Több mint 800 milliárd dollárral csökkent a kínai techcégek értéke
Kína legnagyobb cégei komoly figyelmeztetést kaptak kedden az ázsiai ország Kibervédelmi Hatóságától. Az utazásszervező alkalmazásával befutott Didi Global amerikai tőzsdére lépésével felerősödtek a hatóságok adatvédelmi aggályai. Ez utóbbi, az állami szervek által élesen kifogásolt lépés nyomán Kína legnagyobb technológiai vállalatain tovább nőtt az intézkedéscsomag februári elindítása óta fennálló erős eladói nyomás. A Tencent, az Alibaba, a JD.Com, a Baidu, és a Meituan összesen több mint 800 milliárd dollárt vesztettek értékükből az év eleje óta.
Paul Pong, a Pegasus Fund Managers ügyvezető igazgatója szerint az eladási hullám a harmadik negyedévben is folytatódni fog. „Én már májusban eladtam a Tencent és Alibaba papírokat is tartalmazó tech részvényeim kétharmadát .A hatósági nyomás csak fokozódni fog” – mondta.
A Kína legtöbb nagy techcégét tartalmazó Hang Seng Tech Index szerdára újból, ezúttal 1,9 százalékkal esett, amely a hatodik egymást követő napon mért csökkenés. A legnagyobb vesztesek a Tencent és a Meituan 3,7 százalékkal, de az Alibaba is 2 százalék feletti mértékben gyengült. A hatóságok kedden bejelentett szigorú fellépése során a kínai internetfelügyelet újabb biztonsági ellenőrzést rendelt el a Didinél, valamint megtiltotta az applikáció letöltését. Lépésük sokkolta a befektetőket és az iparág vezetőit egyaránt, ezzel egyidőben a mélybe lökte a vezető hongkongi részvényeket, köztük a Didi legnagyobb támogatójáét, a Tencent-ét.
Befektetők attól tartanak, hogy a legutóbbi biztonsági ellenőrzések újabb frontot jelentenek Hszi Csinping elnök, Kína internet óriásai ellen folytatott hadjáratában, amely tavaly novemberben kezdődött. Az első jele az intézkedéscsomagnak az Ant Group Co óriási értékű tőzsdei bevezetésének (IPO) megakadályozása volt, majd a közvetlenül ezután megindított antitröszt eljárások az Alibaba és a Meituan ellen. Múlt hétvégén Kína két újabb New Yorkban jegyzett vállalat, a Full Truck Alliance és a Kanzhun ellen is fellépett.
Justin Tang, a szingapúri United First Partners, ázsiai kutatási igazgatója szerint „A befektetők biztosra mennek és azonnal eladnak, és csak utána mérlegelnek, ezzel is csökkentve a megváltozott irányelvek okozta kárt részvénycsomagjukban.” Egy másik szakértő, a zürichi GAM Investment Management elemzője, Jian Shi Cortesi hasonlóképpen vélekedett a Bloomberg kérdésére: „A részvény árakat rövidtávon sokkal inkább a pillanatnyi hangulat, semmint a vállalatok tényleges teljesítménye fogja meghatározni”.
A mostani gyengüléssel a legelső kínai techcégek közül többen is vonzó befektetési céllá válhatnak. A Tencent, az Alibaba és a Baidu elsőként léptek a tőzsdére és az elmúlt tíz évben az iparág legnagyobb kínai vállalataivá váltak, jelentős hasznot hozva befektetőiknek. A GAM elemzője szerint, ha a jelenlegi tendencia folytatódik és ennek nyomán a piacon extrém pesszimizmus lesz úrrá, a Hang Seng Tech Index további 20 százalékos gyengülése is elképzelhető. „Ebben az esetben megnyílik egy ritka lehetőség rendkívül vonzó árakon lehet beszállni néhány gyorsan növekvő kínai internetes cégbe” – tette hozzá Jian Shi. A Hang Seng Tech Index februári csúcsához képest július elejére már 31 százalékot elvesztett értékéből. Jól jellemzi a helyzetet, hogy a Tencent részvények egyharmadát jegyző, a Kínai Népköztársaság területéről érkezett vásárlók többsége eladóként jelent meg.
A lépés újabb fejezete az adatokért vívott kínai-amerikai háborúnak. Jól jelzi a probléma súlyát és a szóban forgó információ fontosságát, hogy nemrégiben egy fitness app nyilvánosságra került adatai nyomán nemcsak az amerikai bázisokon szolgáló katonák körülbelüli létszáma, hanem eddig be nem vallott bázisok helyszínei is nyilvánosságra kerültek. A kínai hatóság nagy valószínűséggel hasonló okok miatt indította meg eljárását a kínai állami tisztségviselők, sőt katonák által is használt applikáció ellen.
(Kiemelt képünk illusztráció: Maszkot viselő járókelők a Lujiazui üzleti negyedben Sanghajban, 2021. február 18-án. Fotó: Qilai Shen / Bloomberg)