Somfai Péter: Rendhagyó anyák napja
Az idén semmi sem olyan, mint amilyen lenni szokott. Valami már januárban lehetett a levegőben, nem tudnám megmondani mi, de már az év sem úgy kezdődött, ahogyan elterveztük. A család szanaszét ünnepelt, egy-egy rövidke éjféli telefonos jókívánsággal tudtuk le azt, amit máskor hosszú ölelésekkel szoktunk.
Aztán már februárban gyülekeztek a viharfelhők. Úgy terveztük, egy hónappal később bepótoljuk az elmaradt szilveszteri összeborulást, de kinek ezért, kinek azért sehogyan sem stimmeltek az időpontok, végül azt mondtuk, halasztunk. Majd márciusban. Akkor már tavaszodik, az ember hangulata is más lesz, virágba borulnak a lelkek. Nincs is ennél jobb alkalom újra látni egymást.
Csak hát ezen a márciuson mindenre gondolt az ember, de arra a legkevésbé, hogy illene végre virágba borítani a lelkét. Jöttek a rémisztő hírek, karantén itthon és külföldön. A lezárt határok, a kétségbeesett telefonok: vigyázzatok magatokra! Ti is, mi is vigyázunk. És a gyerekek? Aztán a hágai vejünk furcsa levertsége, a köhögés, a magas láz, a délutáni alvások, pedig jó a kondija. Az orvos ott sem megy ki, tesztelésről szó sincs, ha úgy érzi, nehezebben lélegzik, menjen el a rendelőbe. Dugja be az ujját egy kis ablakon, majd vért vesz a nővér, hogy rendben van-e a szaturációja. Semmi baj, mehet haza, csak zárja magára a lakást. A lányomnak közben ott van a két kiscsaj, a bevásárlás, a főzés, a délelőtti tanulás, és persze a hivatalos munkája. A telefonok, a levelek kezelése, az értekezletek, amelyeken három-négy országból „gyűlnek össze” virtuálisan a kollégák.
A fiaméknál Svájcban sem volt sokkal derűsebb a március. Valami mintha az ott élő unokákon is átfutott volna, a felnőtteknek is volt egy-két rosszabb napjuk, de nagyobb zökkenők nélkül átvészelték. Csak a három bezárt fiúval kellett időnként közelharcot vívnia a menyemnek. És persze megnézni, kijavítani a leckéket, lekötni a legkisebbet, aki ebből az egészből még csak legfeljebb annyit ért, hogy kevesebb repülőgépet lát felettük elhúzni az égen. Aztán ott volt neki a konyha, a bevásárlás, pakolni a nagyobbak után, és minden napra kitalálni valami új elfoglaltságot a csapatnak, ha meg akarta úszni a totális kiborulást. Mert ebben a hónapban már szinte minden rá maradt, orvos férje elmerült a klinika gondjaiban.
És így telt az április is. Addigra talán mindenkinek sikerült kialakítani a karanténhetek kényszerű menetrendjét. Reggel jelentkeznek az interneten a tanerők, ki-ki megkapja a napi feladatát, aztán néhány óra nyugalom költözik a lakásba, amíg a gyerekek a feladatokkal bíbelődnek. A mamának annyi ideje marad, hogy a legszükségesebb dolgait intézze. Legszívesebben kettészakadt volna. Talán nem is ketté. Háromfelé? Négyfelé? Mindenre neki kell figyelni, mindent neki kell kézben tartani, miközben csak önmagára nem jut ideje. Nincs kozmetikus, nincs fodrász, nem lehet gondtalanul sétálni az utcán, kirakatokat bámulni, beülni valahová egy kávéra, miközben a srácok az iskolában vannak. Még annyi időt is nehéz kiszakítani, hogy legalább a napi híreket elolvassa, bekapcsolja a tévét, mert mire beesteledik, húzza az ágy. Ülve elalszik a fotelban, a holnapról álmodik: újra egy nap, és újra a karanténprogram.
És kopogtat a május. Az első vasárnap. Anyák napja. Máskor ilyenkor itt is, ott is már reggel betölti a lakást a friss virágok és a frissen főtt kávé illata. A csokrokat a fiúk már előző nap meg szokták rendelni a közeli virágboltban, aztán kora reggel mehetnek is érte, hogy mire a mama felébred, ott illatozzon a bokréta a frissen főtt kávé mellett. Addigra már anya is ébren van, de még nem nyitja ki a szemét, hiszen hátravan a produkció: az anyák napi vers hol magyarul, hol németül, vagy hollandul…
De most más lesz ez a reggel. Nincs virág, mert se közel, se távol nincs egyetlen nyitva tartó virágbolt. Rendelést sem vettek fel, kiszállítás sincs. Azt mondják, Hollandiában lekaszálták a tulipánföldek többségét, hogy az emberek ne csődüljenek oda a városokból gyönyörködni a színek kavalkádjában. Svájcban sem megy a bolt a virágárusoknak, többségük már hetek óta ki sem nyitott, a termelők sem szállítanak friss virágokat. Minek? Nincs, aki megvegye…
Idén világszerte szokatlan, rendkívüli lesz ez az anyák napja. Kesernyés ünnep. Ha mást nem, vigasztalásul, köszönetként, küldjünk egy virtuális csokrot, ölelést valamennyi karanténba zárt édesanyának!
