2010. november 27., 13:14

Az európai baloldal az MSZP mögött áll - ezt Martin Schulz (S&D) Európai Parlament Szociáldemokrata frakciójának a vezetője és Poul Nyrup Rasmusssen, Európai Szocialisták Pártjának elnöke, volt dán miniszterelnök mondja abban a videóüzenetben , amelyet az MSZP november 27-én rendezendő évértékelő nagygyűlésére küldtek el.

2010. november 27., 12:48

Az Inner Wheel Club Budapest – a Rotary-tagok feleségeinek első magyarországi klubja – karácsonyi jótékonysági bazárt rendez a Kempinski Hotel Corvinus-ban ( I. emeleten a Corvinus teremben) 2010. november 27-én (szombaton) 10-16 óráig.

2010. november 27., 12:03

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform osztályának legfrissebb információ alapján a péntek este tartó folyamatos havazás nyomán a Dunántúlon szinte mindenhol, valamint Pest megyében és az északi országrészben téliesre változtak az útviszonyok. Jelenleg is folyamatosan esik a hó Veszprém, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest, Fejér és Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén.

2010. november 27., 11:38

A Fidesz a tavaszi nagy arányú választási győzelme utáni egyik első intézkedése volt, hogy előterjesztése nyomán négy év múlva radikálisan csökken az Országgyűlés létszáma. Sok képviselő – elsősorban a kormánypárti sorokban ülő fideszesek és kereszténydemokraták egy meghatározó része – egyöntetű szavazatával, nagy lelkesen, saját halálos ítéletét írta alá.

2010. november 27., 08:56

Végiggondolni egy lehetséges természeti katasztrófa, emberrablás vagy szabotázs következményeit? „Felesleges, nem életszagú, majd ha lesz válság, felkészülünk” – legyintenek általában a döntéshozók. Érthetetlen, de nemcsak a Mal Zrt., hanem az egész országban, sőt a világban sincsenek a cégek felkészülve a válságokra, mondja a kríziskommunikációval foglalkozó szakember. Rácz Gábor Magyarországon elsőként doktorált katasztrófakommunikációból. KRUG EMÍLIA interjúja.

2010. november 27., 07:08

Kövér László fenntartja azt a korábbi álláspontját, amely szerint jövőre meg kellene változtatni a parlament jelenlegi, heti ülésezési rendjét. A házelnök szerint racionálisabb működési módra kell áttérni több ok miatt is, változtatni kell azon a tempón, ahogy jelenleg zajlik az Országgyűlés ülésezése.

2010. november 27., 04:45

Tegnap késő este megérkezett hazánkba a tél: az ország jelentős részén havazni kezdett. Reggeltől csökken a felhőzet, de hóra továbbra is számítani lehet, főleg az ország északi területein. A legmelegebb nappali hőmérséklet mindössze 2 és 6 fok között alakul.

2010. november 26., 21:28

A magyar állampolgársággal rendelkező külföldi magyarok hazai szavazásáról a tervezett új alkotmány csak általánosságban rendelkezik majd. A döntés, hogyan szavazhatnak a magyarországi választásokon, csak később, „legkésőbb 2014-ben” születik majd. Erről beszélt Martonyi János külügyminiszter pénteken, külföldi tudósítók előtt.

2010. november 26., 21:11

A rokkantnyugdíjasokra nem vonatkozik a csütörtökön bejelentett, januártól érvényes nyugdíjemelés, más változásra viszont számíthatnak. A szociális kormányzat országos vizsgálatot indít, hogy kiderüljön, kik azok, akiket szabálytalanul százalékoltak le. Magyarországon mintegy hárommillió nyugdíjas van, közülük minden negyedik rokkant.

2010. november 26., 20:09

Tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést kért az ügyész a nyolc évvel ezelőtti móri mészárlással vádolt Weiszdorn Róbertre. A vádlott elsőfokon életfogytiglant kapott, azzal, hogy feltételes szabadságra legkorábban 30 év után bocsátható. Weiszdorn ügyvédje jóval enyhébb büntetést kért a vádlottra, mivel szerinte ügyfelét megfenyegették és amiatt vett részt a bankrablásban.

2010. november 26., 19:32

A késő esti órákban kezdődhet havazás az országban, szombat délelőttig a magasabban fekvő területeken akár öt-tíz centiméternyi hó is hullhat, később azonban olvadás kezdődik - tájékoztatta az InfoRádiót az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.

2010. november 26., 16:24

Nincs meglepetés: Polt Pétert javasolja legfőbb ügyésznek választani Schmitt Pál köztársasági elnök. Ezzel az első Orbán-kormány újabb meghatározó egyénisége tér vissza régi munkahelyére. Polt Pétert először még Göncz Árpád javasolta legfőbb ügyésznek - akkor is a Fidesz javaslatára. Első regnálása alatt csökkent az általa vezetett szervezet presztízse, a szakma szerint nem sikerült megnyugtatóan rendezni a társadalmat foglalkoztató, politikai szálakat sem nélkülöző eseteket, és hétköznapi ügyekben is esett a munka színvonala.

2010. november 26., 12:34

Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi megbízott szerint az EU 18 tagállamában meglévő rendszerhez tértünk vissza az új nyugdíjrendszerrel. A magán-nyugdíjpénztári pénzek elvételével szavazóbázisát veszítheti el a Fidesz, a lépés ugyanis leginkább az aktív korosztályt, illetve a középosztályt érinti. Tovább folytatódik a nyugdíjpénztárak államosítása nyomán kialakult pánik a a BÉT-en, hatalmas mínuszban kezdett a magyar piac.