Súlyos népbetegség miatt kongatták meg a vészharangot – minden második magyart érint

A szakemberek szerint ez a népbetegség jelentheti a legnagyobb veszélyt a jövőben.

2025. május 19., 16:48

Szerző:

Egészségügyi és gazdasági szempontból is komoly következményekkel jár egy olyan népbetegség elterjedése, amely valójában megelőzhető lenne – számolt be róla az Economx.

Nemrégiben egy obezitással, azaz elhízással kapcsolatos szakmai háttérbeszélgetésen ismertették a tényeket a szakemberek. Az eseményen részt vett Merkely Béla, belgyógyász, kardiológus, a Semmelweis Egyetem rektora, aki elmondta, hogy manapság az elhízás az egyik legveszélyesebb népbetegség, amely hosszú távú következményekkel jár. Magyarországon is egyre elterjedtebb, ma már 5,5 millióan küzdenek bizonyos mértékű súlytöbblettel, ami az ország lakosságához viszonyítva rendkívül magas szám, hiszen a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden második magyar érintett.

Elsősorban nem esztétikai problémáról van szó, bár kétségtelen, hogy sokakat nem az egészségük megóvása motivál leginkább, ha fogyókúráról van szó, hanem az, hogy visszanyerjék a régi formájukat. Ám ennél sokkal lényegesebb az a tény, hogy az elhízás számos betegség kialakulását elősegítheti. Ezek közül kiemelt figyelmet érdemelnek a szív- és érrendszeri betegségek, amelyek hazánkban a vezető halálokok közé tartoznak, de éves szinten az Európai Unióban is 1,8 millió ember halálát követelik.

A népbetegség gazdasági hatásai

A leggyakoribb betegségek esetén azt is érdemes figyelembe venni, hogy milyen terhekkel jár ezek kezelése az állam számára. Tekintve, hogy az elhízás számos betegség kialakulásához hozzájárulhat, köztük a mozgásszervi és daganatos megbetegedésekhez is, összességében az egyik legfontosabb tényező abban, hogy mekkora összegre van szüksége az egészségügynek. Számos betegség, amely az elhízás miatt alakul ki, súlyos szövődményekkel jár, ez pedig a költségek további emelkedéséhez vezet.

Ahogyan arra a portál felhívta a figyelmet, az 1400 milliárd forintot is eléri az elhízás következményeinek kezelésére fordítandó összeg, ez pedig jelentős gazdasági tényező, hiszen a GDP 3 százalékát teszi ki. De nem csupán emiatt lenne fontos figyelni erre a területre.

Az elhízás jelentős életminőségromlást okoz, hiszen előbb-utóbb mindenképpen egyéb egészségügyi panaszokat okoz. Elterjedése egyúttal azt is jelenti, hogy a jövőben számolni kell azzal, hogy egyre többen lesznek érintettek a szív- és érrendszeri, valamint a mozgásszervi betegségekben, de az olyan szövődményes állapotok is el fognak terjedni, mint például a diabétesz, pedig ezen betegségek már most is népbetegségnek számítanak.

A szakemberek kihangsúlyozták, hogy már néhány kiló súlyfelesleg is túlsúlynak számít, amit érdemes komolyan venni, és mindent megtenni annak érdekében, hogy a felesleges kilók mielőbb eltűnjenek.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Unsplash)