Nagy N. Péter: Illiberális demográfia
Amikor e cikket írni kezdtem, reggel 9-ig a Population.city összegzése szerint 109 gyerek született és 146 ember halt meg Magyarországon. Bő három óra múlva, mikor befejezem, 183 befejeződött élet áll szemben 136 aznapi születéssel. Ennyi idő alatt 47-re, tehát tízzel nőtt a veszteségszám. A bolygón ugyanez idő alatt 7 655 527 434-ről indulva 43 295 emberrel lettünk többen.
Most már csak az a kérdés, ki járt kevésbé rosszul.
A világ gondjai nyilvánvalóak, és úgy fest, hogy a mieink is azok, csak épp ellenkező természetűek. Mintha a lakosságszámunk csökkenése nemzetsorvadás lenne. De mit kezdjünk akkor azzal, hogy a magyar GDP előző évi 4,9 százalékos növekedését az aktív korosztályok masszív elvándorlása idején produkáltuk?
A GDP a válság után, 2013-tól kezdett lendületesen emelkedni. És az elvándorlás? Ugyanakkor. A KSH szerint 2010-től enyhén, 2012-től erőteljesen nőtt, 2015 óta valamelyest csökken, de sokkal magasabb, mint 2012 előtt volt. Az elvándoroltak csaknem háromnegyede nincs negyvenéves.
Ezek szerint a lakosságszám most megállíthatatlannak tűnő csökkenése nem jelent feltétlenül gazdasági fenyegetettséget?
A legrosszabb, az ENSZ-től származó forgatókönyv szerint 2100-ban hat és fél millióan lakják majd az országot. Indokolt kétségbeesni miattuk?
Egy friss tanulmányában Halász Levente más munkákra hivatkozva azt írja, lehetséges, hogy
amíg az emigráció szintje nem éri el a kritikus mértéket, nyertes-nyertes pozíciók alakulnak ki. Az országot elhagyók anyagilag nyernek, ugyanis magasabb fizetés miatt költöznek külföldre, míg az itthon maradó, hasonló tevékenységi kört ellátók is nyertesek, mivel tudásuk nélkülözhetetlenebb lesz, így fizetésemelés prognosztizálható esetükben. Hosszabb távon viszont fordulhat ez a kocka.
Idetartozik, hogy a kivándorlásnak köszönhetően például csak 2015-ben 920 milliárd forintnyi pénz érkezett Magyarországra, az ország éves GDP-jének 2,5-3 százaléka. Azóta kicsit csökkent ez a szám.
Ha nemcsak az elvándorlást, hanem a demográfiai veszteségeket is tekintjük, még mindig nem vigasztalan a kép.
Sokat idézett tanulmányok szerint ezeket is hasznára tudja fordítani egy ország. A kevesebb gyerekre ugyanis a szülők nagyobb érzelmi és tartalmi figyelmet fordíthatnak. Ennek következtében a munkaerőpiacra nagy átlagban tartalmasabb és kreatívabb munkára képes fiatalok kerülhetnek ki. Továbbá nagyobb valószínűséggel maradnak hosszú ideig egészségesek. Ez nagyrészt kompenzálja a demográfiai veszteséget.
A magyar kormány ígérete szerint ezt a ciklusát a demográfia mint nemzetstratégiai kihívás kezelésére fordítja, de a látványvilágban ennél közvetlenebb eszközöket alkalmaz. Viszont még ezzel a lendülettel négy központi egészségügyi programot is hirdettek, így remény van arra, hogy nem csak az intenzív szülési propagandáról és a jobb módúak további ösztönzéséről van szó, amikor a demográfia kerül a fókuszba.
A miniszterelnök, a kormány, Varga Mihály programpontjaira gondolok; továbbá az emberi erőforrások orvos minisztere és a Magyar Nemzeti Bank csapata szinte egy időben, de külön-külön reformtervet hirdetett. Ezek közt jelentős, értelmes érintkezési felületek vannak. De komoly, a céloknak megfelelő pénzt egyedül Kásler Miklós, a szakminiszter rendelt, pontosabban kért a programhoz, 1500 milliárd forintot. A pénzügyminiszter ennek az ötödét. A miniszterelnök egy akcióra, a budapesti kórházakra a felét sem. Vagyis nem változik a helyzet, amely szerint a lakosság nem eléggé tehetős részének egészségét feláldozzák – bármi másért. A kontinens egyik leglendületesebb gazdasági növekedéséhez most minden tekintetben a legrosszabb egészségügyi számok társulnak. Ahogy Kásler Miklós miniszter mondta, évente 26 ezer elkerülhető halálozás. Történetesen szinte ugyanennyi szakember hiányzik az ágazatból. És a rájuk szánt pénz.
Ez az igazi demográfiai katasztrófa. Addig nehéz is lesz a szülésre rávenni az embereket, amíg azzal kell számolniuk, hogy a szüleik, ők vagy a gyerekeik előbb-utóbb benne lesznek ebben a huszonhatezerben.
Ha indokolt egyáltalán minden erővel gyermekvállalásra csábítani őket.
Mások mással próbálkoznak. Például Abe Sinzó japán kormányfő két éve bejelentette, hogy a robotika lesz az egyik válasz arra, hogy az ország népessége az előrejelzések szerint egyharmadával csökken a következő ötven évben.
Meg akarják négyszerezni az új iparág teljesítőképességét. Ennek érdekében a kormány Nemzeti stratégiai robotikai speciális zónát hozott létre. Elképzeléseik szerint nagyon sok szociális és egészségügyi robotmunkást fognak előállítani.
