Hideg kampányt folytat a Fidesz

Nem segíti a kormányzat országos médiakampánnyal a Fidesz és a KDNP korteskedését, a kormányerők „hideg kampányt” folytatnak, semmilyen kockázatos manőverre nincs szükségük. A jobboldal minimalizálta a kormányzat működési hibáit, kriminalizálta az ellenzéket és erényt próbált kovácsolni a nemzetközi szervezetekkel folytatott sikertelen egyeztetésekből. A Policy Agenda összehasonlította az elmúlt évek önkormányzati kampányait.

2010. szeptember 22., 10:06

Tudatosan építették fel a 2002-es és az idei kampányt a hatalmon lévő erők a kormányzati munka szempontjából, akkor és ma eddig nem történt olyan rendkívüli esemény, amely gyökeresen átírta volna az esélyeket az önkormányzati választásokon – derül ki a Policy Agenda 168ora.hu-nak küldött elemzéséből.

Eszerint 1998-ban és 2006-ban a kormánypártok nem tudták kihasználni helyzeti előnyüket. Tizenkét éve az elhúzódó kormányalakítás, a kezdeti bizonytalanságok, négy éve pedig az őszödi beszéd kiszivárgása miatti feszült belpolitikai helyzet rajzolta át az előzetes stratégiát. Bár a négy kampányidőszak eseményei, fejleményei sokban eltértek egymástól, mégis több azonos kampánystratégiát is bevetettek a hatalmon lévők – véli az elemző cég.

1998-ban az elhúzódó koalíciós tárgyalások miatt a kormányzati munka nem tudott lendületet adni a kormánypártok önkormányzati kampányának. A miniszterelnököt csak július 6-án választotta meg az Országgyűlés, a kormány munkája csak ezután indult be. Jellemző adat erre az időszakra, hogy csupán kilenc törvényt fogadtak el a parlament megalakulásától kezdve az önkormányzati választásokig, amely a legvisszafogottabb kormányzati jogalkotási munka volt az elmúlt tizenkét év azonos időszakaihoz képest.

2002-ben az MSZP-SZDSZ többségű kormány kormányzati stratégiájának fő célja az önkormányzati választások megnyerése lett. Ennek érdekében meghirdették, majd megvalósították a sokat emlegetett 100 napos programot. Az intenzív kormányzati kampányra mindenképpen szüksége volt a Medgyessy-kormánynak, mivel a szoros választási eredmények hatására az ellenzék erőteljesen követelte a szavazatok újraszámlálását. Másrészt a miniszterelnököt ért ügynök-vád (D209-es ügy) után politikai legitimációs értelemben is fontos lett a meggyőző siker az őszi voksoláson. A 100 napos program azt sugallta, hogy a kormányzópárt megtartja ígéreteit, és ezt lehet várni jelöltjeitől a települési önkormányzatokban. Ennek érdekében olyan kampányt indítottak, amely hatékonyan segítette a helyi jelöltek munkáját.

2006-ban az őszödi beszéd kiszivárgása, illetve az ezt követő utcai zavargások teljesen elnyomtak minden egyéb politikai kommunikációs törekvést, így az sem derült ki, hogy a kormányzat valójában milyen támogatókampányt akart felépíteni az önkormányzati választásokra – írja a Policy Agenda.

Az elemzőcég szerint a kormányzat működése szempontjából különös, de mindenképpen tudatos összehangoltság figyelhető meg az idei önkormányzati kampány tekintetében. A Fidesz korán felismerte, hogy olyan politikát, mint amit 2002-ben folytatott az MSZP (lásd 100 lépés), a költségvetés helyzete miatt nem tud folytatni. Azaz látványos, sok embert pozitívan érintő intézkedéseket nem hozhat.

Az is feltűnő, hogy azokon a területeken, ahol jelentős változtatásokba kezdett, például a közbiztonság, rövidtávon nem lehet eredményt felmutatni. Emiatt három kampányelemet vetett be a jobboldal: minimalizálta a kormányzat működési hibáit, annak érdekében, hogy előre nem látható szakmai tévedések miatt támadás ne érhesse a kormányzatot.

A másik fontos stratégiai elem a kriminalizálás és az elszámoltatás lett. Harmadrészt a Fidesz erényt kovácsolt a nemzetközi szervezetekkel folytatott sikertelen egyeztetésekből. Hogy mennyire volt előre megtervezett lépés az IMF-vel, illetve az Európai Unió szerveivel való látványos konfliktus, nem tudni. Ugyanakkor ezek a szituációk alkalmasak arra, hogy elnyerjék a választók szimpátiáját, így népszerű fogalom lett a „gazdasági függetlenségi harcot folytató ország” kommunikációs panelből is.

Az önkormányzati kampány finisében bedobott devizahiteleseknek szánt csomag is azt szolgálja, hogy a lakosság érdekeit védő, a bankokkal szemben fellépő erős hatalom képét mutassák. Miközben ezen lépések parlamenti elfogadása még várat magára. Egyértelműen látszik az is, hogy a kormányzat nem segíti a Fidesz és a KDNP kampányát országos médiakampánnyal, nincs is szükségük másra, mint úgynevezett „hideg kampányt” folytatni, sportnyelven szólva annyi a dolguk, hogy a megszerzett előnyt stabilizálják a célvonalig. Ehhez pedig semmilyen kockázatos manőverre nincs szükség.