Tankert, meseösvény és sószoba is lesz Orbán gyülekezetének óvodájában

A legkorszerűbb eszközökkel szerelik fel a miniszterelnök gyülekezete által építtetett Bárányfelhő Református Óvodát – értesült a 168.hu. A felvételhez nem szükséges lelkészi ajánlás, de túljelentkezés esetén „szerepe lehet”.

2021. március 2., 06:00

Szerző:

Idén szeptemberben nyitja meg kapuit a Svábhegyi Református Egyházközség által felhúzott Bárányfelhő Református Óvoda. A 120-125 fő ellátására alkalmas intézménybe már toborozzák a gyerekeket, akik a kiadott tájékoztató alapján igen jó körülmények közé kerülnek majd.

„Az épületben tágas csoportszobák, sószoba, tornaterem, fejlesztőszoba, korszerű melegítő-tálaló konyha, az udvaron labdapálya, szakmai szempontok alapján kialakított játszótér, meseösvény, tankert fogja várni a gyerekeket. Az óvoda bútorai, játékai, pedagógiai eszközrendszere is új, korszerű, szakmai szempontok szerint felépített lesz. (…) Az óvodához tágas parkoló is tartozik” – áll a gyülekezet honlapján.

A fenntartó által kiadott tájékoztató szerint minden óvodaköteles gyerek jelentkezhet, tehát akár más körzetből is, de túl nagy érdeklődés esetén azok lehetnek előnyben, akik tagjai a gyülekezetnek, kerületi lakosok, fogékonyak a hitbéli elköteleződés iránt, valamint akik tagjai valamelyik református vagy keresztyény közösségnek. Lelkészi ajánlás nem feltétel, de túljelentkezés esetén „szerepe lehet”.

Az intézmény információs vonalán azt a tájékoztatást adják, hogy mindenki ingyen veheti igénybe az óvodai ellátást, legfeljebb az étkezésért kell fizetni. Azt is egyértelművé tették, valóban nem várják el a vallásosságot, azonban mindenkinek elmondják, hogy ez egy református óvoda, így "ne lepődjenek meg a szülők", ha napközben imádkoznak a gyerekekkel. Hely feltehetően még bőven van, a körzetből ugyanis nem számítanak 120 gyerek jelentkezésére.

 
Fotó: 168.hu | Merész Márton
 

Az óvoda a budapesti Felhő utcai református központ projekt része, az egyházközség ugyanis az egymás melletti telkeken több beruházást is megvalósít. Korábban, a Felhő utca 10. szám alatt megépült már a közösség temploma, a Felhő utca 8. szám alatti telekre pedig az óvoda, valamint annak kiszolgáló épületei kerülnek.

Az óvoda alapjait egyébként még 2019-ben rakták le, egy akkori, Orbán Viktor kormányfő által aláírt kormányhatározat szerint pedig az egyesület 944 millió forintos állami támogatást is kapott. Ez azért pikáns, mert a Svábhegyi Református Egyházközség gyülekezetének – a korábbi nyilatkozatok alapján – a miniszterelnök is tagja. Orbán Viktor a templom évekkel ezelőtti felszentelésén ráadásul azt nyilatkozta a Reformátusok Lapjának, hogy a kormány nevében „mélyen motiválva” érzi magát, hogy a teljes befejezéshez hiányzó összeg minél hamarabb eljusson a gyülekezethez.

A miniszterelnök betartotta ígéretét, korábban például 27 millió forintot adtak arra, hogy befejezhessék a Felhő utcai parókiát, a református központhoz szükséges több mint hétezer négyzetméternyi terület tulajdonjogát pedig teljesen ingyen adták át. Az érintett telkeket 650 millió forintért vásárolta meg az állam a kerülettől, majd továbbadta a gyülekezetnek.

Egy korábbi kormányrendeletben ráadásul nemzetgazdasági szempontból kiemelt üggyé nyilvánították a református központtal kapcsolatos hatósági ügyeket. 

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kimutatása szerint a 2013-as köznevelési reform óta az egyházak és nemzetiségi önkormányzatok egyre növekvő arányban vállalták át a fenntartói feladatokat. Az óvodák esetében ugyanakkor - bár a tendencia itt is megfigyelhető - többnyire még a települések, kerületek maradtak a működtetők: a 2019/2020-as évben az óvodák 81 százalékát tartják fenn az önkormányzatok, ahová a gyermekek 86 százaléka (285 ezer fő) jár. Az egyházi szervezetek, vallási tevékenységet végző szervezetek az óvodák 8,2 százalékát (378 óvoda), az országos és települési nemzetiségi önkormányzatok pedig 1,2 százalékát (56 óvoda) működtetik, előbbiek 27 ezer, utóbbiak pedig 3,7 ezer gyermek nevelését biztosítja - írta a KSH.

A távlati célok azonban egyértelműen az egyházi és nemzetiségi fenntartók arányának növekedését mutatják, a református egyház például óvodaépítési programot hirdetett az elmúlt években, és a tervek szerint 42 százalékkal (3186 fővel) bővítik az általuk fenntartott férőhelyek számát.  (Hozzájuk hasonlóan egyébként a katolikusok és az állam is elindította a saját projektjét, Soltész Miklós államtitkár korábbi nyilatkozata szerint tíz év alatt 16 ezer új óvodai hely jött létre Magyarországon.) 

Az intézmények felszereltsége egyébként igen változó: az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet 2015-ös reprezentatív felmérése szerint például az épületek átlagéletkora több mint 50 év, ráadásul a nagyobb, legalább százfős intézményeknek 85 százaléka idősebb 50 évnél. Az intézmények kétharmadáról mondható el, hogy eredetileg is óvodának épült, a többi más funkciót látott el korábban. A vezetők megítélése alapján, az óvodaépületek csaknem egytizede azonnali felújításra szorul, 43 százalékukon javítás esedékes, de az állapot rövid távon nem jelent problémát, és 46 százalékuk van jó állapotban. (A tanulmány írása óta eltelt ugyan néhány év, de a benne lévő megállapítások Verba Attiláné, a Pedagógusok Szakszervezetének Óvodapedagógiai Tagozatának elnöke szerint a mai állapotokra nézve is helytállók.)

A felmérés szerint az óvodák négyötödében rendelkezésre állnak az alapvető tisztálkodási felszerelések, háromnegyedükben a megfelelő egészségvédelmi eszközök, munkavégzést segítő berendezések, játékok és nevelést segítő felszerelések. Az egyéb nevelést segítő eszközök, elektronikai cikkek az óvodák 57 százalékában érhetők el a megfelelő számban.

 
Fotó: 168.hu | Merész Márton
 

A kutatás alapján a már meglévő berendezések, eszközök üzemeltetése sem mindenhol maradéktalanul megoldott kérdés. Az épületében keletkező komolyabb károk kijavítása terén az óvodák több mint negyede nehézségekkel küzd, csaknem egyötödük számára pedig a játszóudvar állapotának megőrzése jelent komoly kihívást. Az intézmények hatoda nehezen oldja meg az informatikai eszközök karbantartását, és egytizedüknek jelent komoly gondot a szoftverek és internetelérés, csoportszobai felszerelések, valamint a kisebb tételt jelentő szerelvények zavartalan működésének biztosítása.

Felszerelések, eszközök rendelkezésre állása az előírások tükrében; összes megkérdezett % (Forrás: Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2015)

 

 MEGFELEL AZ ELŐÍRTAKNAK (%)KISMÉRTÉKŰ HIÁNY VAN (%)JELENTŐS HIÁNY VAN (%)
Tisztálkodási és egyéb felszerelések (pl. törölközők stb.)80163
Egészség- és munkavédelmi eszközök (pl. gyógyszerszekrény)75213
A felnőttek munkavégzéséhez szükséges eszközök (pl. mosógép, kerti munkaeszközök)74233
A nevelőmunkát segítő játékok és egyéb eszközök (pl. különféle játékformák eszközei)74233
A nevelőmunkát segítő egyéb eszközök (pl. diavetítő vagy projektor)572911

Lapunk megkereste a kormányt és a Svábhegyi Református Egyházközséget is, ám cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz.

(Kiemelt kép: 168.hu | Merész Márton)

14:32

Visszatér a Halló, itt vagyok! – április 28-án indul Szilágyi János műsora a 168.hu-n. A legendás rádióssal szerdánként találkozhatnak a nézők, a Halló, itt vagyok! onnan folytatódik, ahol 1989 decemberében véget ért.