Soha nem késő

- Nagyon eltűnt.

– Tanítok az ELTE jogi karának Bibó- kollégiumában, és előadásokat tartok.

- Tavasszal egy hírportál tudni vélte: Gyöngyösön indul egyéniben az SZDSZ–MDF-összefogás jelöltjeként. Egyik ellenfele Vona Gábor lett volna.

– Kacsa volt. Nem mintha tartanék Vona Gábortól, de nem merült fel, hogy induljak a választáson. Bár az MDF és az SZDSZ együttműködését helyesnek tartottam volna, ha önálló politikai alakulatként jelenik meg Bokros Lajos mögött.

- A lehetőség most ősszel is adott lett volna.

– Így van, hiszen a közélet állapota aggasztó. Az ellenzék szereplése katasztrofális, sem az összefogásra való hajlam, sem a saját hibákkal való szembenézés nem jellemző, az emberekben pedig él a délibábok kergetésének a vágya.

- Az egykori liberálisok közül csak Ungár Klára van jelen a politikai porondon, legalábbis megpróbált indulni a főpolgármesterségért. Szerinte egyedül a Szema és ő képviseli a liberalizmust.

– Én sem látom, hogy a politikai liberalizmus máshol is megjelenne. Az MSZP és az LMP teljesítménye amúgy is értékelhetetlen. A Jobbik parlamentbe kerülését a demokrácia szégyenének tartom. De ezért nem lehet a demokráciát hibáztatni: az sokszor hoz olyan eredményt, amelyik nem tetszik nekünk. Ám ha az emberek illúziókat akarnak kergetni, hadd tegyék. Aztán jöjjenek rá a naivitásukra, józanodjanak ki. A Jobbik megjelenése szerintem átmeneti jelenség. Ebben a környezetben bátor tettnek tartom Klára indulását.

- Sokan a volt kormánypártokat, így az SZDSZ-t is okolják a Jobbik megerősödéséért. A liberálisok szemére vetik, hogy például a cigánykérdést egyoldalúan, a „politikai korrektség” jegyében kezelte az SZDSZ, sok mindent a szőnyeg alá söpört, mintha a fő kérdés az lenne, hogy cigány vagy roma. Aztán jött a Jobbik, és nyíltan beszélt.

– A Jobbik nem őszintén beszél, hanem ostobán. Az SZDSZ démonizálását tragikomikusnak tartom: amióta kiesett a parlamentből, sokan az ország összes gondját a számlájára írják. Miközben a cigányság problémáit az SZDSZ politikusai igyekeztek folyamatosan szem előtt tartani. A probléma az volt, hogy nem születtek sikeres megoldások, de ezért nem lehet kizárólag a liberálisokat hibáztatni. Felelősségük arányban áll a parlamenti mandátumaik számával.

- Azért az szép, ahogy a kormánypártok egymást okolják a múltért. Hiszen a szocialisták azt mondják: az volt a gond, hogy a farok csóválta a kutyát.

– Én nem így gondolom, szerintem a felelősség arányos. A balliberális koalíció bizonyos időszakokban jól működött. Persze többet is ki lehetett volna hozni belőle, de sok eredményt is felmutatott: sikerült megvédeni a jogállamiság alapelveit, a rendszerváltás alkotmányát, konszolidált, nyitott szellemű, nyugatias fejlődés zajlott. Ám az utolsó években a koalíció sajnos erkölcsileg esett szét és szerepelt le a társadalom előtt. Tehát nemcsak politikai, hanem morális hibákról is szó van.

- És a gazdaságpolitikai tévedések?

– Ezek kéz a kézben járnak. A rossz, osztogató jellegű gazdaságpolitika erkölcsi kérdés, mert nem helyes olyan politikát folytatni, amely feléli a jövőt, és más kormányok vállára rakja tetteinek terhét. De a morális szétesés nemcsak a politikusokat érintette, hanem a baloldali és liberális értelmiséget és sajtót is. Utóbbi sokszor szűk látókörű volt, nem tudott függetlenként viselkedni, és szembesíteni bennünket a gyengeségeinkkel. Inkább belső csoportok játékszere lett, nem vállalta a hatalom kontrolljának szerepét.

- Ha meg vállalta, akkor azért kapott hideget-meleget, hogy nem támogatja a reformokat.

– Mást gondolok erről. A független sajtó lételeme a demokráciának.
A baloldali, liberális sajtónak, értelmiségnek és a pártoknak is önkritikára van szükségük. Az egész balliberális közélet morális válságának vagyunk tanúi, ennek csak egyetlen eleme a két párt sorsa.

- Merre tovább?

– Eljön az idő, amikor az emberek kijózanodnak, a liberális és a baloldalon pedig megszületik a felismerés: értelmes programokra, összefogásra van szükség.

- De egyelőre – ahogy egy szocialista politikustól hallottam – szélcsendben nem lehet vitorlázni.

– Ez önfelmentés, a nem cselekvés ideológiája. Nem igaz, hogy ellenzékből nem lehet sikeresen politizálni. 1990-ben a Fidesz hét százalékkal került a parlamentbe, egy év múlva viszont negyven százalékkal a legnépszerűbb párt lett.

- A média imádta, a kormányoldal pedig nem volt egységes.

– Persze, más idők voltak. Lehet, hogy most csupán húsz százalékot lehetne elérni. Ám elképesztő, hogy a közvéleményben ma csak kormánypárti politikusok váltanak ki szimpátiát.

- A trianoni határozat, a kettős állampolgárság, az alkotmányozás, a média átalakítása – nem olyan ügyek, amelyek az átlag magyarnál kiverik a biztosítékot. Esetleg ha megadóztatják a minimálbért, akkor majd felhördülnek.

– Emlékszem, amikor ellenzékből a Fidesz különféle ügyek mellé állt, a sajtó meg lesajnálta vagy nem értette. Érdemes tanulni az ellenfél jó és rossz szokásaiból. De persze például az alkotmánybíró-jelölés változása kapcsán nehéz dolog most hitelesen fellépnie a szocialista pártnak, hiszen – az SZDSZ-szel ellentétben – éveken át támogatta, hogy lehessen újrajelölni az alkotmánybírákat.

- Fenntartom: az új alkotmányról vagy a jogállamiságról folytatott viták kétségtelenül fontosak, de sokak számára akadémikusak.

– Rosszul látja. Hogy lesz-e Magyarországnak új alkotmánya, és ebből mi következik az életünkre nézve, az milliókat mozgatna meg, csak a vitapontokat le kellene fordítani a hétköznapok nyelvére.

- Az ellenzéki PR-rel van a baj?

– Nem: az ellenzéki gondolkodással van a baj. Azzal, hogy identitászavarral küzdenek, nem találják a helyüket. Az LMP például lényeges kérdésekben kerüli a határozott véleményalkotást, pedig ellenzékben bátornak kell lenni. Róluk ma sokan azt gondolják, hogy a Fidesz trójai falova az ellenzék soraiban, és ezt nehéz lesz lemosniuk magukról.

- Ha viszont a hiányolt együttműködés az MSZP-vel bizonyos kérdésekben megvalósulna, akkor meg azt a bélyeget mosnák le nehezen. Gondolom, ettől is tartanak.

– Nem félni kellene, hanem cselekedni – egy jó program mentén. Az LMP-nek eddig szerencséje volt: a protesztszavazatok egyelőre a felszínen tartják, ám butaság, ha azt hiszik, hogy ez a támogatottság a politikájuknak szól. Inkább annak, hogy sokan nem tudják, hova szavazzanak. Kiáltó szükség van egy józan, liberális középpártra.

- Ha van kereslet...

– Igen, meg kell csinálni. De a helyzetnek is meg kell érnie, és a döntésnek is azokban, akik létrehozhatnák.

- Közben átalakult az önkormányzati választási rendszer, a médiairányítás, lesz új alkotmány. Mire észbe kapnak, már lefutott lesz a meccs.

– Szerintem soha nem késő. Ha pedig nehezebb lesz a helyzet, ahhoz kell alkalmazkodni. Már az országgyűlési választáson és most, az önkormányzatin is sok mindent lehetett volna tenni, de nem így történt. Ez azt mutatja, hogy sokakban még nem született meg a felismerés.

- Ez így igencsak ködös. Ön már lépne, de a társak még hezitálnak a pártalapítással? Mire vár? A partvonalról könnyű kritizálni.

– Nem egyetlen ember feladata megoldani az ellenzék válságát. Idehaza meg kellene tanulni keményen, de reálisan kritizálni, és nem elfogultnak lenni a sajátjainkkal. Ma még sokakban kavarognak az indulatok – majd akkor lehet tenni valamit, ha letisztulnak. Rajtam nem fog múlni.