Pénzes lékre bukkant a kormány a hajótesten
Újabb csontvázakat talált a kormány – mondta a Klubrádió Szabad Sáv című műsorában a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára. Gál András Levente ismertette: hetven állami alapítványt tártak fel és nagy alapítványi tartozásokra derült fény, melyeknél felelős nincs és az államnak kell helytállnia. Konszolidálni kell a helyzetet – hangsúlyozta, azt azonban nem mondta meg, hány alapítványt fognak felszámolni. Az kormány még júliusban döntötte el, átnézi, hogyan lehetne az állami alapítványokat célszerűen összevonni, másrészt hatékonyabban, olcsóbban működtetni.
Szólt arról, hogy az elmúlt időszakban számos pazarló alapítvány jött létre ezért felmerül és kérdés az, hogy ha valamit három teadélutánnal el lehetne dönteni, akkor miért van szükség saját adminisztrációra, titkársággal mintegy 150 millió forintért, miközben a leadott szellemi energia ugyanannyi mindkét esetben és a vagyonkezelő is el tudná látni ezt a feladatot - hangzott el a
Klubrádióban.Hangsúlyozta: mivel ezek az alapítványok a költségvetésből kérnek támogatást felelősséggel tartoznak értük, és azok, melyek feleslegesnek bizonyulnak, azokat vissza kell bontani.
A vizsgálat érintette egyebek mellett a Demokrácia Központ Közalapítványt, az Emberi Jogok Magyar Központja Közalapítványt, a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítványt, a Gandhi Közalapítványt, a Hajléktalanokért Közalapítványt, a Határon Túli Magyar Oktatásért Apáczai Közalapítványt, a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítványt, a Magyar Alkotóművészeti Közalapítványt, a Magyar Mozgókép Közalapítványt, a Magyar Kultúra Alapítványt, a Magyarországi Cigányokért Közalapítványt, a Puskás Tivadar Közalapítványt, a Magyar–Amerikai Fulbright Alapítványt, valamint a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványt.