A Magyar Hangnak adott interjúban Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija értékelte a Sorsok Háza projekt kormányzati elkaszálását, a magyar zsidó felekezetek közötti feszültségeket, valamint Izrael jelenlegi háborús helyzetét és a nemzetközi kritikák jogosságát is.
Az elektromos rollerek egyre fontosabb szereplői a közlekedésnek, ezért a rendőrség tisztázott pár szabályt.
Kapu Tibor és társai indulását már sokadik alkalommal halasztják el, most újabb lehetséges indulást jelentettek be.
Agyevő amőba miatt halt meg egy gyermek Párkányban, most az orvos elmondta, hogy mit kell tudni a fertőzésről.
A Nyugati pályaudvar átmenetileg nem elérhető egyes vonatokkal.
2021. március 2., 13:31
A Pfizer esetében 21 helyett 35 nap, az AstraZeneca esetében 4 hét helyett 12 hét elteltével adják majd be a második dózis oltóanyagot.
2021. március 2., 12:12
A tudós a kvantumstatisztikus fizika számos egyenletének igazolásában és tulajdonságaik megértésében ért el kiemelkedő eredményeket. A 15 ezer euróval járó díjat csütörtökön adják át virtuálisan.
2021. március 2., 11:57
A lakáspiacon februárban 14 569 tranzakciót bonyolították le Magyarországon.
2021. március 2., 11:50
Horvátországban nagyon alacsony, alig 30 százalékos a lakásbiztosítások elterjedtsége, emellett a szerződések nagyobb része nem fedezi a földrengések okozta károkat.
2021. március 2., 11:44
Néhány távozó most szembesült azzal: noha több mint öt évet dolgozott, mégsem kap egyhavi végkielégítést, mert ezt a szabályt megváltoztatták, és már csak 20 éves munkaviszony után jár a pénz.
2021. március 2., 11:35
Budapest főpolgármestere szerint a kormánynak mindent el kell követnie azért, hogy a napokban felmondott orvosok és szakápolók visszatérhessenek hivatásukhoz.
2021. március 2., 10:20
Német vonatkozású tevékenységet nem folytató külföldi ügyfelet csak akkor vállalnak, ha a legígéretesebbnek tartott területek valamelyikén dolgozik.
2021. március 2., 09:49
Csak a védőoltással lehet védekezni a járvány ellen, ezért fontos, hogy minél többen minél hamarabb megkapják az első oltást - mondta az infektológus.
2021. március 2., 09:45
Reménykeltő, hogy a Fővárosi Törvényszék jogszerűnek találta az SZFE kérelmét, amely a modellváltást megalapozó szabályozással kapcsolatban emelt alkotmányossági kifogásokat - mondta Németh Gábor író a Keljfeljancsi című műsorban.
2021. március 2., 09:26
Példaként az iskolák bezárását, a szünet előre hozását, valamint az üzletek nyitva tartásának korlátozását említette a miniszter.
2021. március 2., 09:22
Több mint hatezer koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 581-en vannak lélegeztetőgépen. Ma újabb Pfizer-szállítmány érkezik és úton van az újabb orosz vakcina szállítmány is.
2021. március 2., 08:24
A közel háromezer rossz minőségű tartályból több száz darab tört el az elmúlt egy évben, s hiába panaszkodott számos ügyfél, nem az úgynevezett villás eljárással ürítik a konténereket.
2021. március 2., 07:47
A 44 éves férfi összesen hét betörést ismert be a rendőröknek. Nem válogatott: közért, lakás, ruhabolt. Munkanélküliként így biztosította megélhetését, magyarázata így szólt: „kellett a pénz”.
2021. március 2., 07:22
A legnagyobb elégedetlenség az aneszteziológusok között, valamint az intenzív osztályokon, a traumatológiákon és a sebészeteken van az egészségügyi szolgálati szerződések miatt.
2021. március 2., 06:00
A legkorszerűbb eszközökkel szerelik fel a miniszterelnök gyülekezete által építtetett Bárányfelhő Református Óvodát – értesült a 168.hu. A felvételhez nem szükséges lelkészi ajánlás, de túljelentkezés esetén „szerepe lehet”.
2021. március 2., 05:43
A 15-ös kilométernél. Az oltás és műszaki mentés idejére teljes útzárat vezettek be.
2021. március 2., 05:35
Napközben 12 és 16 fok között alakul a hőmérséklet.
2021. március 1., 21:42
Osztályvezetők, főorvosok is távoztak, van olyan osztály, ahol csak rezidensek maradtak. A Szent Imre Kórház számos dolgozója is búcsúzik.