Oroszország: nagyobb a baj, mint amit a korábbi statisztikák mutattak

A július új negatív csúcsot hozott, megduplázódott a covidban elhunytak száma az  országban.

2021. augusztus 29., 18:43

Szerző:

A pandémia kezdete óta nem volt olyan sötét hónapjuk az oroszoknak, mint az elmúlt július: 50,421-re nőtt a covid-fertőzött halálos áldozatok száma, amely közel hatezerrel előzte meg az elmúlt decemberi negatív rekordot. A helyi szövetségi statisztikai hivatal (Rosstat) által nyilvánosságra hozott adat az elhunytak számának megduplázódását jelenti a júniusi értékekhez képest, ez pedig két okra, a delta variáns elterjedésére és az oltási program kudarcára vezethető vissza.

A jelentés szerint július végére 215,265-re nőtt a koronavírusban elhunytak száma, amely 30 ezerrel több, mint amit a nemzeti covid munkacsoport eddig közzétett. Orosz szakértők szerint a jelentős eltérés oka a számítás módszerében keresendő, mert előbbi esetben a vírus közvetett hatásait is vizsgálták, addig utóbbi, a nemzetközi megítélés szempontjából előnyösebb számítás azokkal az esetekkel is kalkulált, amelyeknél a Covid-19 volt a halál egyedüli oka. Emellett a munkacsoport egészségügyi létesítmények adatait használja fel, míg a Rosstat az anyakönyvi hivatalok halott-regisztrációit vette alapul.

Oroszország 146 milliós népességének alig egynegyede kapott legalább egy vakcinát, míg csupán 20%-a tekinthető teljesen oltottnak. Ez azért is meglepő, mert az egészségügyben, oktatásban, kereskedelemben, tömegközlekedésben és kormányhivatalokban dolgozók számára kötelezővé tették az oltottságot.

A szeptemberi parlamenti választások előtt az orosz kormány elhalasztotta a bezárásokat, szakértők szerint ez kedvezett a vírus tavaly év végi berobbanásának. A helyzet a delta variáns terjedésével és a jövő heti iskolai időszak kezdetével csak tovább romolhat.

via Bloomberg

(Kiemelt kép: egy rendőrt beoltanak az orosz Gam-COVID-VAK koronavírus elleni vakcinával Moszkvában. Forrás: AFP / Alexey Kudenko / Sputnik)