2016. január 4., 13:28

Aki közmunkás, az elesik a nagycsaládosoknak járó 10+10 millió forintos állami támogatástól, hiába vállal három gyereket. Az ellenzék szerint ezzel a kormány beismerte, hogy a jómódú családokat akarja támogatni, a szegényekről pedig egyszerűen nem vesz tudomást.

2016. január 4., 13:28

2016. január 4., 12:20

Pici földnyelv csak, ami Horvátországot Montenegróval összeköti. De a stratégiában gondolkodó politikusok szemében bármilyen kicsi is, annál jelentősebb. Tudniillik épp ez a földdarab hiányzik ahhoz, hogy a NATO nyugat-balkáni „területi folytonossága” létrejöjjön. December elején Montenegró meghívást kapott a NATO-ba. A kormánya módfelett örült – hiszen ezen dolgozott évek óta, teljesítve az észak-atlanti szövetség minden óhaját –, de a népéről ugyanezt nem lehet elmondani. Még mielőtt a csatlakozás eldőlne, lesz egy választás és természetesen kell lennie egy népszavazásnak is. Amilyen kicsi Montenegró (600 ezer lakos), olyan bonyolultak a belső problémái. Az oroszok szüntelenül ott ólálkodnak körülöttük, hogy „eltanácsolják” őket a NATO-tól. Vannak híveik. Hetek óta folynak a Đukanović-kormány elleni erőszakos tüntetések, és a miniszterelnök a jövő év elejére bizalmi szavazást kért maga ellen a parlamentben, mondván: a NATO-vonal, amelyet ő visz, az ország nemzeti érdekét szolgálja. Olyan nagy többsége nincs, hogy biztosra mehetne.

2016. január 4., 11:46

Szabadkán, a Rudics utca 1. alatt 1924 óta működik a Bódis cukrászda. Az akkor elkészült belvárosi épület első bérlője a cukrászdaalapító Bódis Lajos volt. Nyolc gyermeke közül másodszülött fia, József folytatta a mesterséget. A nyolcvanas évek közepén utód híján (a 16 unoka közül egyik sem vállalta a szakma folytatását) a cukrászda ideiglenesen a török származású Pelivan család birtokába került, majd 2000-ben ismét a Bódis családhoz.

2016. január 4., 09:38

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint gyászjelentésnek is beillik a hír, miszerint Felcsút „a nemzeti-keresztény kormány szívcsakrájaként is csak egy nyamvadt miniszterelnöki biztost érdemelt. Holott külön minisztériumot is kaphatott volna”.

2016. január 4., 09:03

2016. január 4., 09:02

Hamarosan holland katonai egységek és harcjárművek érkeznek Magyarországra egy nemzetközi hadgyakorlatra – írta hétfői számában a Magyar Nemzet és a Magyar Idők.

2016. január 3., 15:18

Vecsei Miklóst a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnökeként ismerjük. Kevesebben tudják róla, hogy hat gyermek édesapja, akik közül többeknek természetes volt, hogy a szabadidőt apa munkahelyén, egy hajléktalanszállón töltik. A két legnagyobb, Kinga és Miklós pedig örökbe fogadott, mozgássérült bátyjuk ölében nőttek fel, számukra a kerekes szék volt a babakocsi. A család most ünnepel. Pár nap eltéréssel mutatták be Kinga főszereplésével a Szerdai gyerek című filmet, s a Miklós által újraírt Liliomfit, amit ifjabb Vidnyánszky Attilával közösen jegyez. Előítéletekről, imákról és közösségről beszélgettünk.

2016. január 3., 15:11

Zalabér-Batyk és Pókaszepetk között halálra gázolt egy férfit a Celldömölkről Zalaegerszegre közlekedő vonat vasárnap reggel, jelentette az MA vonaton öten utaztak, közülük senki sem sérült meg.
TI.