2010. szeptember 22., 10:06

Nem segíti a kormányzat országos médiakampánnyal a Fidesz és a KDNP korteskedését, a kormányerők „hideg kampányt” folytatnak, semmilyen kockázatos manőverre nincs szükségük. A jobboldal minimalizálta a kormányzat működési hibáit, kriminalizálta az ellenzéket és erényt próbált kovácsolni a nemzetközi szervezetekkel folytatott sikertelen egyeztetésekből. A Policy Agenda összehasonlította az elmúlt évek önkormányzati kampányait.

2010. szeptember 22., 09:08

Az újinfluenza vírusa már most is jelen van – mondta az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Oroszi Beatrix, az országos tisztifőorvos tanácsadója.

2010. szeptember 22., 08:13

Politikai dzsentrik ültek a bársonyszékekbe, akikhez képest Mikszáth hősei kispályások – állítja Molnár Csaba, volt kancelláriaminiszter. A szocialista politikus szerint egy morálisan és szakmailag üres kormányzópárt és kistesója bohóckodik egy ország lakosságával.

2010. szeptember 22., 06:53

Időjárás-előrejelzés szerdára és a hét második felére.

2010. szeptember 22., 05:16

"Kampányblöffnek" nevezte Érsek Zsolt, Hatvan szocialista polgármestere a Fidesz helyi szervezetének azt az állítását, hogy az önkormányzat és a HospInvest Zrt. által a hatvani kórház működtetésére kötött szerződés miatt kár érte az egészségügyi intézményt, így a hatvani embereket is.

2010. szeptember 21., 20:08

A kiszámítható gazdaságpolitika és a takarékos állami költségvetés segítene a hitelesek helyzetén, ebben azonban nem siet a kormány lépéseket tenni – mondta az MSZP elnöke a párt szolnoki, Kossuth téri választási rendezvényén kedden délután.

2010. szeptember 21., 19:40

Nőtt a rádiózásra fordított idő, a GFK-Ipsos felmérése szerint naponta már mintegy négy és fél órát hallgatjuk valamelyik állomást. Hogy melyiket legtöbbet?

2010. szeptember 21., 18:25

Szalmonellajárvány alakult ki Székesfehérváron az óvodások és kisiskolások körében. Eddig az ÁNTSZ adatai szerint 181 megbetegedés történt, közülük 95 esetben mutatták ki a kórokozót. 9 gyerek került kórházba, de arról nincs információ, hányan lehetnek még bent, illetve milyen állapotban vannak. A járvány az ebédet főző konyháról indult, de még vizsgálják, hogy pontosan mi okozta.

2010. szeptember 21., 17:35

Eddig már 11 esetben diagnosztizálták Magyarországon a Nyugat-nílusi láz vírusát - derül ki az Országos Epidemiológiai Központ szakmai hetilapja, az Epinfo legfrissebb számából. Négy betegnél agyhárytagyulladást, négynél agyvelőgyulladást okozott a kórokozó, három esetben lázat, bőrkiütést és izomfájdalmat. A betegek életkora 4 és 80 év között változik.

2010. szeptember 21., 15:20

A magyar és az orosz kormány képviselői hamarosan ismét, ezúttal Budapesten tárgyalnak, többek között a Malév, a MOL orosz tulajdonosa és a széles nyomtávú vasúti összeköttetés kérdéseiről. Többek között erről beszélt kedden Fellegi Tamás, a nemzeti fejlesztési ügyek minisztere külföldi újságírók és diplomaták előtt.

2010. szeptember 21., 13:14

Lezárult a Stohl András elleni nyomozás, amely azért indult, mert a színész tavasszal ittas és bódult állapotban súlyos közúti balesetet okozott Pest megyében. Ha a bíróság bűnösnek találja, akár 3 év börtönt is kaphat, de ha a baleset sérültjéről kiderül, hogy maradandó sérülést szenvedett, akár 5 évet is kaphat. A Pest megyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatóján Kovács László, a Dunakeszi Rendőrkapitányság vezetője elmondta: nyomozást már befejezték, az iratismertetés után az iratokat vádemelési javaslattal várhatóan kedden küldik majd el a Buda Környéki Ügyészségnek.

2010. szeptember 21., 12:10

A legnagyobb brit gazdasági hetilap, a másfél millió példányban megjelenő The Economist kelet-közép-európai ügyekkel foglalkozó rovatának vezetője, Edward Lucas a 168 Órának azt mondta: gyengén kezdett az Orbán-kormány, s ezt tükrözte a magyar miniszterelnöknek a nagykövetek előtt tartott beszéde is. Magyarország soros uniós elnökségéről még csak említést sem tett a miniszterelnök.

2010. szeptember 21., 11:22

Könnyen lehet, hogy nem tárgyalja bíróság az áprilisban történt, halálos kimenetelű dunaújvárosi késelést. Az ügyészség megszüntette az eljárást – írja a dh-online.hu

2010. szeptember 21., 10:09

Két sör, és egy leves 75 ezer forintért. Ennyibe került egy fiatal brazil turista vacsorája egy budapesti belvárosi étteremben. A fiú ellenkezni sem tudott, mert rögtön egy az étteremben elhelyezett bankautomatához kísérték, ahol megvárták, amíg kiveszi a pénzt a gépből - adta hírül a hétfő esti RTL Híradó.

2010. szeptember 21., 09:07

Valamivel kevesebb mint két hetük maradt azoknak, akik nem a lakóhelyükön, hanem bejelentett tartózkodási helyükön kívánnak szavazni az októberi önkormányzati választáson, hogy igazolást kérjenek. Az önkormányzati képviselők választásán azonban csak azok kérhetnek igazolást, akik a lakóhelyükön kívül bejelentett tartózkodási hellyel is rendelkeznek, és ők is csak abban az esetben szavazhatnak a tartózkodási helyen, ha azt 2010. június 16-át megelőzően jelentették be, és az a szavazás napjáig nem szűnik meg. 2006-ban körülbelül 3500 igazolással szavazó volt az önkormányzati választáson (a 2010-es országgyűlési választáson pedig 57 ezer).

2010. szeptember 21., 08:20

Nem biztos, hogy legitimálnunk kell bizonytalan legitimitású struktúrákat – nyilatkozta lapunknak Semjén Zsolt annak kapcsán, hogy a kormány nem egyeztet a szakszervezetekkel, az OÉT-tel. Megkérdeztük azt is, hol maradnak a strukturális reformok, a többi között például a kampányfinanszírozási törvény. A miniszterelnök-helyettessel KRUG EMÍLIA beszélgetett.

2010. szeptember 21., 07:20

Vádemelést javasol a rendőrség Stohl András balesete ügyében miután lezárták a nyomozást. A színész-műsorvezető még május 8-án okozott balesetet Fót mellett.