A Covid genetikai elemzései új perspektívákat nyitnak az oltottak járványhoz való viszonyában, és világosan mutatják, hogy a tudatos viselkedés valóban befolyásolhatja a járvány lefolyását.
Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai Kormányinfón elárulta, hogy mikor kezdi el postázni a magyar állam a nyugdíj kiegészítésnek szánt élelmiszer-utalványokat.
Senki nem jön majd rá, hogy a rendőrség autóiról van szó.
Már csak néhány hét van hátra a Nemzet Fiatal Tehetségeiért ösztöndíj jelentkezési határidejéig.
Itt a strandszezon, mutatjuk, mennyibe kerül egy lángos a Balatonnál.
2010. november 26., 10:39
Még mindig sokan nem értik, hogy a magán-nyugdíjpénztárakat azért állították fel, hogy ha úgy 20 év múlva kevés lesz a nyugdíjjárulékot fizető polgár, és nem lesznek fedezhetőek a befizetésekből a nyugdíjak, akkor az államnak csak a nyugdíj 75%-át kelljen kifizetnie.
2010. november 26., 10:27
Újabb csontvázakat talált a kormány – mondta a Klubrádió Szabad Sáv című műsorában a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára. Gál András Levente ismertette: hetven állami alapítványt tártak fel és nagy alapítványi tartozásokra derült fény, melyeknél felelős nincs és az államnak kell helytállnia. Konszolidálni kell a helyzetet – hangsúlyozta, azt azonban nem mondta meg, hány alapítványt fognak felszámolni. Az kormány még júliusban döntötte el, átnézi, hogyan lehetne az állami alapítványokat célszerűen összevonni, másrészt hatékonyabban, olcsóbban működtetni.
2010. november 26., 09:44
A következőkben változtatás nélkül közöljük a Fidesz Nyugdíjas Tagozatának állásfoglalását, amelyet az az Országos Sajtószolgálatnak (OS) juttattak el.
2010. november 26., 09:05
4,4 százalékkal emelkedik a nyugdíj januártól azoknak, akik nem 2010-ben, hanem még korábban mentek nyugdíjba - jelentette be a kormányszóvivő csütörtöki tájékoztatóján. A nyugdíjemelés mindenki más számára alacsonyabb, mint az infláció - azaz a nyugdíjak vesztenek az értékükből.
2010. november 26., 08:18
Uniós ombudsman kijelölését kéri a magyar kormány nyugdíjdöntéseinek kivizsgálására a Stabilitás Pénztárszövetség, mely szerint a kormány tervei az uniós jogot is sértik. Az EU pénzügyi biztosa közben szóvivőjén keresztül jelezte: aggódva figyelik a fejleményeket, melyek szerintük kérdésessé teszik a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát, és nem tükrözik az ígért szabad választás lehetőségét.
2010. november 26., 07:06
Lex Szapáry, lex Járai, lex Borkai és lex Szász - négy törvény, amely csak azért jött létre, hogy a jogszabály nevében szereplő embereknek kedvezzen. A Fidesz alig több mint féléves regnálása alatt négy alkalommal is élt ezzel a módszerrel, ráadásul az egyik alkalommal még az Alkotmányt is átírták. A Népszava összefoglalója.
2010. november 26., 06:11
Veszélyhelyzetet hirdethetnek Esztergomban, ahol délután összeül a helyi védelmi bizottság. Ennek összehívását a város jegyzője kezdeményezte, miután a város nagy részén megszűnt a közvilágítás. Emiatt a rendőrség fokozott járőrszolgálatot rendelt el. Az önkormányzat tartozik a szolgáltatónak, ezért a hét elején kiszedték az utcai lámpák égőit.
2010. november 26., 04:48
Lesz egyéni számla az állami nyugdíjrendszerben, de úgy tűnik, az csak arra lesz jó, hogy az állampolgár követhesse, fizetik-e a járulékát. Ami jövőre már adó lesz, mert míg a járulékért ellenszolgáltatási kötelezettsége van az államnak, az adót arra költi, amire akarja. A felhalmozások nem lesznek nyomonkövethetők, de nem is ezen múlik, mennyi nyugdíjat kap valaki. Az önkéntes pénztárak is bezárhatnak, ha a terveknek megfelelően radikálisan csökkenteniük kell a működésükre fordított járulékrészt.
2010. november 25., 23:00
Megemlékezést tartott Károlyi Mihály, az első magyar köztársaság elnöke szobránál más baloldali szervezetekkel együtt a Magyar Szociáldemokrata és Liberális Unió csütörtök este - írja az MTI.
2010. november 25., 16:33
Meg kell szüntetni a párhuzamosságokat a közszolgálati média tartalom-előállításában a médiatörvény-javaslat egyik fideszes előterjesztője szerint - írja az MTI.
2010. november 25., 14:44
A Fővárosi Bíróság gazdasági kollégiumának határozata szerint a Margit híd felújításának kivitelezője, az Mh 2009 konzorcium nem sértett szerződést, ezért a főváros nem hívhatja le a 2,6 milliárd forintos bankgaranciát - értesült az MTI az ügyet jól ismerő forrásból csütörtökön.
2010. november 25., 13:43
Több ezer szerződést átvizsgált, bejelentéseket tett, utóbb a polgármesteri székért mégis lemondott az elszámoltatási kormánybiztosságról. Ám Zuglóban sem tétlenkedik: egyik első intézkedéseként saját hatáskörébe vonta a közbeszerzéseket. KRUG EMÍLIA interjúja.
2010. november 25., 12:15
Az MSZP az Alkotmánybírósághoz fordul és népszavazást kezdeményez a kormány szerdai, magánnyugdíj-pénztári tagságot érintő "zsaroló" kezdeményezése miatt - jelentette be Mesterházy Attila pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
2010. november 25., 11:15
Egy halottról készült a szegedi városháza tanácskozó termében látható polgármesteri portrék közül az egyik. Nem valami brutális alkotói módszernek köszönhetően, hanem kényszerből - írja a .
2010. november 25., 10:43
Január 1-jétől 3,8 százalékkal emelkednek a nyugdíjak - jelentette be a kormányszóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
2010. november 25., 07:58
Tizenkilenc, a 4-es metró beruházásához kötődő szabálytalan szerződés után nem ad az unió támogatást Magyarországnak, emiatt 65 millió forinttal kevesebb támogatás érkezik a projekttel kapcsolatban.
2010. november 25., 06:15
Magyarország egy éve nem teljesíti ivóvíz-minőségben az uniós előírásokat. Hazánk az Európai Unióval folytatott, több tucat fejezetből álló és több évig tartó csatlakozási tárgyalásokon elfogadta, hogy 2009. december 25-re a Brüsszel által előírt 10 mikrogramm/literre csökkenti a víz arzéntartalmát, s minderről 2001-ben az első Orbán-kormány idején rendeletet fogadott el. Az ÁNTSZ nem rendelt el kényszerintézkedéseket, ami csak a Dél-Alföldön 217 települést és 1,2 millió embert érintene.
2010. november 25., 05:37
Akinek kétségei maradtak volna, hogy a kormány teljesen letért a civilizált, demokratikus jogállam útjáról, annak a mai kormányülés a végső bizonyítékot jelentette - írja közleményében az LMP. A teljes szöveget alant olvashatják.