A szakértők elárulták: ebben az időpontban kellene reggelizni

 A szakértők szerint a reggelit tényleg nem érdemes kihagyni. 

2024. október 21., 12:33

Szerző:

A táplálkozási guruk szerint a reggeli a nap legfontosabb étkezése, azonban egyáltalán nem mindegy, mikor fogyasztjuk el. 

A reggeli nagyon fontos

Bár sokan úgy hiszik, a reggeli elhanyagolható étkezés, de valójában nagy hatással lehet az egészségre. A reggeli ugyanis nemcsak remek energiaforrás, de az anyagcsere beindításában is hatalmas szerepet játszik, sőt a hormonok szabályozásában, illetve a mentális egészség megőrzésében is kiemelt jelentőséggel bír. Fontos tudni, hogy az éjszakai pihenést követően a szervezet tápanyagokra vágyik, még akkor is, ha aktuálisan nem érzi magát éhesnek. Éppen ezért lényeges, hogy már időben megfelelő energiaforrásokkal lássuk el, olyan energiaforrásokkal melyek a testet és az elmét is serkentik – írja a CityMagazine.

A reggeli időpontja 

A szakértők úgy vélik az anyagcsere felgyorsításának érdekében, valamint a napi kihívásokra való felkészülés végett már hamar,

az ébredést után egy órában el kellene fogyasztani a reggelit.

Kutatások egyébként igazolták, hogy azok, akik kihagyták a reggelit vagy későbbre halasztottak azt, a nap további részében sokkal többet ettek, mint egyébként. A reggeli egyébként nem kizárólag az emésztés miatt fontos: a reggelizők általában éberebbek, a reggeli étkezés ráadásul a mentális egészségre és a kognitív képességekre is hatással van. 

Mit kell enni? 

Reggelire célszerű teljes kiőrlésű szénhidrátokat, egészséges zsírokat és fehérjéket fogyasztani. Jó ötlet lehet, ha friss gyümölcs, zabpehely, teljes kiőrlésű kenyér vagy tojás kerül az asztalra. A magas cukortartalmú ételeket pedig jobb kerülni, mert azok csak rövid távon emelik meg az energiaszintet. 

Ezzel kezdik a napjukat azok, akik sosem hadakoznak a kilókkal

Ahogyan azt itt, a 168.hu oldalán is megírtuk a legtöbb ember általában óriási csatát vív a kilókkal, miközben akadnak olyanok, akiknek nem kell tartaniuk a hízástól. Persze a genetika és sok egyéb más tényező is szerepet játszhat abban, mennyire hajlamos valaki a hízásra, ugyanakkor akad néhány életmódbeli tevékenység, amiknek a beiktatása segíthet abban, hogy azok a fránya kilók ne szaladjanak fel. Kutatások egyébként azt mutatják, hogy az apró szokások hozhatják a legnagyobb változást, azok az emberek, akik sosem harcolnak a kilókkal például reggelente általában egy-két pohár vízzel indítanak. Az éjszakai alvást követően ugyanis szervezetnek szüksége van a hidratálásra, mivel ez segíthet beindítani az anyagcserét. A hidratálás ráadásul az éhségérzetet is csökkenti, így megakadályozza a túlevést, ugyanis a szervezet hajlamos lehet arra, hogy összekeverje az éhséget a szomjúsággal. További részletek ebben a cikkünkben.

(Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: Freepik)

2024. október 19., 11:52

Kell-e mosogatógépben mosni a mosogatószivacsot? Fertőtleníti-e mikró? Mennyi idő után érdemes cserélni? Baj, ha a fürdőszobai keveredik a konyhaival? Most mindent megtudhat a 168.hu mosogatószivacs-kisokosából!