Egyre gyakrabban kerül elő a nyugdíjkorhatár-emelés, mutatjuk, mi várhat a magyarokra.
A Fidesz támogatásával az Országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosítást, amely eltörli a választási kampányokra eddig érvényes költési plafont. A döntés lehetővé teszi, hogy már a következő választásokon is bármekkora összeggel szálljanak be a pártok a kampányidőszakba.
A nyugdíjasok év végéig válthatják be az élelmiszer-utalványokat.
A csokoládé ára nem áll meg, hamarosan olyan magasságokba elérhet, hogy valódi luxussá válhat.
Július 1-től szigorodik a nem lakossági rezsiszámlák kezelése: innentől csak e-számlát fogadhatnak el az energia- és gázszolgáltatók.
2015. május 29., 12:18
A miniszterelnök a Fidesz pártalapítványának felkérésére tartott évértékelőt az elmúlt öt évről. Orbán bevetett egy új jelszót is: „polgári berendezkedés”. Hogy ez mit jelent? Nem fogunk néhány évig annyit keresni, mint a németek vagy a franciák, de elkezdhetjük úgy berendezni az országot, hogy kényelmesebben éljünk.
2015. május 29., 10:30
Sem a Klubrádió, sem a Népszava, sem a 444.hu tudósítóját nem engedik be Orbán Viktor pénteki évértékelő beszédre, amelyet a Fidesz pártalapítványának felkérésére tart a kormányfő.
2015. május 29., 08:07
Ismét Magyarországot bírálja az Európa Tanács. Ezúttal a 47 államot tömörítő strasbourgi szervezet egyik szakértői csoportja szólítja fel a magyar kormányt, hogy lépjen fel határozottabban az emberkereskedelem, a nők szexuális kizsákmányolása, illetve a kényszermunka ellen – írja a Die Zeit.
2015. május 28., 20:18
A paralimpiai bizottság elnökének botrányos ügyei miatt a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke elfogadhatatlannak nevezte, hogy sportvezetők önös érdektől vezérelve ne ismerjék fel, mi az egyetlen helyes út előttük. Szerinte Gömöri Zsolt elvesztette a hitelét, és már nem tudja képviselni sem a bizottságot, sem a sportolókat. Borkai meg sem említette Deutsch Tamást, aki pedig MOB-alelnökként az egész botrány elindítója volt, amikor személyesen kezdeményezte, hogy Gömöri kapjon hárommilliót végtörlesztésre.
2015. május 28., 19:10
Az olvasók is büntetik Simicskát: soha nem csökkent még úgy a Magyar Nemzet példányszáma, mint 2015 első negyedévben, írja a Menedzserfórum.
2015. május 28., 16:12
Orbán Viktorhoz írt levelében kérte Szél Bernadett, az LMP társelnöke: mivel a belügyi tárca tájékoztatása szerint Andy Vajna filmipari kormánybiztos nem esett át nemzetbiztonsági átvilágításon, a miniszterelnök azonnal kezdeményezze azt. A törvény egyértelműen rendelkezik: a kormánybiztosokat kötelezően át kell világítani.
2015. május 28., 16:09
A csónak megtelt, de mi is benne ülünk – írja a menekültkérdésről a vezető osztrák lap. A Die Presse úgy véli, hogy a bizottság által felvetett megoldás tipikusan európai: a szolidaritás felhígításával próbálja elvenni a probléma élét.
2015. május 28., 15:47
Miután Orbán Viktor Strasbourgban azt mondta, hogy „Magyarország sosem volt multikulturális társadalom, ezért az a célunk, hogy az országot megőrizzük magyar országnak”, nyilatkozatot adott ki az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézete Magyarország kulturális sokszínűségéről.
2015. május 28., 14:00
Óriási szakmai és emberi jogi vitákat generálva közeledik az új e-igazolvány korszaka. A kormány úgy döntött, hogy a következő év elejétől bevezeti a RFID chipen alapuló rendszert.
2015. május 28., 11:20
Európa azzal fejezte ki csalódottságát Orbán Viktorral szemben, hogy szó szerint lekevert neki egyet. Magyarország és az EU viszonya évek óta feszült, mivel a miniszterelnök arra használta ki jelentős parlamenti többségét, hogy megváltoztassa az alkotmányt és központosítsa a politikai-gazdasági hatalmat – írja a brit The Economist.
2015. május 28., 10:03
Egyre inkább érzi a felelősség súlyát, mondta Vona pártelnök a Jobbik közelmúltban tartott kongresszusán. Ami az adott közegben azt jelenti, csigavér, szelíd arcot kell mutatni. De mit lép Orbán? Van-e terv, szándék a Jobbik visszaszorítására?
2015. május 28., 09:50
A 168 Óra címlapján a Cannes-ban nagydíjat nyert magyar film főszereplője. Röhrig Géza a most megjelent lapban Saul fiáról, Auschwitz tanúiról és saját sorsának különös fordulatairól beszél. Röhrig jelenleg Amerikában él, de lapunknak megvallja, hogy szívesen visszatérne Magyarországra. Azt mondja: „Négy gyönyörű gyermekem van, ha itt vagyok, ők hiányoznak, és a feleségem, ha ott, akkor meg a hazám.”
2015. május 28., 09:11
Jogszerűtlenül szereltek fel kerékbilincset egy külföldi rendszámú autóra a XII. kerületi parkolási társaság munkatársai, akkor is, ha a jármű vezetője elfelejtett parkolójegyet váltani. Ezt állapította meg az ombudsmani hivatal a gépkocsi tulajdonosának bejelentése nyomán. Szakértők szerint érdemes bírósághoz fordulni, ha igazságtalannak tartjuk a büntetést, a legtöbb esetben ugyanis számunkra előnyös döntést hoz a joghatóság.
2015. május 28., 06:48
A brit közszolgálati média, a BBC módosította Magyarországról szóló ismertetőjét.
2015. május 28., 05:25
Felmerült a gyanú, hogy Magyarországon 230 ezer svájci frankot elsikkasztottak egy svájci támogatással megvalósuló idegenforgalmi fejlesztés során – írja a Tages-Anzeiger .
2015. május 27., 19:47
A Magyar Paralimpiai Bizottság elnökét most saját kollégája vádolta meg azzal, hogy a nyilvánosságra hozott összegeknél sokkal nagyobb szponzori jutalékokat vett fel. A szervezet volt sportgazdasági vezetője az RTL Klubnak nyilatkozva azt mondta, állítását tételes számlákkal tudja igazolni. Gömöri szerint kollégája nem mond igazat.