Bajnai történelmi találkozója Merkellel

A magyar kormány tevékenységének első 120 napjáról, a gazdasági válság hatásainak mérséklése és a problémák megoldása érdekében megtett lépésekről, valamint az elért eredményekről tájékoztatta Bajnai Gordon magyar miniszterelnök Angela Merkel német kancellárt szerdán Sopronban - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő.

2009. augusztus 19., 21:27

Bajnai Gordon a találkozón elmondta, hogy az eddigi kormányzás pozitív jelei már látszódnak, például a forint árfolyamán. A magyar miniszterelnök a kormány előtt álló intézkedések közül a feszes költségvetést emelte ki, amelynek legfőbb prioritása a jövő évre kitűzött 3,8 százalékos GDP-arányos hiánycél megtartása – írta az MTI.

Angela Merkel a magyarországi bankrendszerről kérdezte a kormányfőt, aki elmondta, hogy Magyarországon - több más állammal ellentétben - a válság ellenére sem volt szükség állami beavatkozásra a bankrendszerbe, a magyar bankrendszer továbbra is stabil. Bajnai Gordon tájékoztatta Angela Merkelt a kis- és középvállalkozások számára nyújtott, állami garanciával megvalósuló hitellehetőségről is.

A kormányszóvivő közleménye emlékeztetett arra, hogy Angela Merkel és Bajnai Gordon találkozójára a páneurópai piknik és a határáttörés 20. évfordulója alkalmából Sopronban megrendezett ünnepség kapcsán került sor.

A magyar miniszterelnök a nap folyamán a páneurópai piknik rendezvényen részt vevő belarusz ellenzéki politikusokkal, Andrej Szannyikovval és Alekszandr Kozulinnal is találkozott. Ezen a találkozón szó esett a fehérorosz demokratizálódás szükségességéről, valamint az Európai Unió és Fehéroroszország között kibontakozódó párbeszédről.