Ónody-Molnár Dóra: Így is, úgy is
Nem túlzás azt állítani, hogy a Corvinusról szóló tervezetével alaposan meglepte a kormány a közvéleményt. Mivel a felsőoktatás az Emmi alá tartozik, amelyet olyan miniszter vezet, aki a legkisebb érdeklődést sem mutatja az oktatás iránt, talán szerencsére, a területet másik minisztériumból kezdték el irányítani. A Corvinus át is került az innovációs tárcához azzal a céllal, hogy majd állami alapítású alapítvány fenntartásában működjön tovább.
Az indoklás szerint az államháztartási törvény alól kikerülő intézmény rugalmasabban működhet. Az állami alapítványi tulajdonlás nem hátráltatja, hanem elősegíti a hatékony gazdálkodást, ösztönzi a piaci és vállalati együttműködéseket, miközben kiszámíthatóvá teszi a tudományos kutatói tevékenységet is. Legalábbis ezt remélik az előterjesztők, a részleteket most dolgozza ki Palkovics László. Közben más egyetemek is jelezték, hogy megszabadulnának az állami kontroll szorításától, többek között a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, az Állatorvostudományi Egyetem, a Debreceni Egyetem, a győri Széchenyi István Egyetem.
Palkovics a hallgatói érdekképviselet konferenciáján nemrégiben arról beszélt, hogy az új modellt az egész felsőoktatásra kiterjesztené. Vagyis elképzelhető, hogy egyre több és több egyetem kerül állami alapítású alapítvány fenntartásába. Ebből önmagában még nem következik az, hogy kevesebb államilag támogatott hallgató tanulhat a jövőben a felsőoktatásban. Pedig egyetemi oktatók, kutatók, értelmiségiek elsősorban ezt hangoztatják. Azt állítják, hogy az átalakulással az Orbán-kormány kiszorítja a szegényebb tanulókat, mert lényegében bevezeti a tandíjat.
A félelem persze nem alaptalan. Eddigi tapasztalataink alapján nem életidegen gondolat azt feltételezni az Orbán-kormányról, hogy meg akarja könnyíteni az egyetemek vagyonának ellopását, társadalompolitikájának pedig valóban lényegi eleme a mobilitási utak szűkítése. Az én állításom mindössze az, hogy a diplomások számának csökkentésére irányuló szándék, valamint a továbbtanulási lehetőségek korlátozása a hátrányos helyzetű fiatalok körében teljesen független a meghirdetett modellváltástól, és nem is következik belőle. Már csak azért sem, mert ezeket a bigott és szegényellenes elképzeléseit a kormány már az eddigi működési keretek között is jórészt megvalósította.
Éppen ezért az egyetemi szféra felháborodása némileg álságosnak tűnik, különösen az elmúlt tíz év fényében. Ahhoz nem kellett modellváltás, hogy az állam drasztikusan eltorlaszolja a szegény családok gyerekei elől a felemelkedés lehetőségét. Kezdte azzal, hogy megvágta az államilag finanszírozott helyeket különösen a jogász- és gazdasági képzési területeken. Durván megemelte a felsőoktatásba jutáshoz szükséges minimumponthatárokat. Az egy szem Oktatói Hálózatot leszámítva sem a diákképviseletek, sem az oktatók tömegei nem tiltakoztak hangosan emiatt. A rektorokat, egyetemi vezetőket nem érdekelte, hogyan távolodtak az elmúlt években éppen a legszegényebbek az egyetemektől. A Corvinuson már régóta nem nagyon lehet súlyos nélkülözésből érkező diákokkal találkozni, pedig nem alapítványi fenntartásban működött.
Az egyetemről kiszorulás igazi Armageddonja csak most jön, de nem a fenntartóváltás miatt. 2020-tól, azaz két év múlva nyelvvizsga nélkül már nem lehet még csak jelentkezni sem a felsőoktatásba. Ez az intézkedés a jelentkezni szándékozók minimum negyedét vágja el a felsőoktatási tanulmányoktól. Senkinek ne legyen kétsége, ez a negyed egyértelműen a szegényebb családok gyerekeiből áll majd. Akinek a szülei nem tudják kifizetni a magánórát, a külön nyelvtanfolyamot, az idegen nyelvű tábort, a külföldi nyelvkurzust; annak a gyereknek abban a közoktatásban kellene eljutnia a nyelvvizsga szintjéig, amely évtizedek óta hírhedten képtelen ezt a feladatát – néhány kiemelkedő iskolát leszámítva – teljesíteni. Bár a kormány tisztában van azzal, hogy emiatt mekkora zuhanás lesz a jelentkezési számokban, nem módosít a 2020-as dátumon. Az elmúlt két évben mégsem tudott a sajtó olyan kétségbeesett hangvételű cikket megjelentetni ebben a témában, hogy a most tiltakozók jórészét megszólalásra késztesse.
Az egész Európai Unióban szinte kizárólag Magyarországon csökkent a diplomások aránya a 25–34 éves fiatalok között a megelőző években. Azoknak az oktatóknak a többsége, akik ma azt hangoztatják, hogy a szegény gyerekek nem jutnak majd be azokra az egyetemekre, amelyeknek nem a kormány lesz a fenntartója, sajnos nem protestáltak elég hangosan amiatt, hogy a szegény gyerekeknek már eddig is alig maradt esélyük, pedig egyelőre az állam a fenntartó. Ami jól mutatja, hogy nem a fenntartó az érdekes, hanem a kormányzati politika. Ha az lenne a kormányzati szándék, hogy minél többen szerezzenek diplomát, akkor ezt a célt el lehetne érni alapítványi formában működő intézményekben is. Ha a kormány az ellenkezőkét akarja, akkor ezt a generációt nem menti meg a jelenlegi modell sem.
Túl sokan képviselték eddig az egyetemek falain belül is, hogy nem kell mindenkinek diploma, fenébe a tömegképzéssel, bezzeg régen csak az tanult tovább, aki erre méltó volt meg akit a Párt engedett, ugye. Hát akkor tessék. Állami alapítvány vagy Emmi, nem mindegy? A szegényeknek teljesen. / Ónody-Molnár Dóra
