Drámai felfedezést tettek a kutatók, az öregedésről van szó

Egészen elképesztő dologra jöttek rá a kutatók az öregedéssel kapcsolatban. 

2024. augusztus 16., 07:45

Szerző:

Valljuk be, az öregedés kérdése mindannyiunkat foglalkoztat. A folyamat elkerülhetetlen, ugyanakkor titkon mindenki azt kívánja, hogy észrevétlenül menjek végbe. Ennek ellenére megesik, hogy az öregedés tünetei gyakorlatilag egyik napról a másikra jelentkeznek, ez pedig nem költöi túlzás. Egyesek ugyanis tényleg, akár néhány óra leforgása alatt fedezik fel magukon azokat a bizonyos első ráncokat. Kutatók pedig most tudományos magyarázatot is adtak erre a jelenségre. 

Kiugrások 

A Stanford Egyetem tudósai egy friss kutatásban különféle molekulákat monitoroztak 25 és 75 év közötti embereknél. A megfigyelések során arra a következtetésre jutottak. hogy bizonyos életkorokban jelentős változás figyelhető meg, már ami az öregedés folyamatát illeti – olvasható a The Guardian cikkében.  A tanulmány tanúsága szerint az öregedés valójában nem egy lassú és állandó folyamat, hanem gyorsított tempóban megy végbe, méghozzá két részletben. A kutatás vezetője, Michael Snyder genetikus azt mondja, nem fokozatosan változunk az idő múlásával, hanem bizonyos életkorokban következnek be drámai változások.

Kiderült, hogy a 40-es évek közepe a drámai változások időszaka, akárcsak a 60-as évek eleje 

– árulta el Snyder. 

Váratlan felfedezés 

A kutatás során 108 önkéntest követtek nyomon, közel hét éven keresztül. A kutatók 135000 különböző molekulát (RNS, fehérjék és metabolitok) és mikrobát(a résztvevők bélrendszerében és bőrén élő baktériumokat, vírusokat és gombákat) értékeltek. Az eredmények szerint a legtöbb molekula és mikroba nem változott fokozotosan, kronologikusan, ugyanakkor a szakértők észrevették, hogy az átalakulások általában a 40-es évek közepén és a 60-as évek elején fordulnak elő.  A 40-es évek közepén bekötvekező kiugró változás a tudósokat is váratlanul érte, kezdetben azt feltételezték, hogy a menopauza utáni változások eredményeként alakult ki a nők körében, az adatok szerint azonban a férfiaknál is hasonló elmozdulások történtek.  

Ez azt sugallja, hogy bár a menopauza hozzájárulhatott a 40-es éveik közepén járó nőknél megfigyelt változásokhoz, mégis más, jelentősebb tényezők is befolyásolhatják ezeket a változásokat mind a nők, mind pedig a férfiak esetében 

– mondta Dr. Xiaotao Shen, az intézet korábbi posztdoktori tudósa. Korábbi kutatások szerint egyébként az öregedés későbbi kiugrása 78 éves kor körül következhet be, de az újabb tanulmány ezt nem tudta megerősíteni, mivel a résztvevők nem voltak idősebbek 75 évesnél. Az eredményeket a Nature Aging folyóiratban tették közzé. 

(Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: Freepik)