2010. szeptember 23., 05:45

2010. szeptember 23-án, csütörtökön 10.00 órakor dr. Tóth József országgyűlési képviselő, a kerület polgármestere ünnepélyes keretek között adja át a Jász utca, Szegedi út – Petneházy utca közötti felújított út szakaszát. (Az ünnepség helyszíne Jász – Országbíró utca kereszteződése.)

2010. szeptember 22., 19:29

Az MTV székházának 2006 szeptemberi ostromakor, amikor a rendőrök elhagyták az épületet, úgy éreztük, cserben hagytak minket – erről Rudi Zoltán az MTV volt elnöke beszélt a 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság mai ülésén.

2010. szeptember 22., 18:06

Cake-Baly Olivio az LMP terézvárosi polgármesterjelöltje. Édesapja afrikai származású, ő mégis azt állítja: az embereket nem érdekli, ki milyen színű. Azt mondja: Terézváros Budapest állatorvosi lova, ahol az összes nagyvárosi probléma koncentráltan jelenik meg, a korrupciótól a szennyezett levegőig. Az LMP-s jelölt szerint létezik olyan megoldás a csendrendelet helyett, hogy az idősek is tudnak aludni, de a fiatalok is tudnak szórakozni.

2010. szeptember 22., 17:09

Számos néző emelt kifogást a TV2 Édesnégyes című műsora ellen, amelyben – este 7 órai kezdettel – gyakran hangzanak el szexuális tartalmú vagy trágár kifejezések. A csatorna 12-es karikával látta el a show-t.

2010. szeptember 22., 15:27

A balliberális közélet szerinte morális válságban van, az ellenzék szereplését katasztrofálisnak tartja, a Jobbikot pedig átmeneti jelenségnek. Készen áll egy új, liberális formációban való szerepvállalásra. KRUG EMÍLIA azt is megkérdezte az SZDSZ egykori elnökétől: mégis, mire vár még?

2010. szeptember 22., 14:38

A fideszes Tarlós István győzelme esetén számít a volt szabad demokrata főpolgármester-helyettes, Atkári János tanácsaira. Általános megütközést váltott ki a hír, pedig a felkérés már egy ciklussal korábban is elhangzott. De mit mond erről maga Atkári? A csütörtöki 168 Órában elolvashatják.

2010. szeptember 22., 14:35

Az adatvédelmi biztoshoz fordul az MSZP Orbán Viktor nyugdíjasoknak küldött levele miatt. Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja az ombudsmani hivatal előtt elmondta: azt kéri Jóri Andrástól, foglaljon állást, sérti-e az adatvédelmi törvényt, hogy a Fidesz a saját adatbázisa alapján a Magyar Postát kérte meg a levél kézbesítésére. Hozzátette: azt is kéri az ombudsmantól, vizsgálja ki, miként fordulhatott elő, hogy olyan ember is kapott levelet, aki nem postán kapja a nyugdíját. A volt szociális államtitkár arra is kíváncsi, ha a posta a címzettek adatai alapján kézbesített, azt milyen beleegyező nyilatkozat alapján tette.

2010. szeptember 22., 13:22

Az MSZP elnöke szerint a Fidesz átverte választóit, a párt emberei politikai hittérítést folytatnak, és megfélemlítik azokat, akik nem értenek egyet velük. Mesterházy Attila erről egy keddi fórumon beszélt Szolnokon.

2010. szeptember 22., 12:27

A forgalmi engedéllyel rendelkező utasok díjmentesen utazhatnak vasúton szerdán, az Európai Mobilitási Hét keretében megrendezendő Európai Autómentes Napon – közölte a MÁV-START Zrt. az MTI-vel. A MÁV közleménye szerint az autómentes napot azzal a céllal rendezik meg, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a kötöttpályás közösségi közlekedés előnyeire, a légszennyezés, a károsanyag-kibocsátás és a zajterhelés csökkentésének szükségességére.

2010. szeptember 22., 10:49

Első körben csak tárgyalna a közműcégek privatizációs szerződéseinek módosításáról – fejtette ki a Fidesz főpolgármester-jelöltje a Népszabadságnak adott interjúban.

2010. szeptember 22., 10:30

Állampolgári bejelentés nyomán rendőrök lepték el hétfőn este a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszagyenda községet, miután egy 9-10 fős társaság egy helybéli családra támadt – írta a szoljon.hu megyei hírportál.

2010. szeptember 22., 10:06

Nem segíti a kormányzat országos médiakampánnyal a Fidesz és a KDNP korteskedését, a kormányerők „hideg kampányt” folytatnak, semmilyen kockázatos manőverre nincs szükségük. A jobboldal minimalizálta a kormányzat működési hibáit, kriminalizálta az ellenzéket és erényt próbált kovácsolni a nemzetközi szervezetekkel folytatott sikertelen egyeztetésekből. A Policy Agenda összehasonlította az elmúlt évek önkormányzati kampányait.