Csütörtökön jelentették be, hogy Gyurcsány Ferenc minden tisztségéről lemond, és visszavonul a közélettől. A DK egykori elnökének a bejelentésére Magyar Péter a közösségi oldalán reagált.
Az űrmérnöki pálya Magyarországon is egyre keresettebbé válik, jelentős karrierlehetőségeket kínálva a műszaki területen tanulóknak és dolgozóknak. Ez az a szakma, amivel milliókat kereshet.
Gyurcsány Ferenc minden politikai tisztségéről lemond.
A kormány korábban bejelentette, hogy az árrésstopot kiterjeszthetik háztartási termékekre. A döntés még nem született meg, azonban nyilvánosságra került a lehetséges termékek listája.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Vitályos Eszter kormányszóvivő csütörtökön Kormányinfót tartottak.
2022. május 24., 18:34
Elhagyja a tanári pályát Tóth Viktor, a Kőbányai Szent László Gimnázium angoltanára. Ő volt az a pedagógus, akinek kiállása februárban elindította a hónapokig tartó polgári engedetlenségi mozgalmat, mely során pedagógusok ezrei álltak ki magukért és az oktatásügyért.
2022. május 24., 18:30
Meglepetésvendéggel érkezett Szijjártó Péter kedden a Sándor-palotába, hogy átvegye a miniszteri kinevezéséről szóló okmányt Novák Katalin köztársasági elnöktől. A sportolóval Orbán Viktor készített egy közös képet.
2022. május 24., 17:58
A nyáron munkát vállaló diákok körében idén is a kereskedelem, a vendéglátás, a mezőgazdaság és a feldolgozóipar a legnépszerűbb terület, ahol a tanulók szívesen dolgoznak részmunkaidőben – közölte a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉSZ) kedden az MTI-vel.
2022. május 24., 17:50
A parlament keddi ülésén Orbán Viktor bemutatta új minisztereit, akik utána letették az esküjüket is, amellyel megalakult az új kormány.
2022. május 24., 17:41
A rendelet kedd éjféltől lép életbe.
2022. május 24., 16:09
Az új rendeletből ugyan nem derül ki, hogy mi számít a „közélet befolyásolására alkalmas tényezőnek”, viszont az igen, hogy több ezer civilszervezetet fognak teljeskörűen átvilágítani.
2022. május 24., 16:02
A nem annyira sikeres első oroszpárti tüntetés után egy újabb tüntetést szerveznek a fővárosban, ezúttal az orosz nagykövetség elé.
2022. május 24., 15:09
Megérkezett a válasz a HVG-nek az Igazságügyi Minisztériumtól, a portál a Pegasus- és a Schadl-Völner ügy kapcsán a titkos megfigyelések engedélyezéséről szóló kérdésekre. Igaz a 90 napos időhúzás után igazán kitérő választ kaptak.
2022. május 24., 13:45
A parlament kedd délután 136 igen és 36 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta az Alaptörvény 10. módosítását.
2022. május 24., 13:28
Fel sem merül, hogy ki, hány éves – nyilatkozott a 78 éves polgármester, aki elvette a 18 éves lányt
Nyilatkozott a kunhegyesi polgármester, aki egy 60 évvel fiatalabb lányt vett feleségül. Sokatmondó, hogy a feleség nem szólalt meg a riportban.
2022. május 24., 12:22
A brit és a görög miniszterelnök is gratulált Orbán Viktornak
2022. május 24., 12:17
Elgázolt a vonat egy embert Budafoknál kedd délelőtt - közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint az idős férfi meghalt.
2022. május 24., 11:11
Karácsony Gergely ajándékot adott Dominiknak, aki a rendőrökkel közösen megmentette a Margit hídról leugrani készülő fiút
2022. május 24., 10:14
Az infláció hatása annál durvább, minél kisebb a jövedelem. A legrosszabb anyagi helyzetben lévő háztartások számára lassan elviselhetetlenné válik az áremelkedés, mert egyszerűen nincs honnan lefaragni a plusz kiadást.
2022. május 24., 10:12
Ajánlást készített a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Pintér Sándor belügyminiszter kérésére a hazai egészségügy problémáinak orvoslására. Nyolc oldalas levelükben átgondolt „mesterterv” készítésére biztatják a minisztert.
2022. május 24., 10:04
Márki-Zay Péter korábbi harcostársait és a médiát vádolja lejáratással.
2022. május 24., 09:08
Az ukrán-magyar határszakaszon 4878 ember lépett be hétfőn Magyarország területére, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 3844-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden az MTI-vel.