Meredek: 800 milliárdos Jobbik-ötlet
A Jobbik változatlanul a devizahitelek államilag támogatott forintra váltását sürgeti, azon az árfolyamon, amelyen fölvették őket. A párt ennek mintegy 800 milliárd forintos költségét a magánnyugdíj-pénztárak államosításából és a bankadóból fedezné. Hegedűs Tamás frakcióvezető-helyettes a Jobbik „válságmegoldó csomagjának” részleteit ismertetve szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: a magánnyugdíj-pénztárak államosítása mintegy 1.200-1.300 milliárd forint azonnali megtakarítást eredményezne, majd rövid időn belül még egyszer ennyit, ezután pedig évi 300-400 milliárd forinttal csökkentené a költségvetés kiadásait.
„Ezzel a lépéssel nemcsak kiküszöbölnénk az elmúlt évek legnagyobb makrogazdasági szélhámosságát, hanem a megtakarítások egy részéből megteremthetnénk a forrását a devizahitel-állomány konszolidálásának” – összegzett.
Hozzátette: a magyar állam korábban ezermilliárdokkal konszolidálta a nehéz helyzetbe került bankokat, így eljött az ideje annak, hogy most tizedakkora összegből az eladósodott magyar családokon segítsen.