Matolcsy "útszéli zsarolása"

Az LMP szerint "útszéli zsarolás" volt Matolcsy Györgynek a magánnyugdíjpénztárakra vonatkozó szerdai bejelentése - mondta Schiffer András. Az ellenzéki párt frakcióvezetője azt mondta, "ezt követően az ember már azon sem lepődne meg, ha jövő héten bejelentenék a perszonáluniót Fehéroroszországgal, tehát ez egyszerűen minősíthetetlen". Emlékeztetett arra, hogy az LMP is kritikusan állt hozzá a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszerhez. Szavai szerint ha pártjuk már 1997-ben is létezett volna, biztosan nem támogatják a második pillér bevezetését, ugyanakkor egy már létező rendszernek "így nekimenni" egyrészt rendkívül költséges, másrészt egy jogállamban "rendkívül abszurd".

2010. november 26., 12:11

Egyúttal ígéretet tett arra, hogy ha 2014-ben az LMP kormányzati helyzetben lesz, azoknak, "akik nem engednek a zsarolásnak" és maradnak a magán-nyugdíjpénztári rendszerben, jóvá fogják írni az eltelt időben történt befizetéseit.

Hiteltelennek és blöffszerűnek nevezte azt a kijelentést, amely szerint be fogják vezetni az egyéni számlás rendszert. Közölte, hogy amikor néhány hete a 14 havi befizetések átirányításáról volt szó, akkor lesöpörtek az asztalról egy, az egyéni számlás rendszerre vonatkozó, többek között Scheiring Gábor LMP-s képviselő által jegyzett módosító javaslatot.

A politikus feltette a kérdést, hogyan képzelik el az egyéni számlás rendszer létrehozását, ha "az átirányított pénzek húsz százalékát már elköltötték" - írta az MTI.

Tordai Bence szóvivő visszalépésnek nevezte a bejelentést. Szavai szerint a magán-nyugdíjpénztári számlákon valós pénzek vannak, míg az állami nyugdíjrendszerben, még ha sikerül is "létrehozni ezeket a virtuális számlákat (…) ez a pénz nem áll majd mögötte", mert felélik, elköltik adósságtörlesztésre.

A szóvivő azt mondta, most már kirajzolódik, hogy ez a lépés egy "Orbán-csomag" részeként jelenik meg. Kijelentette, hogy a kormányzat ütött egy rést a költségvetésen és ezt nem kiadáscsökkentéssel és szerkezeti átalakításokkal akarják betömni, hanem azzal, hogy "egyszerűen lenyúlják" a magán-nyugdíjpénztári befizetéseket.