt egy órára ketrecbe zárta magát a Blahán Horváth Árpád. A fiatal cigány férfi krisztusi korba lépett, megkomolyodott, tüntetést szervezett, látványos akciókon töri a fejét, és egyesületet készül alapítani. Vigyáz az öccsére, nehogy elkallódjon, de a népéért is tenni akar. Az önjelölt roma jogvédő portréját PUNGOR ANDRÁS rajzolta meg.

2010. november 26., 10:39

Még mindig sokan nem értik, hogy a magán-nyugdíjpénztárakat azért állították fel, hogy ha úgy 20 év múlva kevés lesz a nyugdíjjárulékot fizető polgár, és nem lesznek fedezhetőek a befizetésekből a nyugdíjak, akkor az államnak csak a nyugdíj 75%-át kelljen kifizetnie.

2010. november 26., 10:27

Újabb csontvázakat talált a kormány – mondta a Klubrádió Szabad Sáv című műsorában a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára. Gál András Levente ismertette: hetven állami alapítványt tártak fel és nagy alapítványi tartozásokra derült fény, melyeknél felelős nincs és az államnak kell helytállnia. Konszolidálni kell a helyzetet – hangsúlyozta, azt azonban nem mondta meg, hány alapítványt fognak felszámolni. Az kormány még júliusban döntötte el, átnézi, hogyan lehetne az állami alapítványokat célszerűen összevonni, másrészt hatékonyabban, olcsóbban működtetni.

2010. november 26., 09:05

4,4 százalékkal emelkedik a nyugdíj januártól azoknak, akik nem 2010-ben, hanem még korábban mentek nyugdíjba - jelentette be a kormányszóvivő csütörtöki tájékoztatóján. A nyugdíjemelés mindenki más számára alacsonyabb, mint az infláció - azaz a nyugdíjak vesztenek az értékükből.

2010. november 26., 08:18

Uniós ombudsman kijelölését kéri a magyar kormány nyugdíjdöntéseinek kivizsgálására a Stabilitás Pénztárszövetség, mely szerint a kormány tervei az uniós jogot is sértik. Az EU pénzügyi biztosa közben szóvivőjén keresztül jelezte: aggódva figyelik a fejleményeket, melyek szerintük kérdésessé teszik a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát, és nem tükrözik az ígért szabad választás lehetőségét.