A sportoló sportolódjon

Mindenki maradjon azon a területen, amihez ért. Vélemény.

2021. július 30., 07:14

Szerző:

A focista focizzon, a pilóta vezessen, a közügyeket bízzuk a szakemberekre, a cipőt a cipőboltosra. A pályamódosítás kormányzati engedélyhez kötött.

„Javaslom Lewis Hamiltonnak is, hogy mielőtt butaságokat állít, olvassa el a magyar gyermekvédelmi törvényt. A cipész maradjon a kaptafánál, a FORMA 1-es pilóta pedig az autóversenyzésnél” – Varga Judit igazságügyi miniszter.

„…Vajon a térdeplős bandát mikor fogja felszólítani, hogy ne verjék szét az üzleteket?” – Bayer Zsolt, a Fidesz 5-ös számú tagkönyvének hivatásos birtoklója.

„A nép nem is tud annál felemelőbbet elképzelni, mint amikor a híres autóversenyző hülyeségeket és hazugságokat ír egy magyar törvénnyel kapcsolatban és csupa álhír alapján adja ki a parancsot a magyaroknak – egy Insta-sztoriban –, azt, hogy 2022-ben meg kell buktatni a kormányt” – Apáti Bence, hivatásos megmondó.

„Kétség kívül jó pilóta, de neki semmilyen joga nincs beleszólni a magyar szülők gyermekük neveléséhez való jogába. Jó versenyzést, érezze magát jól nálunk, aztán ennyi, a többire senki sem kíváncsi!” – Wintermantel Zsolt, fideszes expolgármester.

De ez csak a legújabb ügy. Volt itt letérdelésért melegebb (höhö) éghajlatra elküldött focisták hosszú sora, nem NER-kompatibilis véleményét felvállaló kapus kioktatása, …

A sportoló sportolódjon – közügyekbe beleszólni nem szükséges, azt kérem, bízzuk a profikra. A feledés fátylát még néha meglebbenti huzatos történelmünk. Tablóképek sejlenek fel, amelyeken az Orbán Viktor mögötti biodíszletben felsejlik Egerszegi Krisztina, vagy épp Kovács Kokó István alakja. Jó sportolók, jó állásponttal. Állami jóváhagyással, helyes politikai álláspontot lehet nyilvánosan képviselni. Elvégre a NER elkötelezett a szólásszabadság, a plurális nyilvánosság és a demokrácia mellett. A többieknek meg: Szia, uram!

(Kiemelt kép: A Mercedes brit pilótája, Lewis Hamilton sajtótájékoztatót tart 2021. július 29-én, a Forma–1 Magyar Nagydíj előtt, a mogyoródi Hungaroring versenypályán. Fotó: Florian Goga / AFP)

Horoszkóp

A cselédsajtó és a Karmelita udvartartásának agyhalott influenszerei Pankotai Lilivel szemben fel merték venni a kesztyűt. De micsoda bátorság kellett ehhez az elvtársaknak. 

Az elhibázott brüsszeli szankciók, azon belül is elsősorban az energiaszektort érintő korlátozások miatt alakult ki válság az EU-ban és így Magyarországon is – ez a kormányzati kommunikáció alfája és ómegája. A valóság ezt másként gondolja.