2009. augusztus 20., 14:11

Snell György szerint ma is irányadó a Szent István-i eszme: a sokféleségben meglelni az egységet. Első lépésnek elég lenne, ha meg tudnánk hallgatni egymást. A budapesti Szent István-bazilika plébánosa, a Szent Jobb őre úgy látja, elfelejtettünk ünnepelni. KRUG EMÍLIA interjúja.

2009. augusztus 20., 13:20

Újra a teljes vonalon járnak a Nagykörúton a 4-6-os villamosok, csütörtök este pedig, az ünnepi tűzijáték után a BKV csúcsidőszaki sűrűséggel közlekedteti minden járatát, így a Combinókat is - közölte a fővárosi cég.

2009. augusztus 20., 11:29

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vezetője a romagyilkosságok kapcsán azt mondja: evolúción megy át a bűncselekmény-sorozat. Létszámában szűkül, elkövetési módjában célirányosabb lesz. A tettes egyre elvetemültebb. SZTANKAY ÁDÁM interjúja.

2009. augusztus 20., 09:57

Kell egy Sziget! Kell, hogy az ember folyamatosan cirkuláljon a koncerthelyszínek között, lába alatt ropogtatva a porban szinte szőnyeggé összeálló, eldobott műanyag söröspoharakat, kerülgesse a földön alvó vagy csak üldögélő, beszélgető, esetleg literes kisvödrükből közösen koktélt szürcsölő szigetlakókat. Kell, hogy az embernek fájjon a szíve azért az öt másik programért, amelyeket a választott miatt nem lát majd, de kell, hogy megdobbanjon a szíve azért, amit eddig csak felvételről ismert, de lám, most élőben nézhet és hallgathat. Vagy az eddig ismeretlen vadonatújért, amely valami elementárisat éreztet: és ez több, mint ha mondaná. Kell egy sziget, hogy az ember régi ismerősökre bukkanjon, és kell, hogy ismeretlenből új ismerőssé avasson valakit egy mosoly vagy kacsintás. Kell, hogy itt legyen a másik korosztály meg a másik nyelven beszélő, más színű ember is. „Kell egy hét együttlét” – mondta Müller Péter Sziámi egy rendszerváltás utáni nyáron. És ezt a barátaival együtt olyan meggyőzően akarta, hogy megtörtént a csoda: a Sziget azóta sem csak a pénzről szól. BARÁT JÓZSEF és BARÁT ZSÓFI beszámolója.

2009. augusztus 20., 06:25

A tervek szerint pénteken a déli órákban fogják lezárni az autós forgalom elől a Margit hidat a 2011-ig tartó rekonstrukció időtartamára. Pénteken még egy sajtótájékoztatóra gyűlnek össze a szakemberek a híd budai hídfőjénél, majd hosszú időre csak a városi torlódás és bosszúság marad. A munkák még el sem kezdődtek, de már sokan legszívesebben elköltöznének egy nyugodtabb helyre.

2009. augusztus 20., 05:06

- Elég a kettős mércéből! Az MSZP tűrhetetlennek tartja, hogy míg az ország takarékoskodik, legyenek olyan kiskirályságok, ahol más mércét alkalmaznak. A közéletet, a közerkölcsöt, a demokráciát mérgezik az indokolhatatlanul magas juttatásokról, kifizetésekről szóló hírek, amelyeket a BKV-tól Debrecenen át Fejér megyéig lassan naponta kapunk -- írja az MSZP elnöke. Lendvai Ildikó közleményének teljes szövegét alant olvashatják.

2009. augusztus 20., 04:20

- A magyar kormány számos alkalommal hangoztatta, hogy a joguralom, a demokrácia, és a piacgazdaság elvein alapuló új társadalmat akar, s ennek megfelelően kellett cselekednie - indokolta a húsz évvel ezelőtti határnyitásról hozott döntését Németh Miklós volt miniszterelnök a BBC-nek adott interjúban, melyet az MTI foglalt össze.

2009. augusztus 19., 22:14

A jogerősen feloszlatott Magyar Gárda egyenruhájába öltözött résztvevőket vittek el a rendőrök szerdán egy Egerben tartott rendezvényről; a rendőrség nem nyilatkozik az ügyről. Az Egri Lokálpatrióta Egylet által szervezett Szent István-napi Királyköszöntő rendezvényén jelent meg mintegy húsz, a Magyar Gárda fekete egyenruhájába öltözött ember a Dobó téren.

2009. augusztus 19., 21:27

A magyar kormány tevékenységének első 120 napjáról, a gazdasági válság hatásainak mérséklése és a problémák megoldása érdekében megtett lépésekről, valamint az elért eredményekről tájékoztatta Bajnai Gordon magyar miniszterelnök Angela Merkel német kancellárt szerdán Sopronban - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő.

2009. augusztus 19., 19:50

A ferihegyi repülőtér légszennyezettségi mutatóinak haladéktalan nyilvánosságra hozatalára szólította fel a Budapest Airportot (BA) a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ). A munkáltató képviselője szerint a szakszervezetek "újabb hajánál fogva előrángatott" problémájáról van szó.A ferihegyi repülőtér légszennyezettségi mutatóinak haladéktalan nyilvánosságra hozatalára szólította fel a Budapest Airportot (BA) a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ). A munkáltató képviselője szerint a szakszervezetek "újabb hajánál fogva előrángatott" problémájáról van szó.

2009. augusztus 19., 19:44

Nem a Political Capital adott lobbi-tanácsokat a BKV-nak, hanem a GPS Capital Kft., s nem 32, hanem 25 millió forintért - állítja lobbicég Tarlós István szerdai sajtótájékoztatójára reagálva.

2009. augusztus 19., 18:45

Az NDK-s polgárok életüket is kockáztató bátorságát, a szabadulás hihetetlen élményét örökíti meg kőbe faragva az "Áttörés", a szabadulás emlékműve - mondta Sólyom László köztársasági elnök szerdán Sopronpusztán, amikor a páneurópai piknik 20. évfordulója alkalmából felavatta Melocco Miklós szoborkompozícióját.

2009. augusztus 19., 17:45

Az MSZP-frakció elvárja a kormánytól, hogy a nagy rendszereket érintő megtakarítások az intézmények működését ne veszélyeztessék - mondta Mesterházy Attila frakcióvezető azt követően, hogy a képviselőcsoport vezetése és a raportőri munkacsoport Bajnai Gordon miniszterelnökkel egyeztetett a jövő évi büdzséről szerdán.