Az információk szerint, márciustól szünetelni fog a Mezőtúri Kórházban és Rendelőintézetben a szülészet, mivel ketten is nyugdíjba vonulnak.
Inflációkövető áremelést hajt végre a Yettel és a Telekom.
Február közepéig mindenki megkapja ezt a levelet a NAV-tól, fontos információt közölnek benne.
Karácsony Gergely bejelentette,, hogy metróbuszok indulnak Budapesten, amik a külső kerületek közlekedését segítik majd.
Az elmúlt napokban napos, de hideg volt az időjárás, most azonban jön a fordulat és a havazás.
2023. augusztus 30., 18:18
Csalódtak a szakszervezetek: konkrét adatok híján érdemben szó sem eshetett az évközi minimálbér-emelés mértékéről a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) augusztus 30-ai ülésén közölte a megbeszélés után a Magyar Szakszervezeti Szövetség. A MASZSZ időhúzás helyett érdemi egyeztetést sürget.
2023. augusztus 30., 17:52
A kabinet tervei szerint 2026 végére, a román kormánnyal történő együttműködés segítségével, autópálya fogja összekötni Nyíregyházát és Szatmárnémetit – jelentette ki az építési és közlekedési miniszter az épülő M49-es gyorsforgalmi út sajtótájékoztatóján szerdán.
2023. augusztus 30., 17:03
Kontinensünk időjárását leginkább a nyugatról kelet felé tartó ciklonok határozzák meg, mely közül egy az Atlanti-óceán északi medencéjében, egy a Baltikum és Franciaország, míg egy Közép-Európa térségében örvénylik.
2023. augusztus 30., 15:28
Felhőszakadás veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki néhány keleti járásra és Baranya vármegye egyes járásaira az Országos Meteorológiai Szolgálat szerda délután.
2023. augusztus 30., 14:54
Gyöngyösi Márton pártelnök nyilatkozott a Népszavának.
2023. augusztus 30., 14:30
Péntek délutántól hétfő reggelig nem lesz gyermekgyógyászati fekvőbetegellátás Békéscsabán. Akinek hétvégén is szüksége van ellátásra, Gyulára szállítják.
2023. augusztus 30., 13:49
Méghozzá a X-re keresztelt Twitteren.
2023. augusztus 30., 13:29
A 444.hu tudni véli, hogy az egykori szövetséges olasz miniszterelnök, Giorgia Meloni és Orbán Viktor viszonya jelentősen megváltozott.
2023. augusztus 30., 13:19
A megrendelő élesztette újra azt az 50 év körüli szerelőt, aki mellkasi fájdalomra panaszkodott, majd hirtelen összeesett.
2023. augusztus 30., 12:50
Budapest XII. kerületében, a Németvölgyi úton, a Tamási Áron utcánál tűz ütött ki egy lakóépületben.
2023. augusztus 30., 12:36
Őrizetbe vettek két férfit, aki légpuskával hátba lőtt egy idős férfit Kiskunfélegyházán, hogy ellopják egyik disznóját – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-vel.
2023. augusztus 30., 12:31
A Makói Járási Ügyészség vádat emelt azzal a három emberrel szemben, aki idén januárban a román – magyar határon csempészett át két eltűntként keresett gyereket – tájékoztat a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője.
2023. augusztus 30., 12:15
Róth Márton Csongrád-Csanád vármegyei főispán lemondott.
2023. augusztus 30., 11:45
Kompországból hídországot akar a miniszter.
2023. augusztus 30., 11:26
A probléma 517 települést érint, a legrosszabb Borsod-Abaúj-Zemplénben a hiány, itt 73 üres praxis van, míg Budapesten és Pest megyében 56, illetve 51 ugyanez a szám.
2023. augusztus 30., 11:20
Hiába ingyenes elvben a közoktatás, a szülőknek különösen tanévkezdéskor okoz jelentős anyagi terhet az iskola. A kormány leginkább tessék-lássék akciókkal segíti a családokat. Ilyen például az augusztusi dupla családi pótlék, ami annyit jelent, hogy augusztusban előre megkapják a szeptemberi támogatást is családok, cserébe szeptemberben nem jön semmi.
2023. augusztus 30., 11:08
Elon Musk, az X-re keresztelt Twitter milliárdos tulajdonosa megosztotta Tucker Carlson Orbán Viktorral készített interjúját.
2023. augusztus 30., 10:37
Milliárdos támogatásból gazdálkozik a Magyar Kertörökség Alapítvány (MKA), ebből jut mindenre: külföldi konferenciákra, milliós tiszteletdíjra, a megrendelt stratégiai tárgyú tudományos mű megalkotásával azonban szűk a határidő, és még csak a feltárási szakaszban tart a projekt.