Tudós hétköznapok

Élénkzöldre színezi a kertet a tavasz. Az ősfák levelei és a fűszálak is a kétéves Levivel játszanak az enyhe szélben. A házba mintha beérne a kert, mintha nem lenne kint és bent. Harmónia ember és természet között. Ürge-Vorsatz Diána hetedik gyermeke Levi. Ő a legkisebb a családban.

Diána Berlinben született, kislány volt még, amikor magyar édesanyjával Budapestre költöztek. Testvérek nélkül nőtt fel. Vonzotta viszont a sokgyerekes világ. Férje nagy családból jön. De Diána eleinte úgy hitte: két gyerek már nagycsalád. Aztán megszületett a harmadik. Diána azt mondja, férje mintaapa, minden segítséget megkap tőle, ez bátorította, hogy tényleg nagycsaláddá váljanak. Már megvolt a negyedik gyerek is, amikor Diána férje megjegyezte: „Végül is van még hely az autóban.” Ikreket szült Diána. Így viszont le kellett cserélni a kocsit. Az újban pedig lett még egy szabad hely. És jött Levi.

Az Ürge-Vorsatz házban nincsenek végletes döntések család és hivatás között.

– Nem igaz, hogy nem lehet összeegyeztetni a hivatást a családdal. Csak Magyarországon e téren is szemléletváltás szükséges. Sok anya már eleve nem is mer hivatást vállalni, mert a férjük azt várja el: őt és a gyerekeket szolgálják. De a 21. században élünk, a nő alárendelt szerepének leáldozott – jegyzi meg Ürge-Vorsatz Diána.
Az egyetemet Budapesten kezdte fizikus és csillagászat szakon. Noha mindig is a természetvédelem érdekelte, de akkor még nem volt itthon ilyen szak. Minden egyetemi szabadidejét elvonta az állandó hajtás. A felnőtt élet előtt még utoljára arra vágyott, hogy valami mást is kipróbáljon. Amerikába ment: gyerekekre vigyázott, házvezetőnő volt. Persze leginkább világot látott. Neki nem tetsző világot. Megfogadta, soha többé nem megy vissza oda, rideg, öncélú és kényelmetlenül tágas a hely. Később mégis a kaliforniai egyetemen doktorált: az ottani képzést hasznosabbnak találta az európaiaknál. De előbb még tett egy londoni tanulmányi kitérőt is.

Az egyéves amerikai „lazítás” után meglátott egy hirdetést angliai ösztöndíjra – környezetvédelem szakon. Esélytelennek tűnt a kijutásra. Három nap volt még a határidőből, és elfogadólevelet is szereznie kellett az angol egyetemről.

– Végül Isten segített rajtam – gondol bele Diána. Istenhívő, gyerekeit is keresztény szellemben neveli.
Az egyik angliai egyetem professzorának éppen akkoriban tolmácsolt, aki felajánlotta, segít Diánának elfogadólevelet szerezni. Időben meglett az irat.

Pár évvel később, a kaliforniai doktori programról már két hét után hazavágyott.

– Bementem a tanszékvezetőhöz elbúcsúzni. Mert úgy éreztem, csupán kilencjegyű diákazonosító szám vagyok, s így nem tudok öt évet egy idegen világban élni. Megkérdezte a tanszékvezető, mivel tudna marasztalni, merthogy ők sokat küzdöttek azért, hogy odavegyenek. Erre nem számítottam: kiderült, rám ott, abban a mamutintézményben is figyelnek.
Kint maradt. Doktorrá avatták, kutató lett, Amerikában ismerkedtek meg férjével, aki már akkor is komoly beosztásban volt egy rangos cégnél.

Ám a honvágy csak nem csillapodott.

Sokszor beszélgetett arról a fiatal pár, hiába a jó állás, az elfogadó, előrevivő környezet, nincsenek a helyükön. Aztán Diána terhes lett, és tudták: ha Amerikában születik a gyerekük, sosem térnek haza. Hazajöttek. Később egy évet osztrák faluban is élt a család, Diána akkor rádöbbent: legbelül ő falusi lány. Ha tehetné és itthon is lenne a fővároson kívül tudományos élet, így élne megint.

Miután hazaköltöztek, professzorként tért vissza a Közép-európai Egyetemre, ahol korábban tanársegéd volt. Innen került az IPCC-hez: tavaly októberben megválasztották az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését vizsgáló munkacsoport alelnökévé. Kétszer annyi szavazattal, mint amennyit a második legtámogatottabb jelölt kapott. Aki a velencei egyetem volt rektora.

A nappali falán bekeretezett oklevél: ezt kapta Diána 2007-ben, harminckilenc évesen, amikor a szervezetet kitüntették Nobel-békedíjjal.

– Ez a díj nemcsak nekünk és a szervezetnek, hanem az ügynek is nagyon fontos – magyarázza.

Az IPCC-ben a klímaváltozással kapcsolatos összes álláspontot elemzik. Például akad, aki szerint nincs is klímaváltozás. Más azt állítja, van, de nem függ az embertől, ezért nincs mit tenni ellene. És persze sokan látják úgy: az utolsó előtti pillanatban vagyunk. Az IPCC ezeket az álláspontokat „gyúrja össze” és közvetíti kormányoknak, gazdasági vezetőknek a döntéseikhez.

Ürge-Vorsatz Diána azt mondja, kritikus pillanatban lett alelnök. A tavalyi párizsi klímacsúcsot – ahol százötven ország képviselői végre érdemben tárgyaltak a kérdésről – áttörésnek tartja a közös megoldáskeresésben.

– Ijesztő, ami történik. Elég, ha csak a mostani februárt-márciust nézzük: időjárás szempontjából soha nem látott jelenségeket tapasztaltunk. És Magyarországon még mindig előfordul, hogy elismert akadémikusok tagadják a klímaváltozást, vagy legyintenek rá.

Oxfordba, a csúcsegyetemre is hívták vezetőnek. Negyvenen tartoztak volna hozzá. Valaha azt hitte, Oxford az elérhetetlenség szinonimája. Ment is az állásinterjúra – csecsemővel a karján. Több tucatnyian pályáztak még a legismertebb angol és amerikai egyetemekről. Diánát választotta Oxford. Nehezen mondott nemet a tudós. De végiggondolta: ilyen felelős helyzetben nem tudna szabadon lenni a gyerekekkel. Eldöntötte, inkább otthon marad velük. Úgyhogy most éjjelente dolgozik – otthon. Illetve utazik, ha nagyon szükséges.

Teljesek a tudós mindennapjai. Kisfiával, Levivel nemrég Nairobiban járt, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testület ülésén. Nem ez volt az első kisgyerekes munkaútja. Főként az európai konferenciákra, előadásokra csatlakoznak a tudós mamához óvodás korú vagy kisebb gyermekei.