Nagy N. Péter: Egyesíted szellemeddel

A Skót Nemzeti Párt képviselői a Brexit-szavazás előtt a brit parlamentben elénekelték az Örömódát. Egy nemzeti párt az Európai Unió himnuszát! Mert Skócia maradna. Beethoven IX. szimfóniája negyedik tételének vezető motivuma a mű eredetijében még a Szabadság ódája volt, de a cenzúrára való tekintettel az örömre váltott a szerző. Most ez is sok volt a brit parlamentben: Order! (Rendet!), zengett a házelnök hangja, de látszott, kicsit azért tetszett neki is a demonstráció.

Mindig lehet valamit csinálni!
De mit? És főleg: hogy?

Azon a napon, amelyen e lap hasábjain azt olvastuk, hogy Sándor Mária, túl a magára maradottság miatti öngyilkossági kísérleten, a közélettől való teljes visszavonulást választotta, láthattuk azt is, hogy jönnek újak, még fiatalabbak, egymagukban, az eddigiekkel való kapcsolatkeresés, a befogadás gesztusai nélkül. Elhatárolódással. (Bár végül az ellenzéki partok által gyűjtött aláírásokat megköszönte a Momentum.)

Okosabbnál okosabb emberek jönnek fel mindenhol. Civileknél, kis pártoknál. Sándor Máriától, Pilz Olivértől, Törley Katalintól Hadházy Ákoson, Szabó Tímeán, Jávor Benedeken át Juhász Péterig, Karácsony Gergelyig, és hosszú még a sor a momentumosokat is beleértve. És így együtt, mindannyian azt is érzékeltetik, hogy nem feltétlenül csak jó embernek kell lenni a közéletben, hanem inkább az emberek számára kezelhető, jó pozíciót kell felvenni. (A kettő nem ugyanaz. Ismertem egy szeretetotthon-igazgatót, akit senki nem szeretett otthon. A világ számára mégis jó ember volt, mert azt a munkát hatékonyan és hitelesen végezte. Bonyolult és igazságtalan, de így van.)

Amikor azt mondod, hogy egyik oldalt sem akarod, hogy új fénynyaláb leszel a sötét égen, akkor nem a problémát, nem az életet nézed, nem arról beszélsz, milyen ötleteid vannak valaminek a megoldására, hanem legelőbb az oldalakat. Jeleként annak, hogy részükké váltál. A magad mércéje szerint ezzel már véged is. Pedig dehogy. Csak még előtted néhány csalódás. Utána derül ki, mennyit érsz.

A Momentum főhadiszállásán készült riportból idézek, amely a február 12-i Magyar Nemzetben jelent meg (szerző Pintér Bence): Kérdésemre, hogy miért nem a már meglévő ellenzéki pártokon keresztül keresték a lehetőséget… egyhangú az ítélet: az ellenzék tartalmilag néha ugyan meg tudja szólítani őket, de formai és hitelességi szempontból nem vállalható. Vegyük csak az LMP-t, mondják, Schiffer András a rendszerváltás környékén Bajnaival és Gyurcsánnyal csinált közös mozgalmat.

És tényleg. Utánanézhetünk: Schiffer 1989-től, ekkor 18 éves, jóval fiatalabb, mint a most induló Momentum vezetői, az Új Nemzedék koordinátora, majd az Ifjú Szocialisták Mozgalmának ügyvivője, hogy aztán gyorsan kilépjen onnan. Schiffer Gyurcsánnyal és Bajnaival együtt az utolsó kongresszuson a KISZ-vagyon felosztását szorgalmazta az új társadalmi szervezetek között. Mi ebben a vállalhatlan azon túl, hogy Schiffer már akkor is élt?

Most szinte mindenki, az újak kiváltképp, azt sugallják, hogy van egy igazság valahol középen, azt kell megtalálni, de előbb rúgni kell egyet jobbra, egyet balra, biztos, ami biztos. Csakhogy amit így keresnek, az természete szerint az Egy igazság lesz. Így akaratlanul is elit- és gondolatellenesen populista, egyben az Egy igazságot birtokló politikusok teljhatalmát készíti elő. Ha akarják, ha nem. Ha egy az igazság, annak egy a pártja.

(Megeshet, ebben a cédula is hibás, amellyel választunk s amely nem teszi lehetővé az arányosságot. Azzal, hogy csak egyetlen ember, egyetlen párt mellett dönthetek, automatikusan nemkívánatosnak nyilvánítottam a többit, pedig nem ezt akarnám. Ha valaki ezen a kizárólagosságot parancsoló helyzeten felülemelkedve azzal állítana be a közéletbe, hogy: is! Nem állítom, hogy ez egyszerű mondás. Sőt a legnehezebb. Hogy ne legyen langyos vacakolás, szintézis helyett összetett tévedés, és mégse az egyetlen lehetséges igazságot hirdesse. És tőlem se ilyen magatartást várjon el.)

Most a se nem jobb, se nem bal, keresztény és magyar csurkai jelmondatának első fele vált általánossá. Már csak emiatt is óvatosnak kellene lenni.

Orbán Viktor is ideológiamentességről és pragmatizmusról beszél. Magyar érdekekről. Miközben annyira jobbra van, hogy már a Jobbikot is benyomja középre. Néha az az érzése az embernek, hogy nemcsak Antall, de Csurka halálos ágyánál is megfordult, azt az örökséget is rábízták.

A közélet feladata azonban annál inkább az volna, hogy megtalálja, vajon mi a magyar érdek a zsigeri és természetes önzésen túlmenően, majd helyzetről helyzetre módosítsa a pozíciót, és beemeljen mindent, ami ennek az érdeknek a közelébe segít. Kiderülne, hogy sokféle az igazság. Az az egy biztosan közös bennük, hogy tekintettel kell lenniük a többire. Az újak ennek a felismerésében különösen erős szerepet kérhetnének maguknak.

„Egyesíted szellemeddel, mit zord erkölcs szétszakít” – idézet az Örömódából, de programnak sem rossz.