Hosszú betegség után vasárnap este, 76 éves korában meghalt F. Várkonyi Zsuzsa klinikai pszichológus.
Valószínű, hogy Várkonyi Andrea nevén van az a luxus-Ferrari, amelyről Hadházy Ákos hozott nyilvánosságra képeket. Ez a típus 140-180 millió forintba kerül.
A csalók az elmúlt hónapokban sem pihentek, egy friss beszámoló szerint, 8,2 milliárd forintot sikerült ellopniuk a magyaroktól.
Hamarosan elkezdődik a 2025-ös szezon a Balatonnál, azonban az időjárás több kellemetlen pillanatot is okozhat.
A brent olaj hordónkénti árának csökkenése miatt keddtől a benzin bruttó 7, a gázolaj ára pedig bruttó 8 forinttal csökken.
2012. december 12., 09:01
A hatóság szerint közlekedési szabálysértést valósítanak meg azzal, hogy az úttesten állnak, ezért 15 ezer forintos szabálysértési bírságot szabtak ki rájuk.
2012. december 12., 08:21
Összefogásra szólítottak fel a kormány oktatáspolitikai intézkedéseinek megváltoztatásáért a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) tartott demonstráció szónokai kedden. A Miskolci Egyetem hallgatói önkormányzata hétfőn sztrájkbizottságot alakított, és elfoglalták a miskolci kormányhivatal épületét.
2012. december 12., 07:47
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának két jelentéstevője kedden figyelmeztette a magyar kormányt, hogy tartsa tiszteletben az Alkotmánybíróság novemberi határozatát, amely alkotmányellenesnek minősítette a hajléktalanok közterületen élésének törvényi tiltását.
2012. december 12., 07:16
Közös nyilatkozatban fejezte ki tiltakozását kedden az állami és jogtudományi karok dékáni kollégiuma, valamint a Magyar Rektori Konferencia jogi szakbizottsága a jogi képzési területre vonatkozó kormányzati finanszírozási elképzelések ellen. A testületek szorgalmazták, hogy állami ösztöndíjat vagy részösztöndíjat különítsenek el a területre.
2012. december 12., 06:02
Tíz ok, amiért ki nem állhatom Semjén Zsoltot címmel írt blogbejegyzést Puzsér Róbert kritikus, a Csillag születik zsűritagja.
2012. december 11., 22:29
2012. december 11., 20:56
A Kossuth tér rekonstrukciójának részeként kiírták a pályázatot Tisza István szobrára, a közel ötméteres bronz alkotás és az azt övező szoborcsoport eredeti helyére, a Parlament északi oldalán lévő parkba kerül, ahol korábban Károlyi Mihály emlékműve állt.
2012. december 11., 19:48
Továbbra sem nyugszanak a kedélyek a felsőoktatásban a felvételi keretszámoknak a csökkentése ügyében. Országszerte tartotta és tartanak most is demonstrációkat a diákok. Bár Szegeden felfüggesztették az ülősztrájkot, de két petíció is eljutott a kormánymegbízotthoz. Szabó Gábort, az SZTE rektorát a Szegedma.hu kérdezte meg az ügyben.
2012. december 11., 19:01
A kedd üzengetéssel telt a hallgatói szervezetek, egyetemek és a kormányzat között. Orbán Viktor szerint döntésük „semmilyen meglepetést nem okozott”. A HÖOK azt állítja: velük senki sem egyeztetett. A Hallgatói Hálózat egyenesen azt közölte, hogy a kormány hülyének nézi őket. De vajon hol vannak ilyenkor a gimnazisták?
2012. december 11., 18:05
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem nyílt levele Orbán Viktornak.
2012. december 11., 14:44
Az ELTE Társadalomtudományi Karának professzorai közleményt juttattak el a 168 Órának, amiben azt írják: a miniszterelnök-helyettes dolgozatát érvénytelennek tekintik. Mindebből az következhet, hogy Semjént akár a diplomájától is megfoszthatják. Időközben az atv.hu-nak nyilatkozó KDNP-sek olyanokat mondtak: „Semjénnek látomása volt”.
2012. december 11., 14:05
Orbán Viktor kormánya az Országgyűlés elé akarja terjeszteni a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) megerősítésének a törvénytervezetét: a népiesen és nemzetiesen jobboldali szervezet a miniszterelnöktől teljes befolyást kaphat a honi kultúrára, annak finanszírozására is. Mindemellett a Fekete György kulturális presbiter elnökölte MMA tulajdonába kerül a Pesti Vigadó mellett a Műcsarnok is, a kortárs képzőművészet meghatározó intézménye. A döntés ellen jobboldaliak is tiltakoznak. Igaz, csak magukban. Nyilvánosan megszólalni egyikük sem mer. SZTANKAY ÁDÁM írása.
2012. december 11., 13:09
Az egyetemisták válasza az EMMI tegnapi közleményére.
2012. december 11., 10:26
Különös szerencséjük van az útfelújításokkal Miskolc vezetőinek. A Blikk információi szerint nemcsak Zsiga Marcell alpolgármester, fideszes parlamenti képviselő új házánál aszfaltoztak idén Miskolcon, hanem magánál Kriza Ákos polgármesternél is.