Hogy kezeld a Jobbikodat?

„A Jobbik népszerűsége feltartóztathatatlanul növekedni fog”, állítja a Der Standard hasábjain Paul Lendvai Menetelés jobbra című áprilisi írásában. Ez persze csak Ausztriában lehetett hír. Idehaza régóta tudjuk, a kiutat mégsem látjuk. Az ominózus halálbüntetésblöffnek éppúgy a Jobbik lett a nyertese, mint a nemzeti konzultációval fűszerezett bevándorlóellenes kampánynak. Nyolc éve még a gárdaegyenruha felbukkanása okozott feltűnést – és elképesztő áttörést. 2013–14 fordulóján az országjárós elnöki kampány szilárdította meg a párt pozícióját, „a fiatalok felé forduló imázst”.

A nyugati sajtóban – Ungváry Rudolf író szerint – „ártalmatlanításnak”, méregtelenítésnek nevezik a folyamatot, amelynek során a közéletet szennyező szélsőségek a riasztó történelmi dizájntól (és részben tartalomtól) elszakadnak. 2009-ben a gárdisták fehér lovon grasszáltak fel-alá a belvárosban. Mára a gárdák felmorzsolódtak, ha mégis vannak, illegálisak. Bár Volner János alelnök legutóbb biztatott („a magam részéről minden erőmmel azon leszek, hogy a Jobbik kormányra jutása esetén a Magyar Gárda ne csupán életre keljen, hanem – aktív, állami segítséggel – intenzíven fejlődjön is”), Vona elnök levette róluk a kezét.

– Vona viszonylag gyorsan rájött, hogy át kell esni a méregtelenítésen, ha valóban tömegpárttá akarnak válni. Ki kell sepernie a gárdáit és Zagyva Gyuláit. A legjobb úton halad efelé – mondja Ungváry, aki 2014-ben A láthatatlan valóság – A fasisztoid mutáció a mai Magyarországon című könyvében elemezte a Jobbik felfutását. – Minél sikeresebb Vona „önártalmatlanítása”, cukiskodása, annál nagyobb az ütközési felület közte és a Fidesz között. Azt a helyet akarja elfoglalni, amelyet a Fidesz tart megszállva.

És annál kisebb sikerrel teszi ennek fordítottját a Fidesz.

– Lehet, hogy Orbán sokakat megnyer a halálbüntetési kampányával, az elképesztő menekülthisztériával. De legalább ugyanennyi szavazót veszít – állítja Paul Lendvai, az ORF Kelet-Európai Stúdiójának volt vezetője. – A klónozás a politikában ritkán sikeres. Ennél a biznisznél az ember ahhoz az eladóhoz fordul, aki jogtiszta árut kínál. Idegenellenességben a Jobbik a márkanév. Ugyanazon a térfélen játszanak, és közben a két párt közötti különbség szűkül.

Tölgyessy Péter az Ökopolisz Alapítvány közéleti pódiumán beszélt arról: 2010-ben gyakran hallotta fideszesektől, nem sürgős, bármikor lesöprik a Jobbikot. Ma azonban egyre világosabb, hogy a Fidesznek nincs (de lehet, nem is volt) csodafegyvere. Ha Orbán emeli a tétet, egyre „keményebb” tabutörő témákat dobva be, a különbség még inkább csökken.

A dilemmát legtömörebben Krekó Péter, a Political Capital igazgatója fogalmazza meg:

– Radikalizálódó, szigorodó Fidesz, mérséklődő, cuki Jobbik – egy ponton találkozni fognak, megütköznek vagy összeborulnak. Nem lehetetlen, hogy ez mindkét oldalon töréshez vezet. A Jobbikkal kötött koalíció olyan nemzetközi stigma lenne, amelyre rámenne egy nyitott gazdaságot működtető, pénzügyileg is védtelen ország kormánya.

Mégis elhangzanak gyanús okfejtések is. A legérdekesebb Balog Zoltán tűnődése, aki nemrég azon morfondírozott, hogy ha összeadjuk a Fidesz és a Jobbik szavazatait, Magyarország kétharmadrészben jobboldali identitású ország.

És ezt most tartotta fontosnak megjegyezni.

De vizsgáljuk meg, miképp indult el a Jobbik néppártosodása. A parlamenti jelenlét eleve felpuhít. Szakértőket alkalmaznak, okfejtenek és hozzászólnak. A Pörzsék, Zagyva Gyulák lassan kikopnak. A tévénéző lát egy viszonylag jellegtelen, nyakkendős arcot a Parlamentben jobbikos színekben, ahogy valami szöveget darál. Teljesen úgy néz ki, mint egy hétköznapi képviselő, rajta van a politikus unalmi névjegye. Hogy furcsákat mond néha? Hogy Gyöngyösi Márton listázna? Hát istenem, biztos ez a véleménye, gondolja a politikába, a huszonöt éve ömlő szövegárba belefásult polgár.

Félelmetesebb, hogy öt évvel ezelőtt felbukkantak és gyökeret is vertek a jobbikos polgármesterek. 2014-ben szinte mindegyik megőrizte pozícióját. Vagyis igazolt tény: tudnak települést vezetni. Kemények, szigorúak és számonkérőek. Ungváry Rudolf szerint a cigányság elesettségének következménye a Vona-párti roma szavazó megjelenése. Azé, aki hajlandó jobbikos polgármesterre szavazni, ha az ad egy kis segélyt, vagy csupán „barátságos ember”. Illetve annak tűnik. A Jobbik ezt a választói tartalékot is ismeri, miközben a baloldal képtelen a falusi nép nyelvén megszólalni.

A Jobbik fokozatosan merült el a politikai egyneműség szürke zónájában. És most kivár. Szabadságharcban a Fidesz verhetetlen, bank- és kapitalizmusellenességben nehéz Orbánnal konkurálni. Viszont a Jobbikot garantáltan nem terhelik a rendszerváltás bűnei, gondolják hívei. És a korrupciónak sem részese, ugyanis nem fért hozzá a fazékhoz, orbáni méretű oligarchái sincsenek. Ám Tölgyessy ökopoliszos előadásának épp az a leglényegesebb megállapítása: ne higgyük, hogy a Jobbik nem lenne korrupt. Minden rendszer törvényszerűen azzá válik, ha az irányított nemzeti kapitalizmus gondolatával játszik. És mi máshoz folyamodhat a Jobbik? Árnyalatnyi különbségek persze vannak. A Jobbik nem atomerőművet építene, hanem vízlépcsőt, egyszerre hármat. Orbán kétes viszonyt ápol Putyinnal, a Jobbik gyanús kapcsolatban áll az oroszokkal. De Putyinig még nem jut el.

Ám legbelül a lényeg, a „szívbéli igazság” a Jobbiknál sem változott. Amikor Vona Gábor a rasszizmussal viaskodik, a múltjával viaskodik. Az interneten minden szava visszakereshető. Krekó szerint a minta világos: ahogy ’94 és ’98 között a tradicionális jobboldali mezőben a megkopott MDF-et felváltotta a Fidesz, ugyanezt a mutatványt szeretné a Jobbik megismételni. A két, ma már nagyjából egyenlő méretű tábor egyre inkább összeér. Az áramlás folyamatos: ha csökken a Fidesz, nő a Jobbik, és fordítva. A megejtő szelídség, amellyel egymást eddig kezelték, abból következik, hogy ezt a tényt nagyon is ismerik.

A Jobbik antiszemitizmusa és rasszizmusa – még ha manapság rejtegetni próbálják is – máig élő ideológiai komponens. A cigányellenesség indulati azonosulást kínál, ha úgy vesszük, „politikai” programot. Az antiszemitizmus pedig mint kozmológiai világmagyarázat nem nélkülözhető. Egyszerre testesíti meg a modernitás ellenzését, a Nyugattal vívott küzdelmet, a társadalmi status quo tagadását. És persze kód: ki magyar, ki nem az.

A Jobbik-jelenség érdekes vonása, hogy feltörését a párt tulajdonképpen a mainstream média támogatása nélkül, ellenszélben érte el. Ungváry Rudolf szerint ennek történeti okai vannak. Többet jelent a személyes kapcsolat, a virágzó szubkultúra. A fasizmusok múltját áttekintve az írott szó másodlagos. A közösség összetartó ereje a misztikum, az erő szava.

Krekó gyakorlatiasabb megközelítése szerint volt idő, amikor az erős ellenkampány kimondottan segítette a Jobbikot. Miután pedig megtört a jég, és interjút készítettek a közepes debattőrnek számító pártelnökkel, felkészületlenségből, rosszul értelmezett objektivitásból vagy nyílt szimpátiából kifejezetten alákérdeztek. Márpedig ha a jobbikosok médiateret kapnak, százszázalékosan kihasználják.

A diadal kovácsa mégsem a sajtó. A Jobbik a válság gyermeke, az elmúlt huszonöt év csalódottsága termelte ki. A sosem volt karanténban már rég nem férnek el. A megbélyegzés annyit ér, mint halottnak a csók. Tölgyessy szerint bebizonyosodott, hogy a puszta nácizás mennyit ér: az emberek unják. Már hallották. A társadalom védekező receptorai kiégtek.

Mi lesz 2018-ban, ha három erő marad színen? A ma még sérült baloldal, a súlyosan roncsolt Fidesz és a „tisztesség lovagja”, a feltörő, hataloméhes Jobbik? Sokan mondják, még szerencse, hogy az unió tagja vagyunk, onnan nehéz kihullani. Meglehet. De attól kezdve harmadosztályon utazunk.