Újabb szigorítások jöhetnek Kásler Miklós szerint

Példaként az iskolák bezárását, a szünet előre hozását, valamint az üzletek nyitva tartásának korlátozását említette a miniszter.

2021. március 2., 09:26

Szerző:

További járványügyi szigorításokat tart indokoltnak Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője.

A miniszter a Blikknek adott születésnapi interjúban azt mondta: "Itt a nyakunkon a harmadik hullám, gyorsan terjed a brit variáns, ami tudjuk, hogy legalább 70 százalékkal fertőzőképesebb, fiatalabb korosztályokat is elér, illetve a betegség lefolyása súlyosabb. Naponta két-háromszáz ember kerül most kórházba, ötszáz felett van és meredeken nő a lélegeztettek száma" - válaszolta a miniszter a lap azon kérdésére, miszerint nem érzi-e jogosnak a kormány lélegeztetőgép-fölhalmozását ért kritikákat.

Kásler úgy véli, mivel ismét a járvány felszálló ágában vagyunk, a vakcináció mértéke pedig csak több hét múlva éri el azt a szintet, ami megfékezhetné a felfutást, szükség lehet szigorításokra.

"Ha azt tekintjük, hogy a járványügyi szigorítások maximuma 100 százalék, akkor a jelen pillanatban életben lévő szigorítások ennek a 70 százalékát teszik ki", mondta a miniszter, aki szerint sok példa van a világban, mit lehet még tenni. Példaként az iskolák bezárását, a szünet előre hozását, illetve időtartamának meghosszabbítását említette. "De az élelmiszerüzletek és a gyógyszertárak nyitvatartása mellett lehet az egyéb boltok nyitva tartásán is szigorítani. Ennek mintájára még sok minden más is lehetséges" - mondta a miniszter.

(Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán)

16:36

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

16:20

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

15:55

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.