„A felsőoktatás tönkretétele folyik”

Összefogásra szólítottak fel a kormány oktatáspolitikai intézkedéseinek megváltoztatásáért a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) tartott demonstráció szónokai kedden. A Miskolci Egyetem hallgatói önkormányzata hétfőn sztrájkbizottságot alakított, és elfoglalták a miskolci kormányhivatal épületét.

2012. december 12., 08:21

Zag Gábor, a PTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának elnöke azt mondta: minden eddiginél nagyobb társadalmi összefogással kell hangot adni annak a véleménynek, hogy „nem tetszik az a stílus, amelyet a kormány az oktatáspolitikájában képvisel”. „Fogjunk össze az egyetemünkért, a jövő generációjáért, a nemzet jövőjéért” – szólította meg az egyetem bölcsészettudományi karának aulájában lévő mintegy félezres, diákokból és oktatókból álló hallgatóságát.

Reményét fejezte ki, sikerül a döntéshozók figyelmét felhívni arra, hogy a felsőoktatást érintő döntéseikkel nem biztos, hogy a város, a régió, a nemzet jövőjét szolgálják. Kevés a tízezer finanszírozott felsőoktatási férőhely, a hallgatók nem akarnak röghöz kötést, tandíjat, eladósodott fiatalságot – tette hozzá. Az EHÖK-elnök hallgatósága többször is tapssal és ovációval fejezte ki egyetértését, a bekiabálók Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár távozását követelték.

Takács Bálint, a Hallgatói Hálózat pécsi csoportjának képviselője annak a véleményének adott hangot, hogy a „felsőoktatás tönkretétele” folyik, ez hosszú távú negatív folyamatokat indíthat el, ezért nem lehet szó nélkül hagyni. Úgy vélte: ha a felsőoktatásból „kivonják a pénzt”, szakok, egyetemek szűnnek meg, sok ember munkahelye is veszélybe kerül.

Lénárd Kata, a PTE oktatója azt mondta: az egyetem oktatóinak egy része támogatja a hallgatók tiltakozását. Megítélése szerint a kormányzati intézkedések az egyetemek létét kérdőjelezik meg, azokét az intézményekét, amelyekre jellemző az autonóm, szabad gondolkodás. Azt mondta, ez ellen tenni kell, mert felelősséggel tartoznak a következő generációknak.

A tüntetők végül öt pontban fogalmazták meg követeléseit. E szerint követelik az egyetemek önállóságát, a forráskivonás leállítását, a keretszámok visszaállítását egy új struktúra kidolgozásáig, a hallgatói szerződések eltörlését és azt, hogy a felsőoktatás reformja az intézmények bevonásával történjen. A demonstrálók egy része, körülbelül 300 ember ezután elhagyta az aulát, és elindult Pécs főterére, hogy kifüggessze a követeléseket. A többiek maradtak, hogy bővebben is kifejthessék véleményüket. A városháza egy dolgozója átvette a diákoktól a követeléseiket tartalmazó dokumentumokat.

Petíciót adtak át a miskolci egyetemisták a kormánymegbízottnak

A keretszámok visszaállítását, a tandíj és a hallgatói szerződés „eltörlését” követelik egyebek mellett a Miskolci Egyetem hallgatói, akiknek képviselői az erről szóló petíciót kedden adták át Demeter Ervinnek, Borsod-Abaúj-Zemplén megye kormánymegbízottjának. A Miskolci Egyetem hallgatói önkormányzata hétfőn sztrájkbizottságot alakított, és úgy döntöttek, hogy az országos eseményekhez csatlakozva elfoglalják a miskolci kormányhivatal épületét. Az egyetemisták a hivatal előterében letáborozva várták, hogy Demeter Ervin kormánymegbízott megérkezzen Budapestről, és átadhassák neki petíciójukat.

Követeléseik között szerepelt az autonóm, politikától független felsőoktatás, „az ifjúságot romba döntő intézkedések” azonnali befejezése, és a Miskolci Egyetem karainak jelenlegi formában történő megmaradása. Demeter Ervin a petíciót átvéve ígéretet tett arra, hogy szerdán átadja a miskolci egyetemisták javaslatait Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének. A diákok ezt követően összepakoltak és elhagyták a kormányhivatal épületét.