Megbénította az országot az első hó
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform osztályának legfrissebb információ alapján a péntek este tartó folyamatos havazás nyomán a Dunántúlon szinte mindenhol, valamint Pest megyében és az északi országrészben téliesre változtak az útviszonyok. Jelenleg is folyamatosan esik a hó Veszprém, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest, Fejér és Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén.
Az ország nyugati és északi területein hajnal óta folyamatos havazás nehezíti a közlekedést. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. több száz munkagéppel folyamatosan dolgozik a hóeltakarításon és a síkosságmentesítésen. A társaság ugyanakkor arra kéri a közlekedőket, hogy csak megfelelő műszaki állapotú és a téli közlekedésre alkalmas felszereltségű gépkocsival keljenek útra. Indulás előtt pedig mindenképpen tájékozódjanak az utak állapotáról.
Az éjszakai hóesés a somogyi és zalai dombok között, valamint a Mecsekben is lelassította a közlekedést. Havas eső esik Nógrád, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén. A fő- és mellékutak burkolata latyakos vagy a sószórás hatására már sónedves. Vas, Zala, Somogy és Baranya megyében megszűnt a havazás, ott már vizesek az utak. A lehullott hó mennyisége átlagosan 5 centiméter, a legtöbb hó - körülbelül 10 centiméter - a Bakonyban és a Balaton-felvidéken hullott. Az enyhe időnek is köszönhetően azonban megkezdődött az olvadás.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy a friss hóban a kopott gumival közlekedő tehergépjárművek sorra akadnak el, a legkisebb emelkedőn is megcsúsznak, keresztbe fordulnak, így órákra megbéníthatják a forgalmat.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. hóeltakarításra és síkosság mentesítésre felkészített járművei - a saját és bérelt gépek is - 12 órás váltásban folyamatosan dolgoznak. A társaság több száz géppel végzi jelenleg is az utak hó és síkosság mentesítését, 77 üzemmérnökségének több ezer dolgozója pedig váltott műszakban, folyamatos munkarendben dolgozik. A hó eltakarítását folyamatosan végzi a közútkezelő, amelyet csak akkor tudnak megkezdeni, amikor a hó vastagsága már meghaladja az 5 centimétert. Addig úgynevezett alásózást végeznek, hogy megakadályozzák a forgalom által letaposott hó lefagyását. Az eltakarítást a legnagyobb forgalmú főúthálózaton kezdik, majd a hóesés elálltát, illetve a főúthálózaton elvégzett munkát követően a mellékúthálózatról is letakarítják a havat. Az időközben letapadt hóból maradhat a burkolaton, ekkor azonban a téli időjárásra megfelelően felkészített gépjárművel már biztonságosan lehet közlekedni.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket, hogy a téli útviszonyok között különös körültekintéssel és megfelelően megválasztott sebességgel közlekedjenek, illetve kizárólag műszakilag jól felkészített és téli gumikkal ellátott járművekkel keljenek útra. Az útviszonyokról és a közlekedési helyzetről a cég megyei diszpécserszolgálatain kívül a társaság
Útinform osztályától lehet aktuális információkat szerezni. Indulás előtt mindenképp tájékozódjanak az utak állapotáról.