A nyár alatt folytatódik a 4-es 6-os villamos felújítása, ezúttal ezúttal a Szent István körúti, a Tátra utca és a Jászai Mari tér közötti vágányok újulnak meg a BKV beruházásában.
Kiosztották a Dining Guide Év Étterme díjat, most pedig azt is eláruljuk, mennyibe kerül egy vacsora az ország legjobb éttermeiben.
Novák Katalin egykori köztársaság elnök egy Temesváron rendezett fórumon először beszélt közéleti kérdésekről, azt követően, hogy tavaly februárban lemondott a kegyelmi ügy nyomán.
A szerdai időjárás délutánra kecsegtet némi csapadékkal, de kellemes nyári hőmérséklet várható.
Karácsony Gergely azt mondja, négy hónapnyi haladékot nyert a főváros, hogy rendezzék a kormányzati forráselvonások ügyét, de a vita még hosszúra nyúlhat, mivel Nagy Márton szerint a főváros megtévesztette a törvényszéket.
2024. március 6., 20:54
A szakértő elmagyarázta, ezért nem méltányos szerinte a 13. havi nyugdíj.
2024. március 6., 20:05
Balog Zoltán időn szán rá, hogy minden egyházkerületi lelkész számára elmagyarázza, hogy miről is van szó.
2024. március 6., 19:49
Az orvosok nem motiváltak, menekülnének a magánszférába. A MOK elemzése szerint nem azért, mert kivezették a hálapénzt.
2024. március 6., 19:03
Vaddisznó csordák lepték el Szigliget belterületét. Az állatok rendkívül veszélyesek, eddig több mint hatvan példányt fogtak be és ejtettek el.
2024. március 6., 17:52
Ellenőrzést tartott az Állami Számvevőszék az idősek bentlakásos intézményeiben és arra jutott, hogy 2020 óta nem javult a helyzet. Se előre, se hátra.
2024. március 6., 16:50
Idén sem ússzuk meg, közeledik óraátállítás dátuma.
2024. március 6., 15:56
Az Auchanban több mint 7000 árucikk lett olcsóbb, olyan alapélelmiszerek, mint a tej- és tejtermékek, sajtok, felvágottak, de a tisztálkodási és tisztítószerek és a háztartási gépek is akciós áron kaphatók.
2024. március 6., 14:56
Hidegcsepp tartja távol az éjszakai fagyokat, így a most virágzó gyümölcsfák is megmenekülhetnek.
2024. március 6., 13:56
Az elmúlt hét napban a negyedik legnagyobb magyar közéleti hirdető a Lázár Jánoshoz köthető hódmezővásárhelyi Promenad24 volt Facebookon. A Meta adatai szerint február 24-e óta összesen 2,2-2,5 millió forintot költöttek olyan cikkek hirdetésére, amelyek Navracsics Tibort gyalázzák – írja a Telex.
2024. március 6., 13:24
Miért károsak a növényvédő szerek? Mik azok az PFAS-vegyületek? És az örök vegyi anyagok? Miért kell ezeket betiltani?
2024. március 6., 12:08
Az elsőfokú ítéletet megváltoztatta a tanács.
2024. március 6., 11:01
Templomi szolgálat, fizetős előkészítő, idejárt az ősöd – elképesztő, mi mindenért jár plusz pont az egyetemi felvételin.
2024. március 6., 10:22
Demeter Szilárd a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, a Magyar Nemzeti Múzeum vezetője, valamint a Széchényi Ferenc Közgyűjteményi Központ első embere is.
2024. március 6., 10:03
Lezárja a Fonyódligeti Erzsébet-tábor előtti Balaton-parti területet az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány – tudta meg a 24.hu.
2024. március 5., 20:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2024. március 5., 20:37
Pokorni Zoltán a kerületi lapnak árulta el, mi áll annak hátterében, hogy idén már nem indul a polgármesteri székért és úgy általában is visszavonul a politikától.
2024. március 5., 19:29
A Meta azt mondja, hogy megoldotta azt a „technikai problémát”, amely miatt a Facebook, a Messenger és az Instagram nem működött.
2024. március 5., 18:46
Jelentős lehűlés várható a hét közepén, a hét második felére megváltozik az időjárás és visszatérnek a hajnali fagyoik.