Londonban mond nyilvános beszédet a korábbi köztársasági elnök, Novák Katalin.
Kiengedi az erejét a tél a héten, a hajnali fagyok kitartanak nappal is. Az időjárást egy skandináv térségből érkező anticiklon uralja, ami több hullámban árasztja el hazánkat hideg, fagyos levegővel.
Varga Ferenc parlamenti képviselő hívta fel a figyelmet Facebook-posztjában, hogy a szentesi Dr. Bugyi István Kórház onkológiai osztályán megszűnt a kemoterápiás kezelés lehetősége, és további szolgáltatások átszervezése is folyamatban van.
Bemutatták a legújabb rendszámot, amit hamarosan el is kezdenek alkalmazni Magyarországon.
Februárban érkezik a 13. havi nyugdíj, most az is kiderült, mely napon számíthatnak az ellátásban részesülők a pénzre.
2024. május 28., 09:26
Ötezer forint lesz a belépőjegy a sátoraljaújhelyi Nemzeti Összetartozás Hídjára, amelyet jövő kedden, a Nemzeti Összetartozás Napján, ünnepélyes keretek között adnak át – írja a Zemplén Kalandpark tájékoztatása alapján a 24.hu.
2024. május 27., 15:51
Dobrev Klára többek között arra várja a választ, hogy Sulyok Tamás hogyan lehet köztársasági elnök, ha Csongrád megyében ügyvédként magyar termőföldet játszott át osztrákoknak, és még alkotmánybíróként is kapcsolatban maradt velük.
2024. május 27., 15:14
Figyelmezetető jelzést adtak ki a szerdai időjárás heves zivatarjai miatt.
2024. május 27., 13:05
A Magyar Ügyvédi Kamara megdöbbenéssel fogadta, hogy korábbi ügyvédi tevékenysége miatt Sulyok Tamás államfőt „köztörvényes bűnözőnek” és „a földmaffia kiszolgálójának” nevezett egy politikai párt.
2024. május 27., 13:01
Orbán Viktor miniszterelnök a Patrióta YouTube-csatornának adott interjút, amelyben a háború veszélye mellett a sorkatonai szolgálat visszaállításának elképzeléséről is elmondta a véleményét.
2024. május 27., 12:30
Karsai Dániel már „vágja a centit”, megvan az ítélethirdetés időpontja.
2024. május 27., 11:55
Hosszabb interjút adott Magyar Péter az ATV Heti Napló Sváby Andrással című műsorban.
2024. május 27., 09:51
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének kezdeményezését követően a belügyminiszter az ország teljes területére kihirdette a tartósan vízhiányos időszakot, 2024. május 24-i kezdettel.
2024. május 27., 08:43
Egy védőnő arról beszélt az RTL Híradónak, hogy amióta az állam a fenntartója a védőnői hálózatnak, az alapeszközök sem adottak.
2024. május 27., 08:04
Egyre többen járnak át Szlovákiába vásárolni, mert a helyi akciókat kihasználva akár bő 30 százalékkal olcsóbban jutnak a termékekhez a magyar árakhoz képest.
2024. május 26., 16:10
Hétfőtől már nyugodtabb időjárás várható, szárazabb levegő érkezik, így kisebb számban várható csapadék.
2024. május 26., 14:48
Magyar Péter TISZA Pártjának tatabányai megjelenése emlékezetesre sikeredett.
2024. május 26., 13:58
Sulyok Tamás köztársasági elnök Dobrev Klára bejelentésére eddig nem reagált, viszont gyermeknap alkalmából előrukkolt egy Weöres Sándor verssel.
2024. május 26., 10:46
A késések miatt volt olyan beteg, akit magánmentő vitt kórházba.
2024. május 26., 10:08
Még gránátot is találtak a tűzszerészek a családi ház hátsó kertjében.
2024. május 25., 17:20
Hajnalban akár 10 fokra is hűlhet a levegő, napközben viszont már gyorsan melegszik az idő: akár 29 fok is lehet. Helyenként gomolyfelhő-képződés és zivatarok teszik változatossá az időjárást.
2024. május 25., 12:24
A Közlekedési Múzeum mellett a természettudományi gyűjteményt is költöztetnék. Tárgyaltak, de még nem döntöttek Lázár János javaslatáról.
2024. május 25., 11:21
Két évvel a koronavírus-járvány nyomán bekövetkezett turisztikai összeomlás után ismét megjött az emberek utazási kedve. Idén a magyarok több mint harmada tervezi, hogy útnak indul kikapcsolódni. A Balaton idén is verhetetlen célpont.