Szanyi: percről perce fokozódnak az indulatok

Messze nagyobb az érdeklődés a holnapi nagygyűlésre, mint amennyi a kiadható jegy, a Papp László Budapest Sportaréna már "megtelt" - mondta a Népszavának Szanyi Tibor.

2010. november 26., 18:16

Az "Itt a helyed" elnevezésű MSZP-s rendezvény főszervezője szerint ettől függetlenül mindenkit várnak, aki úgy érzi, köztük a helye. Az aréna felső "teraszán", kivetítőkön keresztül ugyanis követhető lesz minden program, sőt, külön törődnek majd a szabadtéren lévőkkel, oda is várnak mindenkit. A szocialisták elnökségi tagja szerint egyelőre nem tudni, összesen hány ezren lesznek, hiszen az nagyban függ a szombati időjárástól is.

Szanyi Tibor azt is elmondta a

Népszavának, hogy sok programmal készülnek, Mesterházy Attila pártelnök év- és helyzetértékelő beszéde mellett ketten is felszólalnak, kül- és belföldről pedig további videoüzenetek érkeznek a közösségnek. Az eseményen a teljes MSZP-frakció, illetve az országos elnökség tagjai is ott lesznek, valamint több civil szervezet és szakszervezet képviselteti magát. A megszólalókról egyelőre annyit árult el, hogy hozzájuk esetleg közelálló, de nem ismert, vagy nem a politikából ismert embereket kerestek, hogy a résztvevők sorstársaikkal közösen értékelhessék a jelenlegi, már-már "atomtámadás" utáni képet mutató belpolitikai helyzetet.

Szanyi Tibor szerint ugyanis percről perce fokozódnak az indulatok, az MSZP-t nap mint nap többen keresik fel az Orbán-kormány okozta sérelmeik és félelmeik miatt. Éppen ezért - ahogy tegnap - az MSZP szombaton is több jogvédő, érdekérvényesítő kezdeményezést indít majd el a helyszínen - tette hozzá.

Három igazi mottója van a nagygyűlésnek: az alkotmányos jogok védelme, az állampolgárok zsebének védelme és a jövőnk védelme - fogalmazott Szanyi. Hozzátette, hogy az Orbán-kormány éppen ezeket az értékeket tiporja sárba, törekvéseinek "hála" mindenféle demokratikus kontroll nélkül, ráadásul a köztársasági elnök asszisztálásával. Úgyhogy igenis van miért fellépni, van mit megvédeni a kétharmados hatalomtól. A szocialisták holnap délelőtt 11 órára várják az érdeklődőket a Budapest Sportarénához.

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.