Fejlesztéseket végez a Telekom, emiatt akár órákra szünetelhet a szolgáltatás bizonyos településeken.
Csütörtökön jelentették be, hogy Gyurcsány Ferenc minden tisztségéről lemond, és visszavonul a közélettől. A DK egykori elnökének a bejelentésére Magyar Péter a közösségi oldalán reagált.
Az űrmérnöki pálya Magyarországon is egyre keresettebbé válik, jelentős karrierlehetőségeket kínálva a műszaki területen tanulóknak és dolgozóknak. Ez az a szakma, amivel milliókat kereshet.
Gyurcsány Ferenc minden politikai tisztségéről lemond.
A kormány korábban bejelentette, hogy az árrésstopot kiterjeszthetik háztartási termékekre. A döntés még nem született meg, azonban nyilvánosságra került a lehetséges termékek listája.
2016. április 25., 18:05
Világhírű klímakutató. A Nobel-békedíjjal kitüntetett ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) egyik munkacsoportjának alelnöke. Hétgyerekes anyuka. Ürge-Vorsatz Diána jelenleg otthon van két és fél éves kisfiával, éjszaka dolgozik, munkaútjaira olykor magával viszi a gyerekeit is. Szerinte a nőknek ma már nem kell választaniuk hivatás és család között.
2016. április 25., 17:53
Cáfolta a New Wave Production Kft. és a New Wave Media Kft. hétfőn azokat a híreket, amelyek szerint Szemerey Tamás tulajdonosa lett volna vagy lenne a cégeknek, illetve az azokhoz kapcsolódó Origo és vs.hu hírportálnak.
2016. április 25., 17:46
Megtagadta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) Jávor Benedek atomerőművi blokkok építése ügyében benyújtott népszavazási kérdésének hitelesítését a testület hétfői ülésén.
2016. április 25., 17:24
2016. április 25., 16:39
Egyre súlyosabb és kiterjedtebb jogsértésre derült fény az M4 autópálya kivitelezési munkáival kapcsolatban, a Közbeszerzési Hatóság az utóellenőrzés során feltárt számviteli fegyelem megsértése, valamint közbeszerzési jogsértés miatt tesz feljelentéseket. Emellett panamai hátterű cégek is felbukkantak az alvállalkozói körökben, ami alapján a hatóság bejelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodának is.
2016. április 25., 15:41
Az utóbbi években mintegy 200 milliárd forintnyi államkötvényt vásároltak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által létrehozott alapítványok, holott ez egyértelműen szembe megy a monetáris finanszírozás tilalmáról szóló nemzetközi elvekkel. Az Európai Központi Bank 2014 óta arra figyelmeztet, hogy ez így nem lesz jó.
2016. április 25., 15:05
A Fővárosi Kormányhivatal munkatársa „nem kapott a szívéhez" a Karmelita kolostorra tervezett erkély láttán – Zoboki Gábor, az átalakítás tervezője.
2016. április 25., 14:56
A minisztérium szerint összesen 200 milliárd forinttal több juthat jövőre az egészségügyre és a köznevelésre. Rétvári Bence az EMMI államtitkára azt mondta: többletforrások keletkeztek, ezért jut plusz pénz a két területre.
2016. április 25., 14:42
Csatában született az alaptörvény és a kormánypártiak győztek, Magyarország pedig nyert. Erről Orbán Viktor beszélt a parlamentben az Alaptörvény megalkotásának ötödik évfordulóján. Beszélt arról is, hogy az iszlamizálódás alkotmányos tilalom alá esik Magyarországon.
2016. április 25., 13:37
Havi 750 ezer forintért rendelt tanulmányokat a Magyar Nemzeti Bank (MNB) öt budapesti alapítványa Matolcsy György jegybankelnök rokonának cégétől.
2016. április 25., 12:23
Kiéleződött a belharc a Jobbikban, a jelek szerint Vona Gábor pártelnök leszámol belső ellenzékével. Néhány napja derült ki, hogy Vona, élve a pártelnöki poszthoz kapcsolódó jogával, lényegében megtiltotta Novák Elődnek, Szávay Istvánnak és Apáti Istvánnak, hogy újrainduljanak a Jobbik alelnöki posztjáért a párt nyáron esedékes tisztújító kongresszusán.
2016. április 25., 10:50
Kisebb földrengés volt hétfő reggel Zala megyében, a Nagykanizsához közeli Sand térségében, de károk nem keletkeztek – közölte az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Geodéziai és Geofizikai Intézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma.
2016. április 25., 10:27
Többszáz méteren torlódnak az autók az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátlépési pontnál, miután az osztrák rendőrség elkezdte az előre meghirdetett szúrópróbaszerű ellenőrzést a migránsok és az embercsempészek kiszűrése érdekében.